Habár az autópiac még mindig nincs a legkedvezőbb helyzetben a válsághelyzet kialakulása óta, a Dacia mégis szárnyal, akár az európai, akár a magyarországi eladásokat tekintjük. A Genfi Autószalonon bemutatkozott Lodgy immáron itthon is tiszteletét tette, hogy még tovább növelje a Dacia részesedését.
Kötelező telepakolni - galériaA Dacia mintegy 8 évre visszatekintő történetének hetedik modellje a Lodgy, amely a márkához hű, nyomott árpolitika és a praktikum-jó helykínálat trió mellett egyrészt tetszetős, barátságos formákkal, másrészt a márkától eddig még nem megszokott extrákkal próbál még többet nyújtani.
Már első ránézésre is a legbarátságosabb Daciának mutatkozik a Lodgy. Kellemes vonalak, jó arányok jellemzik, de ezzel együtt a méretekből adódóan a kifejezetten jónak mondható helykínálat is sejthető. Noha az utastérben a keményebb műanyagok használata megmaradt, az összeszerelési minőséget nem érheti panasz, és a szemnek kellemes műszerfalról sem feledkezhetünk meg.
A kényelmes ülésekből ezentúl már akár olyan extrákat kezelhetünk, mint a kormányról is vezérelhető audiorendszer, a tempomat, illetve az opcionálisan kérhető 7 colos multimédiás és navigációs rendszer, amely példának okáért a magyar iGO szoftverrel dolgozik. Aki az alap hifit választja, szintén nem jár rosszul, hiszen abból sem maradt ki az AUX, illetve az USB port. A praktikum színvonalát jól mutatja, hogy a csomagtéren felül mintegy 30 liternyi tárolóhelyet és rekeszt alakítottak ki a mérnökök a beltérben.
Abszolút szerethető formaterv - galériaA hátsó üléssor három isofix rögzítési pontot rejt. Itt már nem olyan maradéktalan a kényelem, de azért jórészt a második sort sem érheti kritika. A helykínálat itt is bőséges, ám az ülések hátlapja sajnos alacsonyra sikeredett. A nagycsaládosoknak természetesen a hétszemélyes változat jelent majd igazi vonzalmat a júniustól elérhető modell esetében, valamint az 5 éves karbantartási költségek alacsony mivolta is bíztatóan hat. A harmadik sor képességeinek feltárására a statikus próbán sajnos nem kerülhetett sor, ugyanis a Magyarországon lévő egyetlen példány egy ötüléses verzió.
A csomagtér tisztességes: hét üléssel 207 liter marad, ezek felhajtásával már 600 liter felett járunk, az ötüléses verzió pedig 827 liternyi poggyászt képes felfalni, miközben két üléssel használva 2,6 köbméteres raktérrel gazdálkodhatunk.
A motorháztető alatt a szokványos Renault-technika szerepel. A benzines kínálat alját a jó öreg 1,6 literes, nyolc szelepes MPI egység jelenti 86 lóerővel és ötsebességes kézi váltóval társítva (vegyes fogyasztás: 7,1 l/100km), míg négyszázezer forintos felár ellenében a franciák modern turbómotorja, az 1.2 TCe 115 lóerővel telitalálat lehet, főként az 5,9 literes fogyasztás és a hatsebességes kézi váltó tükrében. Dízelfronton az 1.5 dCi árválkodik, a jól ismert egység 90 és 110 lóerős szinteken lesz elérhető.
Igazi családi mindenes - galériaTermészetesen a legérdekesebb kérdés az árazás, hiszen a Lodgy hazánkat tekintve egyrészt egy árérzékeny piacra, másrészt a költséghatékony megoldásokat preferáló szegmensbe érkezik. A gyártó egyébiránt hangsúlyozza, fontos szempont volt a felszereltségek összeállításakor, hogy olyan szinteket hozzanak össze, amelyek között bárki megtalálhatja a neki megfelelőt, úgy, hogy közben felesleges opciós tételek ne nagyon szerepeljenek.
A kínálat alját az 1.6 MPI és az Acces felszereltség párosa adja 2,8 millió forintért, de egy jól felszerelt (Arctic), akár a turbós benzinessel, akár a dízelmotorral hajtott változat is kijön 4 millió alatt a forgalmazó ígérete szerint, amely kijelentés minden bizonnyal erős és jó ajánlatokat vetít előre. Leginkább azok választása lehet a Lodgy, akik számára nélkülözhetetlen a sok ülés, de nincs szükségük, vagy nem tudnak megfizetni egy borsos áron mért hétüléses egyterűt.
A hétüléses kivitel felára egyébiránt 200.000 forint lesz, a menetstabilizátorért 85 ezret kell leszurkolni, míg a manuális klímáért 160.000 forintot kér a Dacia; az érintőképernyős multimédiás és navigációs rendszer kerek 300.000 forintba kerül.
A Dacia szekere még 2012-ben tovább gördül, hiszen a románok (vagy inkább franciák?) a Sandero utódjának személyében idén még egy új modell érkezésével igyekeznek még nagyobb falatot kiharapni az autópiacból.




