
Egy régi-új autómárkát elindítani nem könnyű feladat, még akkor is, ha neves felmenőkkel rendelkezik. Az Alpine esetében azonban a Renault mindent megtesz, hogy a sportos autógyártó méltó fogadtatásban részesüljön, az ehhez vezető marketing hadjáratban pedig újabb mérföldkőhöz érkeztünk: már mozgásban láthatjuk a márka első sorozatgyártású modelljét, az A120-at.
Noha már rengeteg hír látott napvilágot az Alpine jövőbeli terveiről, és már a közel sorozatgyártásra kész típust is többször megmutatták nekünk a gyáriak koncepcióként, a végleges modell mégis csak 2017-ben mutatkozik be. A fejlesztés már a végső stádiumban tart, így nem csoda, hogy a tervezők büszkén mutogatják már a végleges, de egyben erőteljesen álcázott példányokat. Egészen pontosan így:
Már a koncepció alapján egyértelmű, hogy az A120 néven bemutatkozó kis sportautó olyan ellenfelekkel kíván harcba szállni, mint az Alfa Romeo 4C, vagy éppen a Porsche 718 Cayman, igaz, árban valamicskét alákínálhat a neves rokonoknak. Mindezt az is megerősíti, hogy az alapváltozat 1,8 literes négyhengeres turbómotorja 250 lóerőt teljesíthet majd, így a könnyű felépítésnek köszönhetően igen szép menetteljesítményeket tudhat majd magáénak az autó. A csúcsváltozat pedig 300 lóerő felett teljesít majd.
Az Alpine azonban nem csak menettulajdonságok terén ér majd fel az előbb említett négykerekűekhez: sajnos az árcédula is közel hasonlóan alakul majd. Minderről a Reanult ausztrál részlegének vezetője, Justin Hocevar árulkodott, amikor a külföldi kollégáknak elmondta, hogy az autó ára 14 és 18 millió forint között alakul majd. Bár az országonként eltérő árazás és adózási rendszer miatt pontosan még nehéz megmondani, hogy nálunk mennyi lehet a végösszeg – ha egyáltalán hazánkban is elérhető lesz az autó –, de az biztos, hogy nem lesz olcsó.
Sokat várunk tőle - sokat is fognak kérni érte
Noha az Alpine egy igen nagynevű márka, és szinte biztosak vagyunk benne, hogy egy kiváló négykerekűt alkotnak meg a Renault segítségével, mégis kissé sokalljuk ezt az összeget – főleg azért, mert ennyiből szinte egy Porsche tulajdonosai is lehetünk. Utóbbival pedig nagy valószínűséggel a vásárlók is tisztában vannak, arról nem is beszélve, hogy az Alpine-nak nehéz lesz levetkőznie magáról, hogy a Renault áll a háta mögött, aminek tudatában a potenciális vásárlók szintén inkább a nagyobb nevű, sportautókkal régebb óta foglalkozó márkák felé fordulhatnak. Mindezek ellenére nagyon várjuk a bemutatót, és a hírek szerint érkező erősebb verziót, illetve a kabrió kivitelt is.
Sokáig már nem is kell várakoznunk, a középmotoros, hátsókerékhajtású sportautó sorozatgyártású változata ugyanis jövőre megérkezik - jó eséllyel már a márciusi Genfi Autószalonon találkozhatunk vele. A gyártást egy úgynevezett Première Edition szériával kezdi a gyártó, amelyet a márka alapításának tiszteletére 1955 példányra korlátoznak. Nyugaton ezt már 600 ezer forint ellenében lehet foglalózni, és honosítással számolva kb. 18,5 millió forintot kell letenni a mindennel felszerelt csúcsváltozatért.
