Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Noha ritkán lát napvilágot hatékony japán-olasz együttműködés, ezúttal sokak meglepetésére jelenthetjük, hogy a következő generációs Mazda MX-5 és az Alfa Romeo Spider azonos alapokon nyugszik majd, amelyek a Mazda-Fiat barátság első futáraiként érkeznek meg.

Az együttműködést a minap jelentette be a két gyártó, ami szerint a hátsókerekes platformot közösen használják majd. A sok-sok rajongónak nem kell rögtön a szívéhez kapnia a hír hallatán, legalábbis mindkét részről az az álláspont él, hogy saját motorral, egyedi külsővel jelennek majd meg a modellek, tényleg csupán a platformon osztoznak.

„A megállapodás mind a Fiat, mind a Mazda számára előírja két jól elkülöníthető, jellegzetes és márkaidentitással felruházott könnyű roadster fejlesztését, amely hátsókerékhajtással van ellátva és mindkét modell a két gyártó saját motorjaival szerelve fut majd” – áll a hivatalos közleményben.

A különbözőség ellenére maga a gyártás a praktikus okok miatt egy helyen zajlik majd, méghozzá a Mazda hirosimai üzemében 2015-től kezdődően.

Az Alfa Romeo rajongói számára zért lehet kifejezetten jó a hír, hiszen a Spider ’93-as halála óta nincs hátsókerekes modell az olaszok kínálatában. „A Mazdával együttműködése számunkra egy, a hátsókerékhajtásban úttörő tudással bíró partnert ad, hogy mi is egy évezetes roadsterrel folytathassuk az Alfa Romeo tradícióját” – nyilatkozta a Fiat csoport vezetőségének egyik tagja.

A pontos feltételeket és körülményeket rögzítő szerződés ellenjegyzése természetesen még hátravan, azonban a részletek kidolgozása után, 2012 második felében erre is sor kerül majd. A szóban forgó modellek pedig a gyártók globális palettáját gazdagítják.