
Noha elsőként jellemzően a környezettudatosságra törvényi szinten is fogékony Egyesült Államokban debütálnak az elektromos járművek, sokat Európa sem késlekedik, így immár igazi prémium villanyos is a ringbe lép, méghozzá abban a súlycsoportban, melyben a bázisaikat sziklaszilárdan őrző BMW 5-ös sorozat, a Mercedes-Benz S-osztály, vagy éppen az Audi A6 is focizik. Lássuk, árával mennyire csábít a Tesla ínyencfalata!
Az európai vásárlók a tengerentúliaknál kevesebb választási lehetőséget kapnak, ugyanis az öreg kontinensre nem szállítják a legkisebb, 40 kWh-s akkupakkal szerelt verziót, hanem az élhetőbbnek tűnő 60 és 85 kWh-s változatokat kínálják majd.

A németországi árlista alapján, de már a 27 százalékos magyar forgalmi adóval számolva mintegy 22 millió forintot kóstál a Tesla Model S palettájának legolcsóbbik tagja. Noha ez soknak tűnhet, az 5.9 szekundumos sprintidő, a 370 km-es hatótávolság, a szerényebb fenntartási költségek, illetve a prémium életérzés tükrében már közel sem tűnik vészesnek - főként annak tudatában, hogy zéró emissziós csúcstechnikát kaphatunk.
Eközben a leggazdagabb csomaggal büszkélkedő "Signature Performance" kiadás 480 km megtételére lehet képes egyetlen feltöltéssel, 4.4 másodperc alatt futott 0-100-as gyorsulása pedig már a BMW M5 ugyanezen adatával egyezik meg, ezáltal az Audi S6 és S7 térdei szintén remeghetnek, tehát a néma brutalitás már Európában is megveti a lábát.
A magyar származású Csere Csaba részletesen is beszámol az újdonságról - sajnos már csak angol nyelven.
A legjobb az egészben, hogy az említett képességeket felmutató csúcsverzióért sem kell 34 milliónál többet letenni az asztalra, ami szintén korrekt ajánlatnak lenne mondható egy igazán különleges, egyedi és gyors jószágért, igaz, az első tesztek alapján az összeszerelés minősége, az apró figyelmetlenségek sokasága (többek között az állítható fejtámlák megengedhetetlen hiánya), a valóságban igencsak képlékeny hatótávolság, illetve a kategóriában már elvárható asszisztens rendszerek elmaradása még adhat alapot a kétkedéseknek.
