2012. Május 22., Kedd

Frissitve:03:14:26

Blog

Magyar WTCC győzelem a Hungaroringen - Michelisz Norbi az élen

Nyomtatás

Tegnap még arról számoltunk be, hogy Michelisz Norbert a hatodik helyről indulhat a mai futamon, ám ezúttal olyan örömhírt közölhetünk, amilyen ritkán adatik meg: a WTCC Hungaroringi viadalán Norbi csodás versenyzéssel az első helyen végzett a második futamon.

Módosítás dátuma: 2012. május 06. vasárnap, 18:04

Hungaroringen a WTCC - Michelisz a hatodik helyről várja a versenyt

Nyomtatás

A hétvége abszolút a magyar sportőrülteké lehet, hiszen a hazai versenyzőkkel gazdagodott túraautó világbajnokság (WTCC) mezőnye ezúttal a Hungaroring aszfaltját tapossa. Az elmúlt hetek bíztató eredményei után reménykedhetünk abban, hogy Michelisz Norbert és Wéber Gábor hazai pályán szép eredményekkel örvendezteti meg a közönséget. Az időmérő után a versenyzők bizakodva várják a viadalt.

Mercedes-Benz Csillagtúra – az első nap

Nyomtatás

Lezajlott a VII. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra első napja, melynek végén nem mindennapi látványban részesült Budapest belvárosa. Az idei versenyen az Autó Pult csapata is képviselteti magát, és már a bemelegítő nyitányon nem mindennapi élményekkel gazdagodtunk - a hangulat leírhatatlan.

Módosítás dátuma: 2012. május 07. hétfő, 14:21

Szuperautók rémálma – Dubai utcáin tombol a Nissan Juke-R

Nyomtatás

Az első hír hallatán még távoli álomnak, szinte lehetetlennek gondolhatták sokan, hogy valaha megszületik a Nissan Juke legdurvább változata, a zseniális GT-R alapjain nyugvó Juke R. Most pedig már arról számolhatunk be, hogy a kész verzióval Dubaiban forgattak filmet, amelyben az 545 lóerős crossover Mercedest, Ferrarit és Lamborghinit hoz kellemetlen helyzetbe.

Módosítás dátuma: 2012. május 04. péntek, 19:57

GT3 vs. M3 vs. C63 - titánok monumentális harca videón

Nyomtatás

Mióta autók léteznek, a csúcsra való törekvés folyamatosan ott lebegett a mérnökök szeme előtt, legyen szó a hétköznapokat megkönnyítő fejlesztésről, vagy kiélezett sportosságról. Utóbbi szeretete még most, a károsanyag-kibocsátás szempontjából oly' fontos időkben sem csökkent, amelyet a BMW M3 GTS, a Mercedes-Benz C63 AMG Black és a Porsche 911 GT3 RS 4.0 is jól szemlélet. Ezúttal a britek összeeresztették a versenypályák nyílt napjának sztárjait.

Módosítás dátuma: 2012. május 05. szombat, 10:33

Holnap indul a Mercedes Csillagtúra - mi is részt veszünk

Nyomtatás

Az idén 60 éves SL-széria tiszteletére a Mercedes-Benz hazai vezérképviselete 2012. május 4-6. között ismét megrendezi a Csillagtúrát. A legendás roadster születésnapjára való tekintettel a csillagos márka versenyébe idén az SL sorozat modernebb darabjaival (R107, C107, R129, R230, R231) is találkozhatunk. No meg az Autó Pult csapatával, akik egy gyönyörű 1968-as kupéval állnak rajthoz.

Módosítás dátuma: 2012. május 03. csütörtök, 12:05

Terepszemle – Namíbiai naplók I. rész

Nyomtatás

Forróság perzseli bőrömet. Megoldás nincs: testem izzadságát a szomjas, száraz levegő azonnal magáénak követeli. A napfény elvakít, amikor kinyitom a szemeimet. Adok nekik némi időt, közben kísérletet teszek a bennük felgyülemlett por kitörlésére. Ez most nem az a szürke, csípős por, a hiányzó égett gumiszag elárulja. Itt erre amúgy sincs esély: a világ tetején ülök.

Módosítás dátuma: 2012. május 02. szerda, 14:43

Az autós küzdelme, ha nem autózik, avagy elmebeteg parkolás a belvárosban

Nyomtatás

Világunk folyamatosan, rendületlenül fejlődik, olyannyira nagyon, hogy már van „tudomány” is, ami a fenntarthatóságával foglalkozik. Akkor tessék mondani, mi a magyarázat a következő közel sem fejlődő küzdelemre, amit úgy hívnak, parkolóhely-keresés.

Útdíj, de hogyan? - lehetséges módszerek a Nagy Testvér számára

Nyomtatás

2013-tól kormányzati tervek szerint Magyarországon is bevezetésre kerül a használatarányos útdíj, melynek lényege, hogy az üzemeltető a megtett kilométerek után, elektronikusan számlázza a fizetendő összeget az adott útszakaszon közlekedőknek.

Mindez persze nem csak morális és közlekedéspolitikai, de bizony műszaki jellegű kérdéseket is felvet, s bizony a döntéshozók csak a legritkább esetben számolnak az infrastrukturális bővítés költségvonzataival, vagy éppen a beavatkozás egyéb gazdasági szférákba való negatív befolyást gyakorló begyűrűzésével. A használatarányos útdíj számlázásához szükséges innovációk vélhetően csak Uniós pályázatok elnyerése után kaphatnának zöld utat, noha eddig is éppen az mélyítette a válságot, hogy a támogatásokból létesült hálózat fenntartását a kormány csak igen nehezen, vagy egyáltalán nem tudja finanszírozni.

Az új, személyre szabott rendszer az európai tapasztalatok alapján kétféle technológiai megoldással történhet: utakra telepített mikrohullámú jeladókat hordozó elektronikus kapukkal, vagy GPS technológiával. A két módszer előnyeiről és hátrányairól pedig ezúttal a WebEye Magyarország szakértője adhat teljesebb képet.

Az úgynevezett free-flow (szabad áramlás) típusú, azaz az autók megállítása nélküli útdíjrendszerek bevezetésével az eddig előre váltott matrica helyett a beépített egység segítségével automatikusan, vagy a fizető terminálokon keresztül lehet rendezni a számlát.

„Tapasztalataink azt mutatják, hogy Európában már évek óta eredményesen működik a kilométer-alapú díjazás. Az e-útdíj hazai bevezetésének egyik kérdése, hogy milyen technológiával történik majd. Két megoldás kínálkozik: az elterjedtebb elektronikus kapurendszer, vagy az Európai Unió ajánlása szerint a jövőt jelentő GPS jelekkel kommunikáló műholdas rendszerek telepítése. Egy biztos, a meglévő infrastruktúrát teljesen át kell majd alakítani, hogy alkalmassá váljon az autópálya-használat pontos nyomon követésére.” - mondta el Bagossy Tamás, a a WebEye Magyarország üzletágvezetője.

Európában jelenleg az elektromos kapu dominál, hiszen akkor építették ki ezeket a rendszereket, amikor más alternatíva még nem merült fel. Kész iparági megoldások állnak tehát rendelkezésre, hiszen Németországban, Ausztriában, Csehországban és Lengyelországban is így szedik az útdíjat.

„Fontos tisztázni, elektronikus és nem fizikai kapukról beszélhetünk, mint például Horvátország esetében, ahol komoly dugókat okoznak a megállásra kényszerítő fizetőpontok. Az ellenőrző kapuk esetében az autópálya-használat megállapítása mikrohullámú jelek segítségével történik. A jelfogó elektronikus kapuk a fizetős útszakaszra való fel-és lehajtást rendszám alapján ellenőrzik, és az így beérkezett adatok segítségével mérik a jármű által megtett út hosszát, és állapítják meg a fizetendő összeget.”

Az elektronikus kapu előnye, hogy a kivitelezést követően egyszerű folyamatok szerint üzemeltethetőek, a járművek bevonása a díjfizetésbe könnyen végrehajtható. Hátránya, hogy az elektronikus kapu-rendszer alapvetően rugalmatlan technológiának számít, hiszen körülményes új szakaszokat hozzáadni a már meglévő hálózathoz, mert újabb és újabb kapukat kell felszerelni, ha egy útszakaszt fizetőssé akarnak tenni. A kapuk kiépítése emellett igencsak költséges és hosszú folyamat. A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem gyorsforgalmi utakon nehezen használható a sok kereszteződés és leágazás miatt. További hátrány, hogy az elektronikus kapuk egyéb a közlekedéssel kapcsolatos információ gyűjtésére nem, vagy csak részlegesen alkalmasak (forgalmi adatok, dugófigyelés, stb.).

Az Európai Unió ajánlása szerint a jövő a GPS technológiáé, ezért is indították el a Galileo Programot, amely az USA által üzemeltetett GPS díjmentes szolgáltatás alternatívájaként jön létre. A műholdas rendszerek előnye, hogy rendkívül tág a felhasználási területük, az e-útdíjon kívül az általános járműkontroll, illetve a logisztikai szabályozás terén is jól kihasználhatóak az így nyert adatok.

Svájcban évek óta jól működik a GPS alapú útdíj fizetés és nemrégiben Szlovákiában is bevezették. „A megoldás lényege, hogy a beépített GPS eszköz rögzíti a jármű mozgását és a műholdas követés segítségével az összesített adatok alapján történik a számlázás. A technológia előnye, hogy könnyen és gyorsan bevezethető, mindössze a fedélzeti egység telepítésére van szükség, ez pedig a tehergépjárművek jelentős hányadában már eleve adott, hiszen így optimalizálják költségeiket, fuvarfeladataikat a vállalatok. Továbbá rugalmasan alakítható a bevezetést követően is, hiszen új útszakaszokat mindössze az adatbázis frissítésével a rendszerhez lehet adni. A GPS ezen felül több adatot képes rögzíteni, amelyekből a teljes megtett út kiolvasható, nem csak a fizetős szakaszra történő belépés és kilépés. Hátránya azonban, hogy nem olyan pontos, mint a kapukkal történő mérés. Előfordulhat, hogy a műholdak a fizetős utakkal párhuzamosan futó nem fizetős útszakaszokat is díjkötelesnek regisztrálják, illetve az autópályát keresztező úton haladó járműre is díjat rónak ki, amelyeket később korrigálni kell. Komoly logisztikai szervezést is igényel az üzemeltető részéről, mivel - különösen a tranzitforgalom esetében - problémás lehet a fedélzeti egységhez a hozzájutás és kilépéskor a leadás.”

Meg kell említeni, hogy van ahol a két rendszer párhuzamosan „működik”, a GPS rendszert így a gépjármű tulajdonosa saját költségén üzemelteti. A GPS ebben az esetben kontroll szerepet is ellát, mivel természetesen az így gyűjtött adatok pontos képet adnak többek között arról is, hogy mikor, hol járt az adott gépjármű és ezek összevethetőek a kiszámlázott útdíj mértékével. A technológia bizonyító erejét már eddig is használták a vállalatok, például gyorshajtási, büntetési viták rendezésére, és gyakran sikerrel igazolják a hatóságoknál, nem jogos a bírság. Ha az elektronikus kapu-rendszer kerül Magyarországon bevezetésre, a GPS-sel felszerelt járműveknél - a német gyakorlathoz hasonlóan - az útdíj fizetési kötelezettségeiket is tervezhetik és ellenőrizhetik a vállalatok.

Összességében elmondható - az uniós tapasztalatok alapján - az elektronikus útdíj bevezetése hosszú távon gördülékenyebbé és gazdaságosabbá teszi az autópálya-forgalmat. Látható, hogy a trendek már a közlekedésben is a személyre szabott megoldások irányába mutatnak. Ezt mutatja a széles körben bevezetésre kerülő használatarányos útdíj fizetése és az az uniós elképzelést is, miszerint a környezetszennyezési mutatókat is figyelembe vennék a díjszabásnál, de erről még csak elméleti síkon lehet hallani.

Módosítás dátuma: 2012. április 26. csütörtök, 11:34

Büntetés járhat a lejárt, vagy hiányzó elsősegélydobozért

Nyomtatás

Bár a Rendőrség (pontosabban az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője) cáfolja, és "internetes rémhírnek" nevezi a napokban elterjedt elsősegélydoboz-ellenőrzésekre vonatkozó információkat, mi azért a biztonság kedvéért minden kedves Olvasónknak nagyon ajánljuk, hogy nézzenek utána autóik elsősegélydobozának. Mindenekelőtt fontos, hogy mindig velünk legyen az autóban az elsősegélydoboz, másrészt pedig annak szavatossága ne legyen lejárva.

Módosítás dátuma: 2012. április 25. szerda, 21:08

Újra zúg a Volga - bemutatkozott a Hongqi L7

Nyomtatás

A Hongqi gyakorlatilag az egyetlen olyan kínai gyártó, amely a helyi kormányzat számára valódi luxuslimuzint tud kínálni. Az értékrendjét egy percig sem titkoló, szabad fordításban „vörös zászló” elnevezésű vállalat persze nem is rejti véka alá azon törekvését, hogy ismét az ország vezetőit kívánja kiszolgálni, ám az még ezzel együtt is letaglózó, hogy az L7 elnevezésű tanulmányukból is hiányzik mindenféle egyediség.

Mivel az autóipar kiterjedtségéből is következik, hogy egyes modellek óhatatlanul is hasonlóságokat mutatnak, általában nem szívesen pedzegetjük a plágium témakörét, de a Pekingi Autószalonon bemutatott újdonság stílusjegyei inkább tekinthetőek másolatnak, semmint a retro irányzat képviselőinek.

Mindenesetre bennünk akár nosztalgikus élményeket is feléleszthet az L7, hiszen nagyban hasonlít a Volga GAZ-21-esre is, ami a szocialista autóipar sokak számára elérhetetlen jelképe volt. A technika persze azóta sokat fejlődött, így az új Hongqi lemezei alatt jó eséllyel egy V12-es monstrum teljesít majd szolgálatot.

Apró érdekesség, hogy korábban az „a:level” elnevezésű tuningműhely a BMW 850 CSi alapjaira már készített egy Volga-utóhatású V12-es kupét, ami nem kevesebb, mint 380 lóerős teljesítménnyel szolgált, így téve képessé 6,3 másodperces gyorsulásra, és 260 km/órás végsebességre a német-orosz kooperáció egy apró csodáját. Az egyedi megrendelésre készült autó persze egyedülálló példány maradt, ami elsősorban nem a külcsín, hanem a 100 millió forintos összeget is meghaladó vételár számlájára volt írható.

Módosítás dátuma: 2012. április 24. kedd, 10:25

1. oldal / 26