Minden idők legerősebb szériagyártású Ferrarija, a kétszemélyes, 740 lóerős (690 Nm), s akár 8700 1/percig forgatható 6,3 literes ’szívó’ V12-es orrmotor által hajtott hátsókerékhajtású Ferrari F12 Berlinetta óriási felhajtást keltett a márciusi Genfi Autószalonon, ahol nekünk is szerencsénk volt élőben megcsodálni a kecses vonalú, csodás olasz öszvért.
Tudtuk, hogy nem lesz olcsó, nem is lett: mimimum 102 millió forint egy Ferrari F12
Az autó adatait és érkezését igen, árát viszont eddig nem tudtuk; ám mint tudjuk, ami késik, nem múlik, az olaszok pedig végre beárazták a jelenlegi Ferrari-kínálat csúcsát. Bizonyára senki nem számított vékony árcédulára, úgyhogy minket sem lepett meg a 274 ezer eurós nettó ár, ami azt jelenti, hogy hazai adókkal terhelve minimum kb. 102 millió forintba fáj(na) egy F12-es Ferrarit újonnan magyar rendszámmal forgalomba helyezni - a megnevezett összeg persze alapár, amit extrákkal nem nehéz néhány tízmillió forinttal megtoldani.
Elegáns, kecses és brutális, a 740 lovas V12-es szívómotornál pedig talán nincs finomabb a világon
De a pénz nem elég: az eddig ismeretlen vételár ellenére olyannyira hosszú a rendelési lista, hogy az F12-ért sorba kell állni, és még az sincs kizárt, hogy akár az 1-2 évet is elérje a leszállítási idő. Az üresen 1525 kilós, szélvészgyors Ferrari F12 Berlinettáról (0-100 km/h 3,1 mp, 0-200 km/h 8,5 mp, végsebesség 340 km/h) részletesen itt olvashatnak, míg a mennyei V12-es motor szimfóniáját ide kattintva hallgathatják meg.

