Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A BMW bár nemrég frissítette zászlóshajóját, a 7-es sorozatot, érzik, hogy a konkurens német prémiumgyártók ebben a szegmensben frissebb modelleket tudnak kínálni a vadonatúj S-osztály és a modernebbé tett A8 személyében. A bajorok ezért lépésre szánták el magukat, méghozzá egy hatalmas luxuskoncepció, a Vision Future Luxury bemutatásával.

Hatalmas és elegáns - galériaA tanulmányautó a következő hetes sorozat formai és technológiai megoldásait vetítik előre, így tehát már biztos, hogy nem egy esetleges 9-es sorozat előfutárát tisztelhetjük benne. A Pininfarina által tervezett Gran Lusso sikerén felbuzdulva egyértelműen azon a vonalon próbáltak maradni a BMW formatervezői. Mind elöl, mind pedig hátul a látványos óriáskupé vonalai köszönnek vissza, ám annál még agresszívabb formában. A vékonyra húzott első lámpatestek és a végletekig megnövelt vesék egyszerre elegánsak és harciasak. A kupés tetőív a plusz két ajtó mellett is megmaradt, míg a hátsó traktus szintén a Gran Lusso megoldásaiból építkezik, hiszen ebben az esetben is vékony és összefüggő lámpákkal találkozhatunk, habár ezúttal egy króm díszcsík köti össze őket, és a márkajelzés ez alatt található. A „Folyékony Platina Bronz” fényezés teszi teljessé a rövid túlnyúlások és hosszú motorháztető által formált harmonikus összképet.

Széles és lapos - galériaBelül a németektől megszokott vonalakkal találhatjuk szembe magunkat: vezető felé fordított középkonzol, letisztult vonalak, hatalmas kijelzők. A Vision Future Luxury az első utasok számára két megjelenítőt is biztosít, egyet az anyósülésen utazó előtt – aki ezt külön kezelni is tudja -, egyet pedig középen, a műszerfalat helyettesítő kivetítőről nem is beszélve. A BMW szakemberei a Head-Up Displayt is tovább finomították, hogy a sofőr minden fontos információt megkapjon anélkül, hogy levenné tekintetét az útról.

Luxusautó révén a hátsó utasokról sem feledkeztek meg a mérnökök. Az itt helyet foglaló két személy is külön-külön monitort kapott, sőt még egy kivehető tabletet is biztosítottak a gyáriak. A természetesnek mondható hatalmas térkínálat mellett a BMW-nél otthonos környezetet próbáltak teremteni a rengeteg fa díszítőelemmel és a meleg fényt nyújtó díszvilágítással, a kényelmes kagyló alakú fotelekről és az elektromosan kihajtható asztalkákról nem is beszélve, így tehát minden adott a maximális luxushoz.

BMW-s részletek továbbfejlesztve - galériaAz autót hajtó erőforrásról nem tudni semmit, de nem lennénk meglepve, ha a Gran Lussóban is megtalálható hatalmas, hatliteres V12-es hajtaná a Vision Future Luxuryt is. A felhasznált technológiáról viszont annál többet árultak el a németek. A karosszéria elkészítéséhez széles körben használtak karbont és alumíniumot a szakemberek, míg a fényforrások tekintetében elöl lézeres – amely lehetővé teszi a különösen vékony lámpatesteket -, hátul pedig különleges OLED megoldásokat alkalmaztak. Ezek a modern eszközök nagy valószínűséggel mind megtalálhatóak lesznek a következő generációs 7-es sorozatban is, amivel minden eddiginél könnyebb és innovatívabb lehet majd a luxusautó.

A bajor gyártó tehát nem veszi félvállról a feladatát, miszerint felül kell múlnia a konkurenseket. A Vision Future Luxury koncepciót látva pedig úgy látszik, ezt el is érheti a bajor gyártó, amennyiben nem hátrál majd meg a tanulmányban bemutatott merész megoldások megvalósításának ügyében. Kíváncsian várjuk a végeredményt.