
A Peugeot, s ezzel PSA társulás szorult helyzetére számos jel utal, s ilyen többek között a versenysportban való részvétel mellőzése is. Ez persze nem is meglepő, hiszen a jelenlegi gazdasági környezet sok vállalatot megviselt, s nem képezett ez alól a General Motors sem, ami azonban némi kormányzati segítséget követően új szárnyakra kapott, jelentős profitra téve szert.
Az Opel jelentősen hozzájárult a sikerekhez
A GM tavalyi üzleti évben értékesített 9 millió járműve 7,6 százalékos növekedést takar, ami szakértők szerint főként az Opellel való üzletkötés számlájára írható, hiszen ennek köszönhető, hogy a márka a tengerentúlon is felfutásnak indult. Az sem meglepő, hogy az Egyesült Államokban tősgyökeres márkák európai terjeszkedése is jót tesz a fejlődésnek, hiszen többek között a Chevrolet öreg kontinensen elért sikerei egyre inkább begyűrűznek az eredményekbe.
Az idillinek festő kép anyagi nehézségeket leplez
A Bloomberg jelentése alapján az így szerzett tőkével pedig terjeszkedésbe kezd a GM, s a napokban mintegy 7 százalékos részesedést kíván vásárolni a PSA konszernben. A részvénycsomag elérhetőségét azonban a Peugeot-Citroën párosnak is jóvá kell hagynia, így valószínűsíthető, hogy a tranzakció a francia gyártó szemszögéből sem elítélendő. Amennyiben a fúzió megvalósul, a GM, és a némileg tehermentesített vállalat megosztaná erőforrásait, s motorok, váltók, hajtásláncok, platformok fejlesztésében látnának közös munkához.
