Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már kevesebb mint két évet kell várnunk a BMW legkisebb méregzsákjára. A márka legfrissebb nómenklatúrájának megfelelően az 1-es sorozatra alapuló, de immár 2-es szérianevet viselő kupé legizgalmasabb változata háromliteres turbómotorral áll majd rajthoz és méltó utódja lesz a BMW 1-es M kupénak.

Az M2 az M235i fölé érkezik majd a kínálatba, amelyet a képeken már álcázatlanul láthatnak. Az 1-es szerényebb kupé változatainak bemutatkozására már nem is kell sokat várni: egyes források szerint már a szeptemberi Frankfurti Autószalonon lekerül róla a lepel, a forgalmazást pedig novemberben kezdik a gyáriak. A kétajtós csúcsmotorja a 320 lóerős teljesítményre és 450 Nm csúcsnyomatékra képes háromliteres, egyturbós sorhatos benzines lesz, amely az M2-ben még tovább erősödve áll rajthoz.

Hogy az M-részlegnél megtartsák a távolságot a hasonló paraméterekkel megáldott egység akár 450 lóerős verziójával rajthoz álló M3/M4 pároshoz képest, az M2 várhatóan 350-360 lóerővel gazdálkodik majd, amely teljesítmény viszont már 4,5 másodperc körüli 0-100-as sprintre teszi képessé, a hagyományosan 250 km/h-ra limitált végsebesség mellett, ezzel pedig az M2 gyorsabb lesz a jelenleg futó, 420 lóerős 4-literes V8-as szívómotorral szerelt M3-asoknál.

Ennél többet egyelőre nem lehet tudni a 2015-ben érkező újdonságról, de valószínűsíthető, hogy a sportosított futómű és fékrendszer mellé önzáró elektromosan vezérelt önzáró differenciálmű is bekerül a csomagba. A típus ára várhatóan 15 millió forint környékén alakul majd, ha pedig van némi szerencsénk, akár egy kabrióváltozat érkezése is elképzelhető lehet. Az viszont mindenesetre biztos, hogy a 'szerényebb' 2-es sorozatú típusokból kapunk nyitható tetős változatot.