2018. Július 17., Kedd

Frissitve:03:28:46

Felteszi az i-re a pontot – a Model Y-nal világot hódíthat a Tesla

Nyomtatás

Miközben próbál felnőni a Model 3 sikeréhez, mint igazi tömeggyártó, valójában még nagyobb terveket dédelget a kizárólag elektromos autókat készítő Tesla. A hírek szerint a középkategóriás szedán alapjain rövidesen bemutatkozik a közepes SUV, amely egészen könnyen válhat a márka legnépszerűbb modelljévé.

Szakértők szerint a SUV/crossover modellek szegmense 2020-ig még jó nagy növekedés elé néz, az egyre hízó tortából pedig minden autógyártó igyekszik kivenni a maga részét. A Tesla teljesen elektromos palettája révén igazán egyedit nyújt, a pletykák szerint Model Y néven érkező középkategóriás SUV modelljével pedig nagyot dobhat. Az emelt mindenes ugyanis a Model 3 alapjain áll lábra, amely félmillió feletti előrendelésével minden idők legnépszerűbb Tesla modellje – amely rövidesen némi felár ellenében a divatosabb karosszériával is elérhető lesz.

Addig azonban a cég a Model 3-ra koncentrál, amelynek gyártása rövidesen – terv szerint – elindul, és a folyamatosan felgyorsuló előállításnak köszönhetően a több éves várólistát remélhetőleg sikerül majd apasztani. A Model X SUV kistestvérét ekkor, vagyis várhatóan a jövő év második felében jelenti majd be a vállalat, a gyártás megkezdésére pedig 2019-ben számíthatunk. Ekkorra a tervek szerin akár évi félmilliós termelésre is képes lesz a prémium gyártó, és fokozva európai jelenlétét egy gyárral még akár az öreg kontinenst is meghódíthatja. Sőt, valószínűleg a fennállása óta veszteséges cég előbb-utóbb profitot is fog termelni.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark