Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Úgy tűnik, hogy az idei Genfi Autószalon egyik oldalát az okos izmosítás és a lóerők fémjelzik majd: a Maserati és az Aston Martin sportosítása mellé az Alpina B5 is beszáll a sorba és még egy adag teljesítménnyel gazdagodik.

Míg a felszínen minden változatlan, addig a motortérben a 4,4 literes, biturbó V8-asból 540 lóerőt és 730 Nm-t csaltak ki a mérnökök, ami 33 lóerőnyi és 30 Nm-nyi növekedést tesz ki. Mégsem meglepetés az 5200-tól egészen 6250-ig jelen lévő új teljesítmény-maximum, ugyanis a 6-os kupé Alpina-átiratában már bemutatkozott ez a motor.

Még intenzívebb száguldás - galéria.

A BMW alapú szedán az újult erővel két tizedes fejlődést felmutatva immár 4,5 másodperces 0-100-as sprintre képes, miközben végsebessége 319 km/h. A lenyűgöző adatok mellé meglehetősen baráti fogyasztás társul: visszafogott pedálkezeléssel a gyáriak szerint 10,5 liter benzinből is megtehetünk 100 kilométert vele.

Bármi megvalósítható az Alpinánál - de meg is kell fizetni.

A kombi változatban is elérhető B5 hazai forgalomba helyezéssel listaáron körülbelül 31 millió forinttól elérhető, de gazdagabb felszereltséggel ezt akár a 40-es határ fölé is tolhatjuk. Ezzel pedig személyében a BMW M5 méltó, igaz, nyugodtabb alternatívát kap.