Európai földön is bemutatkozott a XAV-Adventure. A SsangYong kissé még radikális koncepciója a márka Tivolival bevezetett új formanyelvét igyekszik átültetni az egyel nagyobb Korandóra.
Modernizálás hagyományokkal - galériaHogy a küldetését mennyire sikerül teljesítenie a különc tanulmánynak, azt mindenki döntse el magad, de az tény, hogy a típus a márka múltjának kissé agresszív, marcona formáit ügyesen egyesíti a modern, tetszetősebb elemekkel. A gyártó nem is tagadja, hogy a Korando negyedik generációjának készítik elő a terepet az újdonsággal, amely a Tivolival együtt a fiatalabb generációhoz is szól.
A márkára jellemző módon a terepjárás különösen fontos szempont a fejlesztésnél, így nem is kell csodálkozni a jó terepszögeken, és a kívül-belül praktikus kialakításon. A motortérbe az 1,6 literes benzines és dízel motorok legújabb generációja kerül, amelyhez hibrid elektromos E-4WD összkerékhajtás társul. Ez tulajdonképpen két hátsó tengelyre szerelt elektromotort, valamint a hozzájuk tartozó lítium-ion akkumulátort jelöli. Ezek működésükkel fokozzák a hatékonyságot, ráadásul feleslegessé teszik az elöl hajtó motorok hátrafelé történő kihajtását.
A jövő zenéjét fújja az elektromos vezérlésű légrugózás is, amely egy sztereo kamerával pásztázva az utat igazítja a csillapítást a körülményekhez. Ugyancsak ez a rendszer tudja megnövelni a hasmagasságot, ami jól jön terepezés során.
A modell megvalósulására, vagyis a következő Korando érkezésére még éveket kell várnunk – mi leghamarabb a jövő ősszel kezdődő Párizsi Autószalonon számítunk a modellre.



