Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Oldalunkon már többször is beszámoltunk a Hyundai hamarosan érkező, vadonatúj hibrid típusáról, mely az Ioniq nevet kapja majd. Azt például már tudjuk, hogy a gyáriak melyik erőforrása fogja majd támogatni az elektromotort, most pedig végre teljes egészében megcsodálhatjuk az autót, ami egy forgatás során bukott le leplezetlenül.

Az újdonság egyébként nem okoz túl nagy meglepetést, ugyanis a dedikált hibridekhez hasonlóan – a lehető legalacsonyabb légellenállási együtthatóra törekedve – rajzolták meg a formatervezők, aminek köszönhetően profilból az egyik legnagyobb ellenlábast, a Toyota Priust juttathatja eszünkbe.

A hátsó áldozott az aerodinamika oltárán

Mindez a hosszan lejtő tetőívnek és a magasan végződő hátsónak köszönhető, ugyanakkor szemből már egyértelműen a Hyundai vonásaival találkozhatunk, még ha valamelyest ki is lóg a sorból az Ioniq. A marcona orr mellett a hátsó jóval jámborabb lett, és első ránézésre a kilátás sem lehet éppen kifogástalan – de ezt minden bizonnyal egy tolatókamerával könnyen áthidalják majd.

Rátérve a hajtásláncra: ahogyan azt már említettem, a gyáriak már bemutatták az Inoiq-ba kerülő motort, ami a Hyundai 1,6-osának átalakított verziója lesz 105 lóerővel és 147 Nm-es csúcsnyomatékkal. Az összteljesítmény így minden bizonnyal 130 és 150 lóerő között lesz majd az elektromotorral együtt.

A skicceken is jól mutat az Ioniq

A hírek szerint azonban a normál hibrid mellett az Ioniq konnektorról tölthető, és teljesen elektromos változatban is bemutatkozik majd a jövőben – ezekbe pedig nagy valószínűséggel erősebb villanymotor kerül majd. Az utastér ugyan formailag erőseb hajaz majd a normál testvérekre, biztosak lehetünk benne, hogy a dél-koreaiak készülnek majd valamilyen meglepetéssel, például egy látványos hangulatfény képében.

Meglepetést ígérnek a gyáriak

Az Ioniq bemutatója hazájában a jövő hónapban várható, így már nem kell sokat várnunk, hogy minden részletre fény derüljön vele kapcsolatban. Az autót Európa is megkapja, miután a február legvégén nyitó Genfi Autószalonon az öreg kontinensnek szánt verziót is leleplezik – nagy különbségekre azonban nem kell számítanunk.