
A crossoverek sikere továbbra is töretlen, és úgy tűnik, hogy nem is számíthatunk visszaesésre esetükben. Mindez már csak azért is biztosnak tűnik, mert azok a márkák – így például az Opel – akik eddig kissé háttérbe szorították az emelt hasmagasságú modelleket, kezdenek ébredezni, és futószalagon szállítják az újdonságokat. A villámos gyártó nemrég a Mokka X-szel élénkítette fel a vásárlók érdeklődését, de hamarosan érkezik legújabb crossoverük is, amelynek már a neve is megvan.
Az Opel kínálatából a Mokka kivételével szépen lassan eltűntek az SUV-k, ez azonban nem sokáig marad így, hiszen hamarosan több új típus is érkezik. Közülük az első a Crossland X lesz, mely a legkisebbek között, a B-szegmensben próbál majd szerencsét, így a Mokka X alá lesz pozícionálva. Az Opel sajtóanyagában CUV-ként emlegetett újdonság esetében a gyáriak ígérete szerint mozgalmas formákra és praktikus megoldásokra számíthatunk.
Stílusban a Mokka X szögletesebb orra lehet a példa
Noha hivatalos megerősítés nincs ez ügyben, de nem kizárt, hogy a Crossland X nyugdíjazza majd a Merivát, hiszen a kis egyterűek egyre kevésbé keresettek, ami a crossoverek térhódításának köszönhető. Nem az Opel az egyetlen, aki meglépné ezt, hiszen a Peugeot például az összes egyterűjét SUV-ra cserélte a közelmúltban – a 3008 és az 5008 is kategóriát váltott. Az új villámos típusnak nem lesz egyszerű dolga, hiszen egy igencsak telített mezőnybe érkezik majd, de a gyáriak legújabb modelljeinek képességei alapján jó esélyekkel indulhat a Crossland X.
A néven és a pozícionáláson kívül egyelőre semmit nem tudunk az újdonságról, de annyi biztos, hogy jövőre érkezik, és nem sokkal később újabb crossoverek és SUV-k követik majd. Mindazonáltal a Crossland X az Opel legfrissebb formanyelvét kapja majd meg, míg stílusát tekintve a Mokka X orrkialakítását követheti majd, mely valamivel szögletesebb, mint például az új Astra – persze az is megeshet, hogy a legfőbb ismertetőjegyek megtartása mellett egy új irányba indulnak el a formatervezők. Nem kell már sokat várni tehát a villámosok városi crossoverére.
