
Az Infiniti hazánkban és világszerte is sikeres évet zárt, amelyben az európai és a magyarországi forgalmazásnak is szerepe volt. A menetelés az illetékesek szerint folytatódni fog.
2011-ben számos eredmény és élmény kapcsolódott össze a japán prémium márka nevével. A leglátványosabb változás a gyártó marketing stratégiájában, hogy az Infiniti megjelent a száguldó cikrusz támogatói között, és partnerségre lépett a Red Bull Racing Forma-1-es csapattal. Sőt, egyedülálló FX koncepcióautójukat kifejezetten a világbajnok Sebastian Vettelre szabták. Emellett a technológiai bravúrok terén is előbbre lépett a márka, a tesztünkön is lenyűgözően szereplő M35h-val, amelyet saját méréseink alapján már nyugodtan hívhatunk a világ leggyorsabb teljes hibridjének. Magyarországon is bizonyította a prémiummárka, hogy a technikai újítások elkötelezett híve, és a vitorlázás világában világújdonságnak számító merev vitorla, vagyis az Infiniti-szárny mellé állt.
Japán kényeztetés felsőfokon - az M belterével szerelembe lehet esni.
„Európában és Magyarországon is sikeres évet zárt az Infiniti. 2011-ben az Infiniti Europe közel 4 500 járművet értékesített, ennek több mint másfél százaléka a magyar piacon talált tulajdonosra. A márka tavalyi dinamikus növekedése részben a múlt évben megjelent dízel erőforrásoknak, részben pedig az új Infiniti M-nek köszönhető. A legtöbbet azonban korábbi ügyfeleink a márkával kapcsolatos pozitív élményeinek köszönhetjük, ez a létező legjobb ajánlólevél.” - mondta Kovács Ákos, a márkát forgalmazó Gablini Prémium Kft. ügyvezetője. „2012-ben a kedvező adóváltozásoknak köszönhetően pedig még jobb eredményekre számítunk.” - tette hozzá.
Az M hibrid és dízel verziója volt népszerű - az új árral a 3,7-es szívómotor is teret nyer.
A regisztrációs adó csökkenésének jótékony hatása a prémium szegmens nagy teljesítményű autóinak árában mutatkozik meg a legszembetűnőbben. Az Infiniti gazdag alapfelszereltségű és minden igényt kielégítő modelljeinek bruttó ára is mérséklődött. A gyártó belépőmodellje, az jó alapfelszereltségű G37 12 millió forinttól, az M család tagjai 13 millió forinttól, a márka zászlóshajójának számító FX37 pedig 15,8 millió forinttól az egyediséget kedvelő vásárló tulajdona lehet.
