Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az autózás hazai szerelmesei számára nem kell taglalnom, hogy miért is olyan fontos ipari szempontból országunk legnyugatabbra fekvő városa, Szentgotthárd. Nemrég igen fontos fordulóponthoz érkezett a településen található Opel gyáregység, ugyanis elkészült a nyolcmilliomodik erőforrás, amelyet természetesen ünnepi fogadtatásban részesítettek az üzemben.

A „szerencsés” motor a villámos márka legfrissebb, 1,4 literes 150 lóerős turbósa, mely a vadonatúj Astrában mutatkozik majd be (a képességeiről ide kattintva olvashatnak részletesen). A jeles alkalomból természetesen a márka vezetése is képviseltette magát, méghozzá Peter Küspert képében, aki a cég alelnöke és igazgatósági tagja.

Targoncával törte át az "ünnepelt" a falat

Az úriember természetesen nem hagyta szó nélkül a nagy eseményt: “A magyarországi Flex üzem - mint a világ egyik legfejlettebb motorgyára - kulcspozíciót tölt be az Opel európai gyártórendszerében.” A vezető arról is szót ejtett, hogy a gyártó 2018-ig 27 új modell és 17 új motor bemutatását tervezi, utóbbiak többsége pedig Szentgotthárdon készül majd. Szóba került az is, hogy ezen újdonságok segítségével a jelenlegi harmadik helyről a másodikra szeretnének fellépni a személyautó piacon 2022-ig, amihez 8%-os piaci részesedésre lenne szükség.

Solt Tamás, a szentgotthárdi gyár igazgatója is büszkeségét fejezte ki a nyolcmilliomodik erőforrás bemutatásán, és ennek örömére néhány érdekes adatot is megosztott velünk: „Szentgotthárdon a tavalyi évben két gyáregységünkben összesen 380 ezer motort állítottunk elő. Az idén – a Flex motorgyár lendületes felfutásának eredményeként – mintegy 580 ezer motor fogja elhagyni gyártó- és szerelősorainkat. A magyar motorokra egyre nagyobb az igény és rövidesen további húsz új motorvariáns gyártását tudjuk megkezdeni. Jelenleg már ezerötszázan dolgoznak nálunk és további több száz új munkatársat keresünk...”

A nyolcmilliomodik motor elkészülte bizony nagy esemény

A nyugati határ mentén található Opel üzem egyébként 1992 óta megszakítás nélkül gyárt motorokat. A német márka egyébként az első autóipari szereplő volt, aki a rendszerváltás után megjelent hazánkban, és azóta is fontos szerepet játszik Magyarországon. Ezt pedig az értékesítési eredmények is igazolják, hiszen több mint 460 ezer villámos autó fut a magyar utakon, ami azt jelenti, hogy Opelből van a legtöbb az országban – ráadásul az elmúlt négy év eladásait elnézve nincs is veszélyben a német márka.