A teljes bemutatkozást követően végre élőben is találkozhattunk a Porsche 911-el. A világújdonságként hétfokozatú kézi váltóval is készülő új generáció az új idők szelét hozza el a Porschéhez: még inkább villámgyorssá válik, ám a hóbortos sportautó mellett/helyett inkább előtérbe kerülnek a hatékonyság mellett a luxus és kényelem szavak is.
Autószalonok
A Frankfurti Autószalon legszebb oldala – a hölgyek
A Frankfurti Autószalon rengeteg újdonsággal kecsegtetett, de a négykerekűek mellett ezúttal különösen érdemes volt odafigyelni az őket körülvevő hölgykoszorúra is. A „német” lányok ugyanis kimondottan kellemes hangulatot varázsoltak az óriás csarnokokba.
Frankfurtban az ígéretes Hyundai i30 is terítékre került
Jelen pillanatban az egyik legerősebb mezőny az alsó-középkategóriában található, ezt pedig a Hyundai szakemberei is jól tudták, mikor nekiláttak az i30 megtervezésének. A folyamat eredményét a Frankfurti Autószalon forgatagában személyesen is megtapasztalhattuk és a kollégákhoz hasonlóan elismerő biccentéssel nyugtáztuk a koreaiak újdonságát.
A nagymacska is befutott - Jaguar C-X16 a figyelem középpontjában
.jpg)
Felpezsdült az élet a Jaguar háza táján, ami a Frankfurti Autószalonon is jól meglátszik. Ráadásul úgy tűnik, a látványos külső-belső kialakításhoz a kezdeti tapasztalatok szerint a német gyártókkal is konkurálni tudó minőség társul. Aztán az alapok felépítése után már különcködő innovációknak is örülhetünk, a C-X16 személyében.
A Peugeot szobrászati remekművel villog az autószalonon
.jpg)
A Frankfurti Autószalonra a Peugeot egy igazán nagy meglepetést ígért. Még az esemény előtt váratlanul közzétették a HX1 elnevezésű tanulmány hivatalos fotóit, Frankfurtban pedig közelről csodálhattuk meg a francia szorászok remekművét. A hatszemélyes családi autó megjelenése már önmagában garancia a figyelem felkeltésére azonban az újdonságra a műszaki vénával rendelkezőknek is illik fokozott érdeklődéssel tekinteni.
Sportos és takarékos Fordok hada jött a frankfurti találkára
A legtöbb gyártó csak egy-két újdonsággal jelentkezett az autószalonon, azonban példának okáért a Ford új modellek egész hadával támadt. A sport ST változatok mellett a takarékos EcoBoost motorokra és az ECOnetic technológiára összpontosították a figyelmet.
Az Alpina B6 mindenkit lenyűgözött Frankfurtban
A megszokott receptre alapozva, még a BMW M6 bemutatója előtt leplezi le az Alpina a saját, gyors 6-os átiratát. A B6 biturbó V8-assal, bőséges teljesítménnyel, ám a szokásos kiváló hétköznapi használhatósággal érkezik. A Frankfurti Autószalonon bemutatkozó B6 minden szemlélőre, így ránk is mély benyomást tett.
Városi minik új hírvivője: Frankfurtban debütált a VW UP!
A Volkswagen standján a Frankfurti Autószalonon az egyik legnépszerűbb autócsoport az UP! család, amely a szériaváltozat mellett számos érdekes verzióval mutatja be, mit lehet kihozni a városi törpéből és talán épp emiatt látogatók sokaságát vonzza. A kedvező fogadtatás gyakorlatilag borítékolható, a németek ugyanis így, első pillantásra meglehetősen jó munkát végeztek.
A dízel-hibrid Peugeot 508 RXH-ról is lehullt a lepel
.jpg)
Még júliusban a francia autógyártó hivatalos közleményében bejelentette, hogy a Frankfurti Autószalonon szériaállapotban bemutatásra kerül 508 RXH modelljük, a szalon hajnalán már minden fontos információ napvilágot látott a modellről, Frankfurtban pedig személyesen is megtapasztalhattuk a franciák új dízel-hibrid kombiját.
Frankfurtban is bemutatkozott a Mercedes-Benz SLK55 AMG
Hiába látta már mindenki a jövőt kevesebb hengerrel a sportos Mercedes-Benzek tekintetében a súlyos emisszió-harc miatt, a stuttgarti mérnökök rácáfoltak a várakozásokra és okos megoldással mégis szívó nyolc hengert ültettek az SLK AMG orrába, hogy a tulajdonos hamisítatlan vezetési és hangélményben részesülhessen, miközben a fogyasztás miatt sem kell aggódnia.
A jelen és a jövő kéz a kézben - életképek Frankfurtból
A Frankfurti Autószalon első napja nem hagyott egyetlen szabad percet sem a látogatók számára, hiszen gyakorlatilag minden félórában leleplezésre került egy világújdonság. Ilyenkor a dübörgő zene és a látvány hatására legszívesebben minden alkalommal örömujjongásban törnénk ki, noha a lelkünk mélyén tudjuk, hogy a kiállítótermek kapuit elhagyva egyetlen autónak sem lesz könnyű dolga, ha helyt szeretne állni a konkurensekben bővelkedő piacon.
4. oldal / 12



_medium.jpg)
_medium.jpg)
_medium.jpg)









