2014. Október 31., Péntek

Frissitve:04:34:38

Renault Twizy bemutató - Versenyképes elektromosság

Nyomtatás

Elektromos járműveket már több gyártó is kínál, ám az mindegyikükben közös, hogy képtelenek versenyképes árat garantálni, így pedig a fejlesztésekre szánt erőforrások az adott márka javuló megítélésétől eltekintve előre borítékolhatóan kútba dobott összegnek tekinthetőek.

A zsákutcából alapvetően két kiút mutatkozik, melyek közül az egyik szerint a villanyautók értékesítése prémium termékként lehetséges, míg a másik alapján a kompromisszumokra kész vásárlók számára a még elfogadott lehetető legpuritánabb csomagolásban kell piacra dobni a portékát.

Ez utóbbi elmélet kapcsán apró mellékvágány, hogy a továbbra is a tízmillió forintos lélektani határhoz konvergáló árcédula csupán a család második, harmadik autójának megvásárlására ad lehetőséget, miközben egy tátongó piaci rés továbbra is kínálja magát. A felvilágosodott városiak számára ugyanis kell egy viszonylag jól kihasználható, megfizethető, a közösségi közlekedést helyettesítő jármű, s ennél is jobban kell még valami, ami igen nagy hiánycikk a betondzsungelekben: "vidámság".

Vidámságban pedig a Renault Twizy nem szenved hiányt, hiszen felbukkanását mindenütt széles mosoly kíséri, s bizony örülhetünk magunk is, mert a franciák magukra vállalták azt a hálátlannak tűnő feladatot, hogy valós válaszokat adjanak az elektromos autózás kezdeti kérdéseire, problémáira. Az újdonság pedig hazánk számára is érdekesnek bizonyul, hiszen a forgalmazó a közlekedési hatóságok tétovázásának kiküszöbölése után a szalonokba állítja a kis kétülésest, ami egyelőre se nem robogó, se nem autó, de nyugati példák alapján a forgalmi engedélyben, és a biztosítótársaságok szemében jó eséllyel quaddá avanzsál.

A kevesebb mint fél tonnás tömeggel mérlegelő Twizy két teljesítményszinten gördül le a gyártósorokról, hiszen a franciák elképzelése szerint az 5 lóerős (Twizy 45) kiadás több régióban jogosítvány nélkül is vezethető, így már gimnazisták számára is választási lehetőséget kínál, azonban felnőttek számára inkább a hátsókerékhajtású, farmotoros autó viszonylag szerény felárral kínált 18 lóerős verziója lehet ideális.

A mindenféle elektronikus segédlet, így ESP, vagy éppen ABS nélkül kínált autó aszinkron-motorjának 57 Nm-es nyomatéka persze már nem ad okot a szégyenkezésre, s akadályt sem képezhetünk a forgalomban, hiszen 8,1 másodperc alatt érhetjük el a rendfenntartók szemszögéből már elítélendő 60 km/órás sebességet, miközben tempónkat egészen a külvárosi régiók meghódításához még éppen elegendő 80 km/órás határig fokozhatjuk.

Ilyen körülmények között 100 kilométeres hatótávolsággal számolhatunk, ami az első tesztek alapján még a legrosszabb körülmények között is csak a felére csökken, s az egy töltéssel való 83 kilométeres szakasz megtétele tökéletesen reális célkitűzésnek tekinthető, ami ekkor 8,4 kWh/100 km-es fogyasztásnak feleltethető meg. A 6,1 kWh-ás és 98 kilogrammos akkumulátorok tehát megteszik a magukét, s ha globális szemlélettel zéró emissziós autóról nem is beszélhetünk, az európai termelési mix alapján a származtatott 40 g/km-es CO2 kibocsátás még mindig kiemelkedő a jelenleg megvásárolható járművek között.

Mindezek alapján látható hát, hogy a napi teendők ellátására kiválóan alkalmas a Twizy, ami 230 Voltos háztartási hálózatról töltve tapasztalatok szerint 5,5, míg a gyári leírások alapján 3,5 óra elteltével teljes vállszélességgel áll rendelkezésünkre, miközben 2,5 óra után már a teljes hatótávolság 80 százalékával számolhatnánk.

A konnektorból a kábelt kihúzva újra útra kellhetünk a 13 collos kerekeken, melyek gördülési zaja korántsem elenyésző, igaz, mindez egy robbanómotorral szerelt autó gépzaja mellett sosem szúrhatna szemet. Mindazonáltal a 2,34 méter hosszú, 1,45 méter magas, ugyanakkor alig 123 centiméter széles Twizy futóműve meglepően feszes, s a vezetőülés alatt megbúvó akkumulátoroknak köszönhetően a tömegközéppontja is igen alacsonyan fekszik, így aztán a rendkívül közvetlen, mindenféle rásegítéstől mentes kormányműnek is köszönhetően nem okozhat gondot a hirtelen manőverek, irányváltások abszolválása sem.

A hátul szélesebb (145/80 R13) abroncsok ilyenkor még sziklaszilárdan kapaszkodnak, azonban a keskenyebb első kerekek (125/80 R13) a határokat keresve már alulkormányozottsági hajlamhoz vezetnek. Azt persze mondanunk sem kell, hogy avatott kezekben a jármű felépítéséből adódóan az ’erőcsúsztatás’ sem lehetetlen mutatvány, melynek kivitelezése a szervózatlan kormányzással karöltve élményszámba megy.

Mindezek alapján joggal merülhetnek fel bennünk a biztonsági jellemzőket firtató kérdések, melyekre ugyan megnyugtató válaszokkal felelhetünk, azonban egy ’hagyományos’ autóval természetszerűleg e tekintetben sem összehasonlítható a vezető számára légzsákkal, és elől-hátul biztonsági övvel felvértezett Twizy. Az európai szabályozás ugyan a Renault újdonsága számára nem ír elő törésteszteket, de a mérnökök végeselemes módszerrel elvégzett számítógépes szimulációi az oldalirányú ütközéstől eltekintve nem hoztak fenntartásokra okot adó eredményeket. A négy féktárcsával szerelt, ám blokkolásgátlóval nem ellátott autó egyébiránt 9,7 m/s2-es lassulásával végsebességről lassítva 25 méteren belül áll meg, így szerény féktávolsága igazán figyelemre méltó.

A vezetés közben szerzett örömteli percek persze feledtetnek minden megkötött kompromisszumot, s az egymás mögött helyet foglaló utasok jó idő esetén bizonyára nem panaszkodhatnak, hiszen a kabriózás és a motorozás élményének furcsa egyvelegével azonosulhatnak. A nyitott autókhoz az alapesetben ajtókkal sem rendelkező felépítés miatt hasonlítható a Twizy, miközben a felfelé nyíló, alul átlátszó plexiborítással is rendelhető szerkezet felára nagyságrendileg 180.000 forintra tehető.

Fentiek tükrében persze már sejthető, hogy az utastér kialakítása meglehetősen puritán, ugyanakkor tökéletesen vízálló, s a gyártóval folytatott beszélgetésünk alapján az is kiderült, hogy tökéletesen zárt fülkével nem is kívánják gyártani az újdonságot, hiszen az individualistákat megcélzó beszállítók, tunerek amúgy is idejekorán különböző kiegészítők gyártására adták a fejüket, noha a személyreszabhatóság tekintetében már a Renault sem tréfálkozik, s e tekintetben az autóban rejlő lehetőségeknek szinte csak a fantázia szabhat határt.

Mindenesetre fűtés nincs, s nem is lesz, de a légkondicionálásra a menetszélnek köszönhetően sosem lehet panasz, s kívánságra mindeközben a fejünk felett szóló hangszórókból áradhat a zene, amit az aktuális reklámkampány szerint David Guetta szolgáltat. Ami a praktikumot illeti, két kisebb rekesz kínálja magát a digitális kijelzővel ellátott műszerfalon, melyek közül csak az egyik zárható, s ezeken túl az utasülés mögött egy 31 literes űr tátong, miközben kaphatóak különböző sarkokba és szegletekbe akasztható hálók, vagy éppen a szabványos sörös rekeszt még éppen befogadni képes hátsó helyre erősíthető divatos zsákok is.

Mindezek alapján persze kétszer is meggondolnánk, hogy az elektromos Twizyre voksolunk-e, de itt jön a képbe a Renault alaposan megtervezett konstrukciója, ami a hat cellából álló telepek bérbeadásával kímélné meg az ügyfeleket az akkumulátorok amortizációjával hirtelen, egy összegben keletkező költségektől. A tárolási kapacitás 75 százalékosra való csökkenése után ezzel újakra cserélhetjük a modulokat, miközben megtehető távolságra és időtartamra is szerződést köthetünk.

Ezek alapján a töltés költségeivel nem számolva a havi terhek nagyságrendileg 14.500 és 21.000 forint között ingadoznak, melyek továbbra is konkurálhatnak a közösségi közlekedéssel, hiszen a buszok, villamosok, metrók gyakorta szintúgy nem kímélnek meg minket az időjárás viszontagságaitól, miközben a Twizy némi komfortérzet mellett támogatja az egyén idő- és térbeli szabadságát is.

Nem marad más hátra, minthogy az árcédulákra is vessünk egy pillantást, melyen hazai értékesítés esetén a Twizy 45 esetében 2,15 milliós, míg a 18 lóerős változat kapcsán ~2.380.000 forintos összeg díszeleghet, de egy luxusváltozat sem kerülhet többe 2,65 milliónál. A Renault forradalmára tehát fejvakarásra adhat okot, hiszen a robogót elhagyni szándékozók könnyen drágának találhatják az újdonságot, míg az autósok kevésbé szívesen mondanak le a korábbi kényelemről, de azok számára, akiket nem csak elméletben foglalkoztat a környezettudatosság, valódi alternatívát kínálnak a franciák, arról nem is beszélve, hogy a realitások talaján mozgó fiatalok és tinédzserek a jövőben jó eséllyel a Twizy képeivel tapétázzák ki a szobáik falát.

A hazai importőr persze nem dédelget kisded álmokat, ám titkolt remények szerint az sem lenne ördögtől való ötlet, hogy az állami vállalatok is letegyék voksukat a lokálisan zéró emissziós közlekedés mellett, így például a félmilliós kemping kerékpárok, vagy éppen az egyetlen vezető által terheletlenül használt személyautók helyett hasonló járműveket is hajthatnának a postások, futárok, s egyéb cégek alkalmazottai, de urbánus bérautónak, s „car sharing” szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára sem elvetendő a Renault újdonsága. Mindenesetre a törekvések szépek, a Twizy pedig immár a józan ész megfontolása alapján is valódi megoldást hozhat a nagyvárosok egyre sürgetőbb közlekedési problémáira.




Hozzászólások  

 
#3 2012-09-02 21:37
Annyira kapható, hogy épp egy ilyet fényképeztem le tegnap az utcán Londonban...
Idézet
 
 
#2 2012-08-16 20:05
Nem, a típus olyannyira kapható, hogy Németországban gyakorlatilag az egyetlen sikeres elektromos autó, hiszen piaci bevezetése óta közel 2000 darabot sikerült értékesíteni belőle (Twizy:1757 db; Opel Ampera:629 db; Nissan Leaf:269 db; VW Golf: 32 db ). Mint arra a cikkben utaltam, a hazai importőr egyelőre a kereslet, illetve a forgalombahelye zés lehetőségeinek felmérésén fáradozik, de a közeljövőben itthon is elérhető lesz a típus, az akkumulátorok bérleti konstrukciójáva l egyetemben, mely a Fluence és a Kangoo villanyos változatainak térnyerését is segítheti. Az említett árak már a hazai forgalmi adóval kerültek korrigálásra, így ezekben lényegi eltérés nem várható.
Idézet
 
 
#1 2012-08-16 19:27
Akkor most ez már egy kapható megvásárolható autó vagy távoli jövő hírnöke?
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark