2012. Május 17., Csütörtök

Frissitve:01:05:54

Legfrissebb:

Bárpult

Útdíj, de hogyan? - lehetséges módszerek a Nagy Testvér számára

Nyomtatás

2013-tól kormányzati tervek szerint Magyarországon is bevezetésre kerül a használatarányos útdíj, melynek lényege, hogy az üzemeltető a megtett kilométerek után, elektronikusan számlázza a fizetendő összeget az adott útszakaszon közlekedőknek.

Mindez persze nem csak morális és közlekedéspolitikai, de bizony műszaki jellegű kérdéseket is felvet, s bizony a döntéshozók csak a legritkább esetben számolnak az infrastrukturális bővítés költségvonzataival, vagy éppen a beavatkozás egyéb gazdasági szférákba való negatív befolyást gyakorló begyűrűzésével. A használatarányos útdíj számlázásához szükséges innovációk vélhetően csak Uniós pályázatok elnyerése után kaphatnának zöld utat, noha eddig is éppen az mélyítette a válságot, hogy a támogatásokból létesült hálózat fenntartását a kormány csak igen nehezen, vagy egyáltalán nem tudja finanszírozni.

Az új, személyre szabott rendszer az európai tapasztalatok alapján kétféle technológiai megoldással történhet: utakra telepített mikrohullámú jeladókat hordozó elektronikus kapukkal, vagy GPS technológiával. A két módszer előnyeiről és hátrányairól pedig ezúttal a WebEye Magyarország szakértője adhat teljesebb képet.

Az úgynevezett free-flow (szabad áramlás) típusú, azaz az autók megállítása nélküli útdíjrendszerek bevezetésével az eddig előre váltott matrica helyett a beépített egység segítségével automatikusan, vagy a fizető terminálokon keresztül lehet rendezni a számlát.

„Tapasztalataink azt mutatják, hogy Európában már évek óta eredményesen működik a kilométer-alapú díjazás. Az e-útdíj hazai bevezetésének egyik kérdése, hogy milyen technológiával történik majd. Két megoldás kínálkozik: az elterjedtebb elektronikus kapurendszer, vagy az Európai Unió ajánlása szerint a jövőt jelentő GPS jelekkel kommunikáló műholdas rendszerek telepítése. Egy biztos, a meglévő infrastruktúrát teljesen át kell majd alakítani, hogy alkalmassá váljon az autópálya-használat pontos nyomon követésére.” - mondta el Bagossy Tamás, a a WebEye Magyarország üzletágvezetője.

Európában jelenleg az elektromos kapu dominál, hiszen akkor építették ki ezeket a rendszereket, amikor más alternatíva még nem merült fel. Kész iparági megoldások állnak tehát rendelkezésre, hiszen Németországban, Ausztriában, Csehországban és Lengyelországban is így szedik az útdíjat.

„Fontos tisztázni, elektronikus és nem fizikai kapukról beszélhetünk, mint például Horvátország esetében, ahol komoly dugókat okoznak a megállásra kényszerítő fizetőpontok. Az ellenőrző kapuk esetében az autópálya-használat megállapítása mikrohullámú jelek segítségével történik. A jelfogó elektronikus kapuk a fizetős útszakaszra való fel-és lehajtást rendszám alapján ellenőrzik, és az így beérkezett adatok segítségével mérik a jármű által megtett út hosszát, és állapítják meg a fizetendő összeget.”

Az elektronikus kapu előnye, hogy a kivitelezést követően egyszerű folyamatok szerint üzemeltethetőek, a járművek bevonása a díjfizetésbe könnyen végrehajtható. Hátránya, hogy az elektronikus kapu-rendszer alapvetően rugalmatlan technológiának számít, hiszen körülményes új szakaszokat hozzáadni a már meglévő hálózathoz, mert újabb és újabb kapukat kell felszerelni, ha egy útszakaszt fizetőssé akarnak tenni. A kapuk kiépítése emellett igencsak költséges és hosszú folyamat. A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem gyorsforgalmi utakon nehezen használható a sok kereszteződés és leágazás miatt. További hátrány, hogy az elektronikus kapuk egyéb a közlekedéssel kapcsolatos információ gyűjtésére nem, vagy csak részlegesen alkalmasak (forgalmi adatok, dugófigyelés, stb.).

Az Európai Unió ajánlása szerint a jövő a GPS technológiáé, ezért is indították el a Galileo Programot, amely az USA által üzemeltetett GPS díjmentes szolgáltatás alternatívájaként jön létre. A műholdas rendszerek előnye, hogy rendkívül tág a felhasználási területük, az e-útdíjon kívül az általános járműkontroll, illetve a logisztikai szabályozás terén is jól kihasználhatóak az így nyert adatok.

Svájcban évek óta jól működik a GPS alapú útdíj fizetés és nemrégiben Szlovákiában is bevezették. „A megoldás lényege, hogy a beépített GPS eszköz rögzíti a jármű mozgását és a műholdas követés segítségével az összesített adatok alapján történik a számlázás. A technológia előnye, hogy könnyen és gyorsan bevezethető, mindössze a fedélzeti egység telepítésére van szükség, ez pedig a tehergépjárművek jelentős hányadában már eleve adott, hiszen így optimalizálják költségeiket, fuvarfeladataikat a vállalatok. Továbbá rugalmasan alakítható a bevezetést követően is, hiszen új útszakaszokat mindössze az adatbázis frissítésével a rendszerhez lehet adni. A GPS ezen felül több adatot képes rögzíteni, amelyekből a teljes megtett út kiolvasható, nem csak a fizetős szakaszra történő belépés és kilépés. Hátránya azonban, hogy nem olyan pontos, mint a kapukkal történő mérés. Előfordulhat, hogy a műholdak a fizetős utakkal párhuzamosan futó nem fizetős útszakaszokat is díjkötelesnek regisztrálják, illetve az autópályát keresztező úton haladó járműre is díjat rónak ki, amelyeket később korrigálni kell. Komoly logisztikai szervezést is igényel az üzemeltető részéről, mivel - különösen a tranzitforgalom esetében - problémás lehet a fedélzeti egységhez a hozzájutás és kilépéskor a leadás.”

Meg kell említeni, hogy van ahol a két rendszer párhuzamosan „működik”, a GPS rendszert így a gépjármű tulajdonosa saját költségén üzemelteti. A GPS ebben az esetben kontroll szerepet is ellát, mivel természetesen az így gyűjtött adatok pontos képet adnak többek között arról is, hogy mikor, hol járt az adott gépjármű és ezek összevethetőek a kiszámlázott útdíj mértékével. A technológia bizonyító erejét már eddig is használták a vállalatok, például gyorshajtási, büntetési viták rendezésére, és gyakran sikerrel igazolják a hatóságoknál, nem jogos a bírság. Ha az elektronikus kapu-rendszer kerül Magyarországon bevezetésre, a GPS-sel felszerelt járműveknél - a német gyakorlathoz hasonlóan - az útdíj fizetési kötelezettségeiket is tervezhetik és ellenőrizhetik a vállalatok.

Összességében elmondható - az uniós tapasztalatok alapján - az elektronikus útdíj bevezetése hosszú távon gördülékenyebbé és gazdaságosabbá teszi az autópálya-forgalmat. Látható, hogy a trendek már a közlekedésben is a személyre szabott megoldások irányába mutatnak. Ezt mutatja a széles körben bevezetésre kerülő használatarányos útdíj fizetése és az az uniós elképzelést is, miszerint a környezetszennyezési mutatókat is figyelembe vennék a díjszabásnál, de erről még csak elméleti síkon lehet hallani.

Módosítás dátuma: 2012. április 26. csütörtök, 11:34

Büntetés járhat a lejárt, vagy hiányzó elsősegélydobozért

Nyomtatás

Bár a Rendőrség (pontosabban az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője) cáfolja, és "internetes rémhírnek" nevezi a napokban elterjedt elsősegélydoboz-ellenőrzésekre vonatkozó információkat, mi azért a biztonság kedvéért minden kedves Olvasónknak nagyon ajánljuk, hogy nézzenek utána autóik elsősegélydobozának. Mindenekelőtt fontos, hogy mindig velünk legyen az autóban az elsősegélydoboz, másrészt pedig annak szavatossága ne legyen lejárva.

Módosítás dátuma: 2012. április 25. szerda, 21:08

Újra zúg a Volga - bemutatkozott a Hongqi L7

Nyomtatás

A Hongqi gyakorlatilag az egyetlen olyan kínai gyártó, amely a helyi kormányzat számára valódi luxuslimuzint tud kínálni. Az értékrendjét egy percig sem titkoló, szabad fordításban „vörös zászló” elnevezésű vállalat persze nem is rejti véka alá azon törekvését, hogy ismét az ország vezetőit kívánja kiszolgálni, ám az még ezzel együtt is letaglózó, hogy az L7 elnevezésű tanulmányukból is hiányzik mindenféle egyediség.

Mivel az autóipar kiterjedtségéből is következik, hogy egyes modellek óhatatlanul is hasonlóságokat mutatnak, általában nem szívesen pedzegetjük a plágium témakörét, de a Pekingi Autószalonon bemutatott újdonság stílusjegyei inkább tekinthetőek másolatnak, semmint a retro irányzat képviselőinek.

Mindenesetre bennünk akár nosztalgikus élményeket is feléleszthet az L7, hiszen nagyban hasonlít a Volga GAZ-21-esre is, ami a szocialista autóipar sokak számára elérhetetlen jelképe volt. A technika persze azóta sokat fejlődött, így az új Hongqi lemezei alatt jó eséllyel egy V12-es monstrum teljesít majd szolgálatot.

Apró érdekesség, hogy korábban az „a:level” elnevezésű tuningműhely a BMW 850 CSi alapjaira már készített egy Volga-utóhatású V12-es kupét, ami nem kevesebb, mint 380 lóerős teljesítménnyel szolgált, így téve képessé 6,3 másodperces gyorsulásra, és 260 km/órás végsebességre a német-orosz kooperáció egy apró csodáját. Az egyedi megrendelésre készült autó persze egyedülálló példány maradt, ami elsősorban nem a külcsín, hanem a 100 millió forintos összeget is meghaladó vételár számlájára volt írható.

Módosítás dátuma: 2012. április 24. kedd, 10:25

Vasárnap számos útlezárással találkozhatnak az autósok Budapesten

Nyomtatás

A vasárnap délután zajló, több tízezer fős Critical Mass kerékpáros felvonulás idején az autóval közlekedőknek érdemes elkerülniük Budapest belvárosát a komoly forgalmi korlátozások végett. A villamosok menetidejében jelentős csúszás nem várható, de a buszok lassabban, helyenként kerülő úton járnak majd, így érdemes inkább a villamos- és metróvonalakon utazni. A rendezők elsősorban a tömegközlekedés zavartalanságát igyekeznek biztosítani.

Terepen az öltönyös Land Rover Defender

Nyomtatás

Korábbi bemutatónkban részletesen megemlékeztünk az utolsó vérbeli terepjáróról, a Land Rover Defenderről, s egyben arra is céloztunk, hogy hosszútávú terveink között szerepel, hogy a puritán járművel magunk is kalandra induljunk.

Módosítás dátuma: 2012. április 20. péntek, 11:09

Beckham öngólja - egyedi Range Rover készül Victoria vezetésével

Nyomtatás

Noha a Range Rover Evoque az első beharangozók alapján igencsak feminin modellnek tűnt, az Audi üdvöskéjével szemben helytálló dízel, és az utcafiús megjelenésű benzines kupé tesztjei alapján kijelenthetjük, hogy a divatos terepjáró nem csak sokoldalú, de unisex is.

Módosítás dátuma: 2012. április 20. péntek, 08:34

15 nap múlva startol a Mercedes Csillagtúra - péntekig lehet jelentkezni

Nyomtatás

Az idén 60 éves SL-széria tiszteletére a Mercedes-Benz hazai vezérképviselete 2012. május 4-6. között ismét megrendezi a Csillagtúrát. A legendás roadster születésnapjára való tekintettel a csillagos márka elsősorban klasszikus rajongóinak versenyébe idén az SL sorozat modernebb darabjaival (R107, C107, R129, R230, R231) rendelkező érdeklődők jelentkezését is várják a szervezők – legkésőbb április 20-ig, például ide kattintva.

Módosítás dátuma: 2012. április 18. szerda, 19:13

Csillaghullás – egy Jeep törte össze luxustársait

Nyomtatás

Sosem szép látvány, ha törik a vas, ám még elrettentőbb, amikor hőn áhított álomautóinkat látjuk darabokra hullani. Miaimiban sem volt ez másképp, ahol a minap egy Jeep Cherokee zuhant rá három másik, szintén értékes társára.

Módosítás dátuma: 2012. április 17. kedd, 17:49

Precíziós kalapács - Chevrolet Corvette 6.2 V8 Grand Sport bemutató

Nyomtatás

Azt talán mindenki tudja, hogy a Chevrolet immáron Európa szemét is kiszúrja a mozifilmeknek köszönhetően világhírnévre szert tevő Camaroval, sőt, immáron az is nyílt titok, hogy 2014-re az „igényeinkre” átszabott – azaz lányosabb -, immár turbós Ford Mustang is betenné a lábát az öreg kontinensre, de mindez még mindig csak a díszítés arról a koktélról, amit Amerika benzingőzzel és gumifüsttel vastagon megtöltött ivójában fogyaszthatnánk el. Így jár az, aki sajnálja a borravalót a duplát töltő csapostól, és így jár az is, aki az élet nyújtotta örömöknek hódolva a heves pillanat érvényesülése helyett engedi a félelmeit felülkerekedni.

Módosítás dátuma: 2012. április 13. péntek, 21:41

Itt a tavasz, újra elindult a veteránszezon – galériával

Nyomtatás

A veteránkedvelők bizonyára már alig várták a tavasz beköszöntét, hiszen a legzordabb évszakban általában kivétel nélkül téli álmot alvó hobbiautók számára valójában csak ilyenkor kezdődik el az új év.

Módosítás dátuma: 2012. április 11. szerda, 14:14

Az utolsó szuperautó férfiaknak - feltámad az Alessi

Nyomtatás

Gyakorta fogalmazunk meg kritikus szavakat azzal kapcsolatban, hogy napjaink sportautói éppen a technika fejlődése miatt veszítik el valódi lényüket, hiszen a túltengő teljesítmény megzabolázása végett gyakorlatilag kiveszik a kormányt a pilóta kezéből.

Módosítás dátuma: 2012. április 11. szerda, 09:16

2. oldal / 32