.jpg)
A Lotus lerántotta a leplet legfrissebb roadsteréről, amelyet márciusban, a Genfi Autószalonon már volt szerencsénk szemügyre venni. A végleges változat viszont csak a napokban vált hivatalossá, s ezzel együtt a legfontosabb műszaki paramétereket is közzétette a norfolki (Nagy-Britannia) gyártó. Az Exige S Roadster esetében a vezetési élmény garantált.
A nyitható tetejű kétszemélyes modell a jó öreg Elise/Exige páros alapjait használja, ám a Lotus mérnökei jelentősen továbbfejlesztették az utóbbi években a típust, amely így sokkal komolyabb technikával és immár biztonság/kényelmi extrákkal kiegészülve lép porondra. Erről tesz tanúbizonyságot a tömegnövekedés is: míg régen alig 800 kilogrammosak voltak a britek büszkeségei, az újdonság – amely mellesleg minden idők első nyitott Exige modellje – 1166 kilót nyom a mérlegen, ami különben még így is kevesebb 10 kilogrammal, mint a Coupé esetében.
.jpg)
A Lotusokhoz viszonyított magas tömegben persze az erő forrása is lényegesen kiveszi részét, amely közel kétszer akkora, mint a korábbi motorok voltak. Míg régen 1,8 literes Rover, majd Toyota négyhengeresekkel kellett beérnie az autónak, most egy Toyotától származó, és közvetlenül az Evora S-től örökölt 3,5 literes V6-os gondoskodik a remek menetteljesítményről, amelyre ráadásul egy kompresszort is illesztettek a tervezők. A végeredmény így 7000 1/perces fordulatszámnál 350 lóerős teljesítmény, és 4500-tól 400 Nm-nyi csúcsnyomaték lett, amely számpár az alig 1,1 tonnás tömeg ismeretében már bizony gonosz dolgokra képes.
A kereken 4 szekundumos 0-100 km/h közötti sprintidő már-már szuperautós érték, de üröm az örömben, hogy a végsebességet a tetőszerkezet végett 233 km/h-ban kellett korlátoznia a gyártónak, miközben ugyanezen erőforrással a kissé nehezebb kupé egészen 272 km/h-ig ’szaladhat’. Szériában hatsebességes kézi váltó továbbítja egy önzáró differenciálművön keresztül az erőt a hátsó kerekekhez, felárért pedig a Lotus felkínálja a leendő kliensek számára a szintén hatgangos, SPS névre keresztelt szekvenciális váltóművet is. A fogyasztás bizonyára keveseket érdekel, de a 10,1 l/100 km-es gyári vegyes érték a menetteljesítmények ismeretében egész baráti.
.jpg)
A nyitott tetős élmény sajnos nem olcsó mulatság: az autóért Európában áfa nélkül legalább 16 millió forintnyi eurót szükséges leszurkolni, vagyis magyarországi forgalomba helyezés esetén (ÁFA + regisztrációs adó) extrák nélkül bruttó 21 milliós belépőről beszélhetünk. Felár ellenében egy úgynevezett ’verseny’ csomagot is felkínál a gyártó, amely versenypálya-orientált futómű beállítást és rajtautomatikát tartalmaz. Hazánkban jelenleg sajnos nem működik Lotus márkaképviselet, ám tőlünk nyugatra már a nyártól beszerezhető lesz az újdonság, s a honosítás sem jelent problémát.
