A markánsabb ráncfelvarrások mellett elvétve találkozunk egy-egy olyan modellfrissítéssel, ahol alig nyúlnak a meglévő konstrukcióhoz vagy látványhoz a mérnökök. Ezúttal viszont pont ilyen esettel van dolgunk, ugyanis Ingolstadtban csak simogatták a Q5 vonalait a frissítőkúra alkalmával. A változtatások érintik a külsőt és természetesen az utasteret is, illetve a motorpaletta és a hajtásláncok terén sem maradhattak ki bizonyos módosítások.
Hírek
Minimálplasztika - felfrissült az Audi Q5 (videóval)
1,5 literes dízelmotorral tisztul a Renault Laguna Coupé

A Renault Laguna Coupé eddigi leggyengébb motorja a kétliteres dízel volt, amely 180 lóerős teljesítményével kellemes dinamikával ruházta fel az elegáns modellt. Most változik a helyzet: a típus megkapja az 1.5 dCi motor aktuális kiadását, amivel ha gyors nem is, ám jóval gazdaságosabb lesz.
Új elemet tesztel az FIA a Forma 1-es autók védelméhez

Habár manapság már szerencsére alig látunk hajmeresztő ütközéseket vagy veszélyes baleseteket a Forma 1-ben, a száguldó cirkuszt felügyelő szakemberek az elmúlt évek tapasztalatai alapján újabb biztonsági elemmel bővítenék a versenyautók védelmi arzenálját. Ezúttal a pilóták fejét óvó eszköz bevezetésén dolgoznak.
A Ferrari felfedte titkát – íme az olaszok HY-KERS rendszere

A jelenleg is zajló Pekingi Autószalon alkalmával a Ferrari megmutatta, hogy továbbra is vannak olyan technikai újítások, amelyek a Forma 1-es autókból az utcai járművekbe ültethetők át. A kiállításon az F12 Berlinetta mellett az Enzo utódjába kerülő 920 lóerős hibrid hajtáslánc vonzotta a legtöbb látogatót az ágaskodó csődör standján.
2012-ben a Range Rover Evoque lett az év női autója
A Land Rover újdonságának férfi felhasználói számára talán kevésbé szívmelengető a hír, de a Range Rover Evoque nem csupán a legjobb luxusautónak járó díjat, de az összesített első helyet is elnyerte a 2012. Év Nemzetközi Női Autója versenyen. Az Evoque ezen legújabb sikere pedig kiválóan példázza a modell kimagasló népszerűségét, hiszen immár több mint 110 elismerést és díjat is igazol.
Az újabb elismerést egy női autós újságírókból álló, tizenhét tagú nemzetközi zsűri ítélte oda, akik olyan szempontok alapján hozták meg döntésüket, amelyek a hölgyvásárlók számára különös jelentőséggel bírnak. Szerephez jutottak olyan a praktikus részletek, mint a biztonság, a tárolóhelyek mennyisége, a gyermekbarát jellemzők, a környezetvédelmi teljesítmény és az ár-érték arány, továbbá olyan, szubjektív szempontok is, mint például a formatervezés.
Miután a luxusautók kategóriájában minden vetélytársánál több pontot ért el, a Range Rover Evoque, természetesen a megmérettetést is az első helyen zárta, kiérdemelve ezzel az Év Női Autója címet. Habár az eredményeket már ezen a héten kihirdették, a hivatalos díjátadóra csupán szeptemberben, a Párizsi Autókiállításon kerül sor, ahol az eddigi legférfiasabb női autóért járó aranyérmet is a nyakába akaszthatnák a típusnak.
Munkás a versenypályán – DTM Safety Car lesz a C63 AMG Coupéból

Bár közútra teremtette a Mercedes-Benz a C63 AMG Coupe Black Seriest, a versenypályákon is minden bizonnyal több ízben találkozhatunk vele, ugyanis a német túraautó bajnokság, a DTM hivatalos biztonsági autójává választották. A csillagos kupé és egy M3-as BMW váltja majd egymást versenyről versenyre.
Hivatalossá vált a Mercedes SLS AMG kistestvére, az SLC sportautó

A Pekingi Autószalonon a Mercedes-Benz vezérigazgatója - aki nemrégiben a kecskeméti gyár felavatásán is tiszteletét tette – a Pekingi Autószalonon hivatalosan megerősítette egy teljesen új Mercedes sportautó piacra kerülését. A márka vezetősége szerint az egyelőre SLC néven emlegetett kupét (amiből később kabrió is készülhet) többek között a Porsche 911 és a Jaguar XK-sorozat ellen kívánják harcba küldeni a németek, az autó ára pedig a tervek szerint 22-23 millió forint körül állapodna meg.
Új V6-os motorok és 4 hengeres XJ zászlóshajó a Jaguartól
.jpg)
A Jaguar a Pekingi Autószalonon több újdonságot is bejelentett a márka háza tájáról. A kínai kiállításon a márka vezetősége teljesen friss fejlesztésű, kompresszoros V6-os erőforrásokról (amelyek a jelenlegi, 385 lovas 5-literes V8-as benzineseket váltják majd), egy rövidesen bevezetésre kerülő, Fordtól származó négyhengeres egységről, de egyéb újdonságokról beszélt.
Pekingben nyit egyedülálló szalont az AMG

Manapság már senki számára nem újdonság, hogy a kínai autópiac egyre meghatározóbb a gyártók számára, abban rejlik jelen pillanatban a legtöbb lehetőség, potenciál. A Mercedes AMG is ennek tudatában döntött úgy, hogy a G63 AMG premierjével AMG Performance Centert nyit a kínai fővárosban.
Kínai alapokból építi hibrid autóit a Toyota

A Toyota igazi keményvonalas japán márka, azonban az ésszerűség érdekében sokszor érdemes kompromisszumokat kötni. Kínában népszerűek a hibrid modellek, a Toyota presztízse pedig egyértelmű, ám a hatékony gyártás megköveteli, hogy a kínai piacra szánt modelleket a helyi elemekből építse fel a japán óriás.
Hibrid rendszer kúszik a nagyobb Audikba is – az A6 L e-tron Kínában

Az Audi a Pekingi Autószalonon megmutatta, hogy nem csupán a BMW és a Mercedes-Benz rendelkezik hibrid törekvéssel és megoldással a felsőbb kategóriákban. Az ingolstadtiak a kínai piacra gyártott, hosszú tengelytávú A6 L-be építették hibrid hajtásláncukat, amely akár 80 km-t is megtehet csupán az elektronokból táplálkozva.
6. oldal / 231










