A Tesla Roadster távozása után mérhetetlen hiányérzetünk közepette még alig itathattuk fel könnyeinket, a koncepció zsenialitásától megrészegült fejlesztők máris rávetették magukat a nyugdíjazással keletkezett hatalmas piaci résre.
Örömünket már csak tovább fokozza, hogy a teljesen elektromos sportautó ezúttal Európában születhetett meg, hiszen a PG elnevezésű manufaktúra és a düsseldorfban székelő Michael Fröhlich tervezésének közreműködésével öltött testet az Elektrus.
Túl sokat azért a német alkotó sem gondolkodott a folytatáson, így az alapokat ezúttal is a Lotus Elise nyújtja, miközben a külcsínt - a német tunerekre oly jellemző módon - karbonszálas karosszériaelemekkel fejelte meg, miközben a lítium-ion akkumulátorok töltését napelemek is segítik.
Az elektromotor ezúttal 272 lóerős teljesítményt és 350 Nm nyomatékot enged szabadjára, így gyorsítva 3 másodpercen belül 100 km/órás sebességre az újdonságot. A végsebesség ezúttal 300 km/órára adódott, ami igencsak szép eredmény, igaz, ekkor bizonyára csak a 350 kilométeres hatótávolság töredékére számíthatunk.
Igencsak vonzó tény azonban, hogy a fedélzeti szórakoztató berendezést a menetdinamikával hangolt V8-as, vagy éppen Forma-1-es autók hangjának lejátszására is képessé tették az alkotók, noha azt nem tudni, hogy ez a funkció része-e a 74,4 millió forintos alapárnak.
| Csiki-csuki Barrosoval - bemutatkozik a zsugorodó kisautó | Februárban érkezik a Tesla crossovere |
|---|












