Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

 

Még júliusban a francia autógyártó hivatalos közleményében bejelentette, hogy a Frankfurti Autószalonon szériaállapotban bemutatásra kerül 508 RXH modelljük, a szalon hajnalán már minden fontos információ napvilágot látott a modellről, Frankfurtban pedig személyesen is megtapasztalhattuk a franciák új dízel-hibrid kombiját.

Az emelt hasmagasság miatt fenyegetőbb a tekintetA típusjelzésben az „RX” betűkombináció a „terepállóságra”, a „H” pedig természetesen a hibrid hajtásláncra utal, melynek lelke a franciák büszkeségét képező HYbrid4 hajtásrendszer, vagyis a világ első dízel-hibrid hajtáslánca, ami ráadásul egyben összkerékhajtást is takar, ez pedig jól is jön a hagyományos társainál elvileg kicsit nehezebb megpróbáltatásokat kiállni képes verzió esetében.

A Peugeot 3008 HYbrid4-ben debütált különlegesség egy, az első tengely hajtásáért felelős 163 lóerős, kétliteres, 16 szelepes HDI turbódízel egységből, illetve a hátsó kerekeket hajtó 37 lovas villanymotorból áll, melyeket párhuzamosan kötöttek össze a mérnökök, így a csúcsteljesítmény valós 200 lóerőt eredményez, a maximális nyomaték pedig eléri a 450 Nm-t. A rendszer négyféle módban lesz használható: Automatic, Sport, 4WD, illetve Zero Emission közül lehet válogatni, amelyekből az érdekesebbik természetesen az utolsó, mikor is az 508 RXH képes csupán a villanymotor erejével haladni.

Csúcsteljesítményét illetve maximális nyomatékát tekintve a HYbrid4 rendszer kvalitásai nagyjából az 508-család 2,2 literes csúcsdízelének képességeivel egyeznek meg (204 lóerő, 450 Nm), de a fogyasztások között természetesen jelentős különbségek vannak. A Peugeot egészen pontosan kerek 4,0 literes étvágyat ígér a négykerekes dízel-hibridnek, ami mindössze 109 g/km-es CO2-kibocsátásnak felel meg – valljuk be, a képességek tudatában szenzációs értékek ezek.

Annál is inkább, hiszen egy több mint 4,8 méter hosszú, mind utasterében, mind csomagtartójában óriási helyet kínáló, nehéz, 200 lóerős automataváltós-összkerekes kombiról beszélünk, amit ráadásul a tervezők teleaggattak különféle műanyag kiegészítőkkel és ne feledkezzünk meg a 18 hüvelykes könnyűfém felnikről sem. Ezeken kívül sajátos, három karmot idéző Kezdődik a dízel-hibridek kora?első helyzetjelző fényeiről illetve speciális kerekeiről lehet majd megismerni az 508-as sorozat legkülönlegesebb, rövid ideig teljesen elektromos haladásra is képes tagját.

Az autó természetesen hazánkban is elérhető lesz; információink szerint 2012 tavaszán az érdeklődők már látogathatják a szalonokat az izgalmas technikai csemegének ígérkező francia kombiért. Az ár egyelőre ismeretlen, de mi 11,5 millió forint környékére várjuk a GT-szinthez hasonlóan szériában is közel hiánytalanul felszerelt modell alapárát.