2018. Június 20., Szerda

Frissitve:03:37:41

Radikális elektromos koncepcióval nyit új irányba a Porsche

Nyomtatás

A Porsche standja mindig szép számban vonzza a látogatókat, de ennek ellenére nem bízták a véletlenre a Frankfurti Autószalonra való felkészülést a gyártó illetékesei. A Mission E koncepció a márka elektromos autózás iránti elköteleződését szemléltetni – nem akármilyen formában.

Ilyen Porschét még nem láttunk. Sőt, tulajdonképpen még azt is nehéz beazonosítani, hogy melyik autógyártóról van szó, annyira formabontóra sikerült a Mission E. A koncepció teljesen elektromos modellt tár elénk a jövő Panamerájának formáiba burkolva, nem csupán egy technikai tanulmányt, de a gyártó lehetséges következő formanyelvét is elénk tárva.

A Mission E 500 kilométeres hatótávot tud felmutatni, ami különösen a 600 lóerős rendszerteljesítmény tekintetében jelent kimagasló értéket. Ennek köszönhetően a több mint kéttonnás négyajtós mindössze 3,5 másodperc alatt gyorsít 0-ról 100 km/h-ra, de a 0-200-as sprintet is letudja 12 szekundum alatt. Akárcsak a Panamera Turbo S, ő sem fukarkodik a jó köridőkkel: a gyáriak ígérete szerint a Nordschleifét 8 perc alatti idővel tudja majd le – ha elkészül.

Erre viszont nem adtak garanciát a gyártónál, igaz, technikailag néhány éven belül megvalósítható lesz a tanulmány. A 800 voltos meghajtást a Porsche Turbo töltőrendszerrel körülbelül 15 perc alatt 80 százalékosra tölthetjük, tehát a szó legszorosabb értelmében egy kávészünet alatt 400 kilométeres hatótávot tölthetünk rá. Ehhez persze szükséges egy 400 voltos töltőállomás a gyártó kínálatából, amely akár indukciós, vagyis vezeték nélküli töltésre is képes lesz.

A 918 Spyder ihlette belső térben négy különálló ülést találunk. A fizikai gombokat itt is divatos módon érintésre reagáló képernyők helyettesítik. A kezelésben és az információk megosztásában a vezető segítségére van egy kamera is, ami azt figyeli, hogy a sofőr éppen hova néz, és ennek megfelelően hangsúlyozza ki a különböző képernyők tartalmát.

Bármennyire is a valóságtól eltávolodott ábrándnak tűnik a Mission E, formailag a következő Panamera, vagy a sokat pletykált kisebb Pajun elődje lehet. Az elektromos hajtás iránt elkötelezett márka pedig a jövőben tényleg tervez elektromos modellt, miközben természetesen kiszolgálja a boxerhatos benzinesre áhítozó 911-rajongók körét is: igaz, immár turbómotorral.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark