
Egykoron koncepciójával meghódította a világot, de azóta már nem sokat hallottunk róla. Pedig az égő rajt ellenére nem győznek eleget gyártani belőle a káosz országának lakói számára. Ráadásul a Tata Nano 2012-re még jobb képességekkel állt rajthoz. Most pedig folytatja menetelését felfelé: az aktuális megújulás új motort is hozott.
A felfrissített kiadás legnagyobb újdonságát a motortér hordozza: a korábban 3 lóerővel és 3 Nm nyomatékkal izmosodott 624 köbcentiméteres erőforrás (38 lóerő és 51 Nm) mellé ugyanezen erőforrás CNG-s üzemeltetésére is alkalmas kiadás került a kínálatba. Esetében 33 lóerővel és 45 Nm nyomatékkal kell megbarátkozni. Bár a négy személy szállítására alkalmas modell 105 km/h-s végsebessége nem tűnik soknak, egy olyan országban, ahol bevett szokás az autópályák szemközti sávjában autózni, talán mégsem irreális.
Így néz ki a 600 ezres, fapados kivitel
A friss Nano a gyári adatok szerint béri 4,08 literrel száz kilométeren, ami csupán 92,7 g/km-es károsanyag-kibocsátásnak felel meg. Dicséretes érték, de sajnos a modell önmagában így sem fogja megmenteni a szmogtól már így is fuldokló India levegőjét. Ezúttal a személyre szabhatóságot fokozták a tervezők, a négy hangulatcsomaghoz pedig már bézs belső teret, kulcsnélküli rendszert és fejlettebb, négyhangszórós, USB-t lejátszani képes audiorendszert is kérhetünk.
Nemesebb színekben tündökölhet
Az Indiában 600 ezer forintnyi rúpiába kerülő modell friss változata a jövő hónaptól lesz elérhető – közben a várva-várt európai forgalmazásról továbbra sincs hír. Addig is a reklámvideó segítségével beleélhetjük magunkat a Nanózás különleges hangulatába.
