
A BMW külön márkájának megalapításával párhuzamosan nem csak két új, prémium minőséget képviselő elektromos jármű sorozatgyártását jelentette be, de kinyilatkoztatta azon szándékát is, hogy az intelligens járműrendszerek elkötelezett úttörőjévé váljon. A bajorok környezetbarát technológiát képviselő márkája egész egyszerűen a „BMW i” elnevezést kapta, és 2013-ig rögtön két új modell piacra dobását is kilátásban van.
Az alumínium és a szénszálas műanyag széleskörű használatával sikerült kiküszöbölni az akkumulátorok tetemes tömege jelentette hátrányokat, így a nagyvárosok kisautója, a BMW i3, és a sportautók dinamizmusát környezetbarát szemlélettel ötvöző BMW i8 a megnövekedett hatótávolságnak köszönhetően képes kielégíteni a vásárlók igényeit.
Az ActiveE csak az előfutára a BMW elektromos forradalmának
A lipcsei gyár 400 millió eurós fejlesztésével mintegy 800 új munkahelyet teremtett a német gyártó, így az azonos megoldásokkal, moduláris építési elv alapján készülő két új típus sorozatgyártásának beindítása gyakorlatilag nem ütközik akadályokba.
A fenntartható közlekedés megvalósítására ötleteket kereső kreatív csapat már 2007 óta dolgozik a lehetséges megoldásokon, hiszen világossá vált, hogy a nagyvárosok lakói nyitottá váltak a forradalmi megoldások befogadására. Nekik köszönhető, hogy egy 100 millió dolláros befektetéssel megalakult a new yorki „BMW i Ventures Kockázatitőke-Társaság”, mely nem csak az elektromos járművek bérbeadási és megosztási koncepcióját hivatott kidolgozni, de járműfüggetlen szolgáltatásokat is kínál.
A járműgyártás csak egy szelete a 'BMW i' tevékenységének
A "BMW i" a gyártók közül elsőként kívánja a mindennapi életben megvalósítani az intelligens járműrendszerek és a modern közlekedési tudományok technológiáját, mely kezdetben a parkolóhelyek optimális kihasználását segítő alkalmazásra, az intermodális útvonaltervezővel ellátott intelligens navigációs rendszerekre és a prémium autók megosztására korlátozódik, de a széleskörű kommunikációnak köszönhetően a lehetséges felhasználási területek száma a biztonsági területektől a flottakezelésig szinte végtelen.
A BMW i tehát több mint egy elektromos autókat gyártó újabb márka, hiszen feladatuk nem csak a járművek fejlesztése és értékesítése, de a járműrendszerek összehangolása is annak érdekében, hogy a fenntartható mobilitás jegyében forradalmi megoldásokat keressenek a nagyvárosok közlekedési problémáira.
Az érem másik oldalán: nem kell lemondanunk a sportosabb modellekről sem
