Hivatalos: rövidesen piacra lép az első teljesen elektromos MINI

Nyomtatás

A BMW a napokban hivatalosan is megerősítette, hogy már gőzerővel fejlesztik az első teljesen elektromos szériagyártású MINI-modellt, amely két év múlva, 2019-ben léphet piacra. Azt is megtudtuk, hogy az első zéró emissziós MINI a háromajtós ‘alapváltozatra’ épül, vagyis első ízben a klasszikus MINI-modell kapja meg az innovatív hajtást. Később persze egészen biztos, hogy további elektromos MINI-k is csatlakoznak majd a kínálatba, vélhetően azonos hajtástechnikával.

De hogy pontosan milyen hajtástechnológiáról is van szó, azt egyelőre nem tudjuk, a BMW Group ugyanis egyelőre semmiféle hivatalos technikai részletet nem árult el az elektromos városi kisautó kapcsán, azonban nem lepődnénk meg, ha a már jó néhány éve piacon lévő BMW i3 hajtása biztosítaná az alapokat, persze azzal a jelentős különbséggel, hogy míg a BMW ‘hátsókerekes’, a MINI biztosan fronthajtású lesz. A gyártás az Egyesült Királyságban, a MINI oxfordi gyárában fog történni, azonban az elektromos alkatrészek/részegységek Németországból érkeznek majd.

A hajtáslánchoz hasonlóan az akkumulátorról sincsenek információink - az is elképzelhető, hogy a leendő ügyfelek többféle konstelláció, vagyis kapacitás közül válogathatnak. A MINI palettájára különben érdekes módon elég lassan szivárog be az elektromos hajtáslánc, annak ellenére, hogy a BMW i3 előhírnökei korlátozott számban gyártott MINI E-k voltak, közel 10 évvel ezelőtt. A kultikus márka első konnektoros hibridje nemrégiben mutatkozott be a Countryman S E All4 képében, az első teljesen elektromos MINI-re pedig a hírek szerint még 2 évet várni kell.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark