2018. Április 24., Kedd

Frissitve:03:45:46

Az erőleadás csodája: ízelítő videón az új, 35 milliós BMW M5

Nyomtatás

A BMW M5 legfrissebb generációjával már több ízben is találkozhattak Olvasóink az Autó Pult hasábjain: az augusztusi bemutató cikkből az újdonság minden fontos paraméterére fény derült, alig egy hónapja pedig már a hivatalos magyarországi árazást is megtudhattuk. Lényeg a lényeg, az új M5 már hazánkban is kapható, és a 600 lóerős családi sportautóért a BMW minimum 35,5 millió forintot kér.

A bő 35 milliós indulóárba természetesen beletartozik a biturbós 4,4 literes V8-as motor által életre hívott 600 tagú ménes, és ami talán még fontosabb: az M GmbH vadonatúj fejlesztésű összkerékhajtása, amihez hasonlóval eddig - talán az aktuális Ford Focus RS-t leszámítva - nem igazán találkozhattunk az autóiparban. A lényeg, hogy az új M5 ha akarjuk, mind a négy kerekét hajtja, ha pedig úgy szeretnénk, akkor csak a hátsó kettőt egy aktív önzáró differenciálművön keresztül, így semmi nem veheti el a driftmániások játékát. Márpedig annyi bizonyos, hogy a 600 lóerős (750 Nm) motorral nem nehéz füstté alakítani a hátsó abroncsokat. A gyártó különben érthető módon nagyon-nagyon büszke az új ‘lekapcsolható’ négykerékhajtásra, amivel az autó dinamikája állítólag egészen fantasztikus, és biztosak lehetünk abban, hogy az M GmbH munkáit ismerve a valóság is megfelel az elméletnek.

A BMW az aktuális M5 dinamikáját egy egészen vidám, vicces gyári ízelítő videóval igyekezett prezentálni, amit a bekezdés felett tudnak megtekinteni. A főszerepben természetesen az M5, ami számos dinamikusan mozogni képes bólyával áll szemben, a bólyák pedig bármilyen pályát is rajzolnak az autónak, a sportszedán könnyűszerrel abszolválja a feladatot. Különben a második, lentebbi videóval a színfalak mögé is betekinthetünk. A kisfilm hangulata, pontosabban a jellegzetes hangú robotbóják a Csillagok háborúja című filmsorozatot juttathatják eszünkbe, ami szintén épp aktuális, hiszen a legújabb részt jelenleg is játsszák a mozikban. Az új M5 másfél perces ízelítővideója remek felvezetést, hangolódást jelenthet a hosszú mozifilm előtt, szerintünk érdemes mindkettőt megnézni.

Az újdonságról részletesen korábbi bemutató cikkünkből, ide kattintva, a hazai árazásról pedig ide kattintva olvashatnak. Ja, ha valakinek esetleg nem lenne elég a 600 lóerő, jó tudni, hogy állítólag rövidesen érkezik az opcionális ‘Competition’ nevű sportcsomag, akár 630-640 lóerőre izmosított motorral...




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark