
Igaz, a hibrid technológia már nem áll távol a prémium kategóriában helyt álló Infinititől, az M35h csupán a kezdetet jelentette, megalapozta a gyártó tapasztalatait a benzin-elektromos hajtásban. Ezt kamatoztatva a tisztán elektromos LE koncepció jött a világra, amely a New Yorki Autószalonon mutatta meg magát a közönségnek.

Természetesen már tudva levő, hogy térdig az elektronokban járkál a Nissan prémiummárkája, hiszen egészen pontosan a 2010-es Párizsi Autószalonon bejelentették, elektromos családi modellel törnének be a piacra. Az elektromos tanulmányautó fotóit első ízben Carlos Ghosn, a Nissan és az Infiniti vezére bocsátotta az újságírók rendelkezésére.
Persze az LE koncepció még messze nem a gyártáskész verziót takarja, azonban előrevetíti, milyen lesz a két éven belül bemutatkozó, végleges változat.

Sajnálatos módon a lemezek alatt megbúvó technikáról semmilyen információt nem osztott meg a gyártó, azonban nagyon valószínű, hogy az elektromos hajtás alapjait a 2011-es Genfi Autószalonon általunk is vallatóra fogott Nissan Leaf alól veszi ki az Infiniti, és emeli át saját modelljébe.
