A Land Rover nem maradhatott a Pekingi Autószalonra sem újdonság nélkül, így aztán a cég ismét a divattervezésben is nagyratörő Victoria Beckhamhez fordult, hogy ugyan már segítsen az ihlethiányban szenvedő autóipari szakembereknek egy limitált széria összeállításában.
Hírek
Férfias Range Rover Victoria Beckham tollából
Lassú víz partot mos? - itt az új Seat Ibiza Cupra
Bizonyítékul arra, hogy a SEAT háza táján az idő malmai igen lassan őrölnek, a Pekingi Autószalonon az új Ibiza felpaprikázott Cupra változata is csak tanulmányként tudott bemutatkozni. Miközben a Volkswagen óriásának legtöbb leányvállalata dübörögve sanyargatja a konkurenseket, addig a SEAT látszólag ötlettelenül és sorsára hagyottan igyekszik bizonyítani rátermettségét.
Minimálplasztika – szinte észrevétlenül frissül az Audi Q5

A markánsabb ráncfelvarrások mellett elvétve találkozunk egy-egy olyan modellfrissítéssel, ahol alig nyúlnak a meglévő konstrukcióhoz vagy látványhoz a mérnökök. Ezúttal viszont pont ilyen esettel van dolgunk, ugyanis Ingolstadtban csak simogatták a Q5 vonalait a frissítőkúra alkalmával.
Már jövőre bemutatkozhat a Peugeot 208 SUV, a kis városi Crossover

A Peugeot 208-as nagy izgalmakat okozva hazánkba is megérkezett, így aztán a héten már a tesztautók képviselte értékrenddel is megismerkedhetünk, ám arra nem számíthattunk, hogy mindezzel párhuzamosan a Pekingi Autószalonon a típus hobbiterepjárós leszármazottja is debütál.
20,11 millió forintért kelt el a 13,6 milliót érő, első hazai Mercedes
A kecskeméti Mercedes-Benz gyárat bemutató cikkünkben beszámoltunk arról Olvasóinknak, hogy a Mercedes az első hazai gyártású 'ügyfélautót' (tehát nem tesztmodellt) elárverezi, és a teljes összeget jótékony célra fordítja; az első B-osztály licitára a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját támogatja.
Szerdától végre csökken a benzin ára, stagnál a gázolaj

Az utóbbi hetek temérdek árduzzasztása után végre-valahára kicsit szusszanhatnak az autósok, ugyanis a hazai töltőállomásokon szerdától 4 forinttal csökken a benzin ára a korábbi történelmi csúcs alá, miközben a gázolaj literjéért elkért összeg marad a régiben.
Ázsiának mást kínál a Škoda Rapid

A Škoda határozott tervekkel tekint a jövőbe, hiszen a cseh márka 2018-ra nem kevesebb, mint évi 1,5 millió járművet kíván értékesíteni. A nagyszabású tervek valóra váltásához persze nem csak a keleti piacok irányába való nyitásra, de a modellpaletta szélesítésére is szükség van.
Újabb sarc az autósoknak – jelentősen emelik a műszaki vizsga árát

Úgy tűnik, az autós társadalom egy olyan réteg, amelyet szinte vég nélkül lehet adóztatni. Ezúttal ugyan nem újabb adónemmel sújtják az autósokat, azonban a műszaki vizsgáztatás árának jelentős emelésével ismét sokak kerülhetnek nehezebb helyzetbe. Emellett a motorosok és a pótkocsit vizsgáztatók is rosszabbul járnak.
A Lamborghini is beadta derekát: gyári fotókon a közel 600 lóerős SUV
A Lamborghini illetékesei már a hét közepén bejelentették, hogy a jövő hétfőn startoló Pekingi Autószalonon újra régen elfeledett vizekre eveznek: a kínai nagyközönség előtt az olaszok egy sportos kupéterepes koncepcióról rántják le a leplet. Az autóról máris kiszivárogtatták a gyáriak az első képeket.
A jövő héten befejezi a VAZ a kocka Ladák gyártását
.jpg)
Bár sokan nem tudják, az oroszországi AutoVaz még mindig gyártja a hazánkban oly nagy kultusszal rendelkező, és mind a mai napig komoly népszerűségnek örvendő kocka Ladákat, amelyek jó ideig nagyban meghatározták a magyarországi utcaképet is.
Hétszemélyes átiratával is bemutatkozik a Suzuki Swift
A Suzukit gyakorta éri kritika hazai üzleti stratégiájának árnyalt mozzanatairól, hiszen az új Swift kezdeti árképzése, és a minőségi fejlődéssel járó szükségszerű drágulása sokakat elidegenített a márkától.
7. oldal / 231



_medium.jpg)









