
Úgy tűnik, a Ferrari törleszteni szeretne a 458-as tűzesetekért, így hamarosan verseny szimulátort dob piacra, melyen bárki csiszolhatja majd vezetési képességeit.

Úgy tűnik, a Ferrari törleszteni szeretne a 458-as tűzesetekért, így hamarosan verseny szimulátort dob piacra, melyen bárki csiszolhatja majd vezetési képességeit.

A tengerentúli Parents magazin és az Edmunds.com megválasztotta a 2009-es év legjobb családi autóit. A győztesek között rengeteg hazánkban is forgalmazott modell szerepel, így a végeredmény számunkra is érdekes lehet.
Azoknak, akik manapság sportautót szeretnének vásárolni igen, nehéz dolguk van, hiszen a kínálat több mint bőséges. Aki egy vérbeli versenyzőre vágyik, voksolhat például egy Porsche 911-re, egy Ferrari 458 Itáliára és még hosszasan sorolhatnám. De mi a helyzet azokkal, akiknek ugyan egy-egy V8-as motor hörgő üvöltésétől vagy egy turbófeltöltő sivító hangjától forr a vér az ereikben, de egy percig sem gondoltak arra, hogy különösebb feltűnést keltsenek az utcákon.
.jpg)
Szokták mondani (mi több, ez egy bizonyított tény), hogy az emberek reflexe idősebb korban, leginkább 60 év fölött egyértelműen tompul. Nos, úgy látszik, hogy a 63 és fél éves, legendás Walter Röhrl-re ez a megállapítás nem igazán vonatkozik - legalábbis minden jel erre mutat.

Nehéz úgy autókedvelőnek lenni, hogy egy idő után ne találkozzunk a brit Top Gear sorozattal. A világ talán legnépszerűbb autós, televíziós adásának fehér (illetve korábban fekete) versenyruhás, titokzatos autóversenyzője, Stig most úgy tűnik, valóban lelepleződik – méghozzá pénzügyi iratok miatt.

„Kérek egy sört! Alkoholmentes jó lesz? Miért, játékpénz jó lesz?” – valami ehhez hasonló hangulat fogadta a Dreher és Talmácsi Gábor közös, felelős alkoholfogyasztásért indított kampányának sajtótájékoztatójára érkezőt. A helységben ugyanis mindenhol bontatlan alkoholmentes söröket láttunk, miközben a kollégák lelkesen kortyolták, a pincérek pedig hordták a hűsítő nedűt.
Nem is olyan régen egy barátommal arról beszélgettünk, hogy a nem is olyan távoli jövőben miként fogjuk végleg igába hajtani a fejünket. Cimborám elmondása szerint ő 4,5 millió forintot szán majd az esküvőjére, ám
Mint arról "Menny és pokol" című írásunkban beszámoltunk, a Factory Five Racing egy, a házilag megépíthető autók gyártásával foglalkozó amerikai manufaktúra. Megjelent cikkünk kapcsán az egyik Olvasónk hívta fel figyelmünket arra, hogy az aktuális csúcsmodellhez egy új manuális váltó válik elérhetővé. A változások sora nagy örömünkre itt azonban még nem ér véget,

A Peugeot márkát egy francia testvérpár kereken 200 évvel ezelőtt alapította meg, a tiszteletreméltó jubileum alkalmából pedig a Peugeot Hungária kedvező ajánlatokkal és különböző játékokkal várja az érdeklődőket.

A brit Hiscox biztosító által nemrégiben lefolytatott tanulmány kimutatta, hogy a Maserati elbűvölően muzsikáló motorja biológiailag hat a hölgyekre.
A hétvégén érkezett hideg levegő és csapadék borús hangulatot hozott kis hazánkba, ám ezt oldandó két vidám városi terepjáróval próbáljunk meg ezt feledtetni és egy kis mosolyt vinni kedves olvasóink arcára. A MotorTrend a MINI Countrymant és a Nissan Juke-ot tette próbára egy összehasonlító teszt erejéig.
28. oldal / 32