Suzuki Swift Sport (2018) menetpróba – Ár/élmény bajnok

Nyomtatás

Tavaly októberben a Suzuki magyar importőre már elhúzta az orrunk előtt a mézesmadzagot, hiszen nagy meglepetésre elhozták nekünk Magyarországra az akkor alig néhány hete bemutatott vadonatúj Swift Sportot. Akkor azonban még csak tapogatni lehetett az autót, most azonban végre a gázpedált is tövig taposhattuk a mérges kisautóban.

Az új Swift Sport szinte minden színben megmutatta magát nekünk a tököli reptéren található vezetéstechnikai pálya aszfaltcsíkján, ahol egy igazán technikás kis pálya mellett műgyantán is igazolta jó kezelhetőségét. Közútra tehát ezúttal nem mentünk az autóval, de ennek megvolt a maga előnye is, hiszen a szűk fordulókból álló zárt pályán úgy ráncigálhattuk meg a sportos kisautó bajszát, ahogyan azt a forgalomban nem tennénk – és a japánok újdonsága bizonyított is.

Az első két generáció után (itt az első, itt pedig a második) a harmadik Swift Sport már nem hazánk fia, hiszen akárcsak a normál változatok, immár ez is Japánban készül, de mi azért így is magunkénak érezzük a minden eddiginél vagányabb és gyorsabb apróságot. Az új Swift már amúgy is igencsak dinamikus megjelenést kapott, a Sport verziót pedig még erőteljesebbé teszi az exkluzív, morcosabb hűtőmaszk és lökhárító, az elülső légterelő, a küszöbelemek, a hátsó diffúzor és a hátsó szárny. Mindez pedig élőben még hatásosabb: az eddigi Swift Sportok is igen szembetűnő jelenségek voltak, azonban az újdonság egyedi hűtőrácsa és látványos sárga színe minden eddigi változatnál komolyabbá teszi a megjelenést. A teljesség kedvéért a gyáriak 17 colos, fényezett könnyűfém felniket szereltek az autóra, a hátsót pedig a dupla kipufogó kivezetés vadítja meg.

Az utastérben sportülések, sportkormány, és vörös betétek biztosítanak minket arról, hogy egy igazi vadorzóban ülünk – és akkor a vörösen izzó fordulatszámmérőről még nem is beszéltünk. A hangulat kiváló, akárcsak eddig, a sportülések pedig nem csak tempósabb kanyarokban, hanem a hétköznapokban is jó szolgálatot tehetnek. Ahogyan a normál változatokban, a Sport verzióban is megtalálható a Suzuki modern multimédiás rendszere, ami Apple CarPlay, Android Auto vagy MirrorLink használatát is lehetővé teszi. Emellett olyan vezetéstámogató és biztonsági rendszerek is vannak, mint a vészfék-asszisztens vagy éppen a radaros tempomat.

A második sor és a csomagtér változatlan az alapverziókhoz képest – ezt nem befolyásolják az új sportülések. A Swift Sportban ráadásul mindent megkapunk alapáron, ugyanis csupán egyetlen felszereltséggel elérhető az autó, amiben azonban minden benne van. Ehhez képest továbbra is nagyon jó áron tudják kínálni a japánok, de erről később.

A lényeg ugyanis a lemezek alatt lapul: az eddigi szívómotorokat első ízben egy turbós egység váltotta. A Suzuki többi modelljéből már ismerős 1,4 literes egység 140 lóerőt és 230 Nm-es nyomatékot bocsát a vezető rendelkezésére – előbbi ugyan mindössze 4 lóerővel több, mint az előd 1,6-osa esetében, ám a csúcsnyomaték 70 Nm-rel gyarapodott, ami bizony komoly hatással van a menetdinamikára. Amennyiben mindez még nem lenne elég, 80 kilós fogyókúrán is átesett az autó, ami így befér az egy tonna alá (970 kg), ez pedig újabb garancia az élvezetekre. Mindez azt eredményezi, hogy a korábbi 6,6 kg/Nm-es arány 4,2 kg/Nm-re csökkent, miközben minden egyes lóerőre 7,6 helyett 6,9 kiló jut. Előbbi jó egyharmados, utóbbi pedig közel 10 százalékos javulás. Nyers számokban tehát nagyon jól áll a modell, ráadásul a nyomatéközön és a lóerő is korábban megjön és szélesebb tartományban elkísér minket. Így például alapjáratról 4000-es fordulatig gyorsítva átlagosan akár kétszerannyi nyomaték és harmadával több lóerő gyorsíthat minket.

Az erőt természetesen egy hatsebességes kézi váltó továbbítja az első kerekek felé, és a hírek szerint ez volt az a pont, ahol tovább csiszoltak az autón a mérnökök, így valamivel tovább kellett várnunk a piaci bevezetésig. Mostanra azonban végre megérkezett a pontos gyorsulási adat is, ami a katalógus szerint 8,1 másodperc, míg a végsebesség 210 km/h. Nem lepődnénk meg azonban, ha a valóságban ennél jóval szebb eredményeket produkálna majd a Swift Sport, hiszen az előd is 9 tizeddel múlta felül méréseinken a papíron 8,7 szekundumos gyorsulást. Annál is inkább valószínű a papírformánál is jobb dinamika, hogy például az egyliteres turbómotorral jó 2 másodperccel jobb időt mértünk a gyári adatnál (10,6 helyett 8,5 szekundum).

Az első és a hátsó felfüggesztés sem maradt érintetlen: az elődökhöz hasonlóan Monroe gyártmányú lengéscsillapítókkal találkozhatunk elöl és hátul egyaránt, de hátra új hosszlengőkart is terveztek külön a Swift Sporthoz – a gyáriak ígérete szerint a tapadás kiváló lesz, és kanyarban sem dől majd az autó. A japán kisautót egyébként folyamatosan sportautóként illetve sportkompaktként emlegették a próbánk előtti kis tájékoztatóban, és bár 140 lóerővel ez túlzásnak tűnhet, akárcsak elődjei, úgy a legújabb Swift Sport is közel ezekhez fogható élményekkel tud szolgálni.

Ennek bizonyítására pedig kiváló helyszín volt a tököli vezetéstechnikai pálya, ugyanis a szűk fordulókkal, szlalompályával és rövidke egyenesekkel operáló aszfaltcsíkon igazán ki tudta bontakoztatni képességeit. A már 2500-as fordulaton ébredő 230 Nm-es nyomaték fürgén lövi ki a kisautót, és egészen sokáig kitart, habár az új turbómotort már nem feltétlenül éri meg limiterig elpörgetni – talán ez az egy dolog, ami igazán hiányozhat majd a szívómotoros elődökhöz képest. A hatsebességes váltóról sok jót mondtak nekünk, mégis kicsit úgy éreztük, hogy nem véletlenül igyekeztek tovább javítani rajta: különösebb gond nincs vele, de egy ilyen sportos autónál valamivel jobb váltási érzetet várhatnánk, de azért a végső ítélettel érdemes kivárni a részletes tesztet.

A futómű és a kormányzás természetesen támogatja a dinamikus haladást: a szűk és a gyors fordulókban is kiválóan reagál, nincs zavaró oldaldőlés, és érdemes azt is megjegyezni, hogy az új sportülések amellett, hogy kényelmesek, nagyon jól is tartanak. A gázreakciók miatt néhányan aggódhattak, hiszen ezen a téren szintén lehet visszalépés egy turbómotornál a szívómotorhoz képest, azonban az első rövid próba alapján ezzel nem volt gond. A dupla kipufogókból ezúttal sem törnek fel vérpezsdítő dallamok, amit sokan hiányolnak, köztük egy nagyon kicsit talán mi is, de ezzel együtt el kell fogadni, hogy a hétköznapi használhatóság miatt döntöttek így a gyáriak - utólagos áthangolásra pedig még mindig van lehetőség.

A Swift Sport a műgyantás pályán menetstabilizálóval, és anélkül is bizonyította, hogy viselkedése kiszámítható. Talán egy első sperrdiffi jól jött volna kikapcsolt ESP mellett, de ezen a teljesítményszinten alapvetően nem elvárás, és a technikás pályán nem is annyira éreztük a hiányát. Hangsúlyoznánk azonban, hogy ezek még csak az első, mondhatni „megrendezett” próbák voltak, így alig várjuk már, hogy a tesztautó is eljusson hozzánk – de előzetesen mindenképpen pozitív nyomot hagyott bennem az autó.

Ami pedig az árakat illeti: a hajszál híján 6 milliós listaár elsőre ijesztőnek tűnhet, hiszen egymillió forinttal több, mint az előd esetében, azonban a kereskedésekben inkább 5,4 milliós akciós árcédulákkal találkozhatunk majd, ami a magas felszereltséget és az igazán élménydús menetteljesítményeket tekintve kellemes ár, ráadásul ennyi pénzért máshol nem kapunk ennyi élvezetet és ilyen sok extrát.

A Suzuki Swift Sport képében tehát ismét egy igazán jó csomagot raktak össze a japánok, ami nem csak igazán mókás és hangulatos, hanem fejlett megoldásokat is nyújt a vásárlók számára.




Hozzászólások  

 
#2 Kenéz Tibor 2018-06-16 16:34
Kedves Vilmos!

Köszönöm a jelzést, Önnek van igaza, valóban figyelmetlen voltam és bár helyes számot jelöltem meg, de fordítva írtam a mértékegységeke t. A hibát máris javítottam.

Üdvözlettel:

Kenéz Tibi
Autó Pult


Idézet - Refy Vilmos:
A kg/nyomaték arány az kg/Nm és nem Nm/kg. Nem ?
Idézet
 
 
#1 Refy Vilmos 2018-06-15 21:38
A kg/nyomaték arány az kg/Nm és nem Nm/kg. Nem ?
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark