Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A manapság tapasztalható fogyasztás, illetve széndioxid-kibocsátás versenye még messze nem fújt ki, a legtöbb gyártónak bőséggel akad újabb és újabb fegyvere a káros anyagok elleni harcban. Ezúttal a Ford mutatja oroszlánkörmeit, mégpedig azzal, hogy 15 modell esetében produkál rekordnak számító CO2 kibocsátást a jövőben.

Ráadásul mindezt úgy sikerül véghezvinniük, hogy az említett offenzívában benzines, illetve dízelmotorral szerelt autó is található. A Ford mind az EcoBoost, mind a TDCi, mind az ECOnetic technológiával támad egyszerre, aminek eredménye a 15, kategóriájában legtisztábbnak számító modell lehet.

Ezzel együtt a Ford azt is elérheti, hogy azok közé a gyártók közé soroljuk, amelyek a legnagyobb 100 g/km alatti kibocsátásra képes járműflottával rendelkeznek. Ehhez az eredményhez példának okáért hat Fiesta modell, két dízelmotor hajtotta Focus járul egyelőre hozzá, de a gyártó első elektromos autójáról, a Focus EV-ről sem feledkezhetünk meg. A 15-ös számhoz hozzájárulnak a TDCi és EcoBoost motorral szerelt B-Max és C-Max típusok, valamint két Transit és egy Ranger változat is.

„Új EcoBoost motorjaink bemutatása nagyban hozzásegítette a Fordot ahhoz, hogy markánsan csökkentsük a komplett modellpaletta CO2 emisszióját, miközben tisztességes teljesítményt és dinamikát is kapunk egyaránt” – mondta Sherif Marakby, a Ford európai motor- és hajtáslánc részegének vezetője.

Persze a sikerhez az Év Motorja díjat is besöpört 1.0 EcoBoost egység is jócskán hozzájárult, amely folyamatosan bemutatkozik a Ford egyre több modelljében.