Hatalmas beruházással növelné eladásait a Mitsubishi

Nyomtatás

A korábban szebb napokat is megélt Mitsubishi igencsak el van tűnve mostanában – legalábbis Európában –, és ezen a néha-néha bemutatott új, látványos koncepcióautók sem segítenek igazán. Az Eclipse Cross-szal egy időre ismét felfigyelhetnek majd a japán gyártóra az emberek, de az illetékesek tudják, hogy egy új modellnél nagyobb változtatásokra lesz szükség, éppen ezért hatalmas tőkeinjekcióval kívánják vonzóbbá tenni a márkát.

A gyáriak közel 1394 milliárd forintnyi összeget fektetnének be annak érdekében, hogy 30 %-kal növeljék az eladásaikat – ez egyébként évi 1,3 millió autót jelentene világszerte. Nem meglepő módon a befektetések legnagyobb részt az SUV-k és pickupok fejlesztését érinti majd, ugyanis a következő években 11 ilyen modellt mutat majd be a márka. A gyáriak egyébként is a fejlesztésekért és kutatásokért felelős részleget szeretnék támogatni, illetve arra is nagyobb összeget szánnak, hogy legalább 1,3 %-kal csökkentsék a gyártási költségeket – ebben pedig a Renault-Nissan csoporttal való szorosabb kapcsolat is segítségül szolgál majd.

A Mitsubishi mindemellett szeretne tovább növekedni egyes piacokon, és bár a felsorolásban Európa nem szerepelt, biztosak lehetünk benne, hogy a hozzánk eljutó modellek is rengeteget profitálnak majd a befektetésekből, aminek köszönhetően modernebb technológiákkal és megoldásokkal zárkózhatnak majd fel a konkurensek mellé. Az Eclipse Cross megérkezését egyébként kíváncsian várjuk, hiszen az autó az egyik legdivatosabb kategóriához csatlakozik majd, melyben rengeteg erős kihívója akad majd – egyedi formái azonban segíthetnek majd a vásárlók elcsábításában.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark