Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az elmúlt időszakban gyakorlatilag nincs olyan nap, amikor ne adnánk hírül valamit a Mercedes-Benz háza tájáról. Viszont mi ezt nagy örömmel tesszük, hiszen igenis üdvözölendő, hogy egy gyártó ilyen nagy erőkkel dolgozik a különféle újdonságokon. Legutóbb a márka kis roadstere került terítékre a friss SLC képében, most pedig egy újabb kabrióról, a C-osztály nyitható tetejű változatáról adunk hírt.

Továbbra is vászontetővel lép piacra a Mercedes közepes kabriója

Már jó ideje tudjuk, hogy rövidesen piacra lép a csillagosok remek középkategóriás modelljének nyitható tetejű kivitele, amellyel immár négytagúvá bővül a család (szedán, kombi, kupé, kabrió). A kabrió bemutatásának közelségéről pedig mi sem tesz jobban tanúbizonyságot, minthogy már szinte teljesen álcázatlanul rója tesztútjait a modell.

Ebből kifolyólag nem kérdés, hogy az elkövetkező napokban, hetekben várhatjuk a csillag érkezését, amely az előző találgatásoknak megfelelően, és az elődökhöz hűen hagyományos vászontetőt kap. Persze nem ám akármilyet: egy többrétegű, remekül szigetelt vászonkupoláról beszélhetünk, ami rendkívül elegáns tetővonalat kölcsönöz az autónak, és akusztikai- illetve hőszigetelése révén semmilyen kívánnivalót nem hagy maga után.

Rendkívül elegáns vonalak jellemzik a Mercedes C-osztály kabrió változatát

Azt is biztosra vehetjük, hogy nagyjából 50 km/h-s sebességig menet közben is nyitható illetve zárható lesz a tető, mégpedig vélhetően nagyjából 25 másodperc alatt – mivel egy eléggé hosszú négyszemélyes utasteret kell áthidalnia, a villámgyors működés nem várható el.

Máskülönben minden tekintetben a C-osztály technikáját örökli az autó, ami garancia a felett technológiai színvonalra. Mi több, a ’kabriós okosságok’ sora az S-osztály luxuskabriótól, valamint a közvetlen elődnek tekinthető (és nevével ellentétben az előző C-osztályra épülő) E-osztály kabrióból érkezik, így például az AirScarf nyakfűtés, vagy az első szélvédőből kiemelkedő, légáramlat-terelő Aircap, amivel együtt a hátsó szélterelő is magasabbra emelkedik, a rendszer pedig jóval nagyobb sebességekig teszi lehetővé a nyitott tetős autózást akár négy személy részére.

Objektíven nézve, és minden szempontot figyelembe véve a piac egyik legjobb kabriója lesz

Mivel a C-osztály némileg nagyobb elődjénél, ezért vélhetően a C-osztály Cabriolet utastere is tágasabb lesz kicsit a jelenlegi E-szériáénál. Amennyiben ez valóra válik, akkor a piac egyik legkényelmesebb négyszemélyes kabriója lehet az autó. A technikai részleteket még nem ismerjük, de bizonyára a nyitott tetős kialakítás komoly súlytöbblettel jár, mi több mint 100 kilónyi pluszt várunk a kupéhoz viszonyítva, ami azt jelenten, hogy a legkönnyebb változat is 1,6 tonna körül lesz üresen, a könnyű anyagok széleskörű alkalmazása ellenére.

Az eddigieken felül azt is biztosra vehetjük, hogy fejlődik a karosszéria csavarodási szilárdsága, a C-osztály magasabb kategóriákat idéző extráit (mind például a légrugózást, a Head-up displayt és még hosszasan sorolhatnánk) is latba véve pedig egy igazi luxuskabriót tisztelhetünk a rövidesen piacra lépő nyitott C-osztály személyében, ami használható méretű utas- és csomagterével kétségtelenül a piac (legjobb) kabriója lesz.

A jelenlegi E-osztály Cabrio utódja - de jobb, modernebb és vélhetően olcsóbb is lesz nála

A kiválósághoz a hajtásláncok is nagyban hozzájárulnak. Természetesen ezúttal is belép a kínálatba a márka új kilencfokozatú 9G-TRONIC automataváltója, a motorkínálatot pedig kizárólag feltöltött 4-8 hengeres erőforrások fogják alkotni.

Az alapot minden bizonnyal a 2-literes turbós benzines jelenti 184 lóerővel (C 200 Cabriolet), ugyanis véleményünk szerint a magas tömeg és ár végett a márka nem fogja kínálni ehhez a változathoz a C Coupe 1,6 literes 156 lóerős belépőmotorját (C 180). A 2-literes turbós benzines a C 250-ben 211, míg a C 300-ban 245 lóerőt fog teljesíteni, a C 400 3-literes biturbo hathengerese pedig 333 tagú ménest állít csatasorba, igazi ínyencfalatot képezve. A dízelek sem maradnak ki, a jól ismert 2,15 literes négyhengeres 170 és 204 lóerővel (C 220 d és C 250 d) igyekszik megfelelni a vásárlók magas szintű elvárásainak. Mi azért reméljük, hogy idővel megérkezik a remek 3-literes V6-os dízel is.

Nini, az első szélvédőből kiemelkedő légterelő, vagyis az Aircap megmarad

A Mercedes közepes méretű kabriójánál újdonságnak számít az AMG változat megjelenése, hiszen a jelenlegi E Cabrio esetében nem kínáltak a stuttgartiak sportváltozatot. Akárcsak a többi C-osztály AMG-nél, ezúttal is az AMG GT sportautó 4-literes V8-as biturbós szíve kerül a motorháztető alá, vélhetően 2 teljesítményszintben – 476 illetve 510 lóerővel. Kétségtelenül ezek lesznek a széria legizgalmasabb tagjai, de szerintünk ehhez a rendkívül elegáns kabrióhoz sokkal jobban illik egy nyugodt és nyomatékos V6-os, pihe-puha légrugós futóművel és elegáns külső-belső összeállítással.

Nem lepődnénk meg, ha a C Cabriolet az SLC-vel egyetemben a Detroiti Autószalonon mutatkozna be januárban (hiszen Amerika különösen fontos a kabriók piacán is), azonban az is elképzelhető, hogy csak a márciusi Genfi Autószalonon láthatjuk először élőben az ígéretes csillagost.

Reméljük, hogy a következő kabriószezonra megérkeznek az első tesztautók is...

Reméljük, hogy minél hamarabb megtörténik a bemutatás, mert jó lenne, ha a következő kabriószezon elejére megérkeznének az első példányok leendő tulajdonosaikhoz. Az árak még érdekesnek ígérkeznek: a C-osztály Coupé árazásából kiindulva elképzelhető, hogy 1,5-2 millió forinttal olcsóbb lesz a C Cabrio a jelenlegi E Cabriónál, mégpedig úgy, hogy egy minden tekintetben jobb autóról beszélhetünk. A nyitható tető felára nagyjából 1,5 millió forintra tehető, ami azt jelenti, hogy a 184 lóerős C 200 és a 170 lovas C 220 d Cabriolet 13 millió forint alá is beférhet, miközben a mostani E Cabriolet 14,4 illetve 14,7 millió forinttól indul ugyanezekkel a motorokkal.