Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A tavaly novemberben bemutatott Ford Edge tanulmányt nagy várakozások övezték, hiszen a kék oválosok kínálata egyelőre nem bővelkedik a manapság kifejezetten népszerű és divatos SUV-kkel. Most végre bemutatkozott az amerikai gyártó globális piacra szánt crossovere, mellyel nem restek harcba szállni a BMW X3 és az Audi Q5 kategóriájában.

Sport csomaggal vagány - galériaAz ötüléses SUV ugyanarra a C/D platformra épül, mint a hazánkba hamarosan érkező - és az Egyesült Államokban már jó ideje kapható – Mondeo és a még be nem mutatott S-Max. Az Edge egyébként az EcoSport és a Kuga után a harmadik globális terepese lesz a Fordnak, amivel a tervek szerint akár a prémiumok sarkára is léphetnek majd.

A sorozatgyártású verzió egyébként nem sokban változott a tanulmányhoz képest, hiszen külső vonásait tekintve a rejtett kilincseket, a keret nélküli ajtókat és a külöA Titanium inkább elegáns - galérianleges fényszórókat leszámítva gyakorlatilag egy az egyben megkaptuk a koncepciót, aminek sokan – köztük mi is – kifejezetten örülnek. A nagy, krómozott hűtőrács és a vékony cizellált LED-es fényszórók szemből, míg a háromdimenziós hatást keltő, penge formájú, szintén LED-es fényforrások hátulról dobják fel az összképet, a 20 colos könnyűfém keréktárcsákról nem is beszélve. A gyáriak elmondása szerint „a kezdetektől fogva a sportos kiállásra és a magas európai igényekre lett tervezve az autó, amely egyben előkelő, kifinomult, tágas és technológiailag fejlett.”

Belül szintén a koncepció modern vonalait üdvözölhetjük, habár a kezelőszervek és a légbefúvók formavilága itt már jóval többet finomodott. A kezelhetőségre és átláthatóságra kihegyezett középkonzol központi részét egy nagy érintőképernyő foglalja el, melyen a Ford legújabb rendszere, a SYNC 2 fut majd fejlett fedélzeti csatlakozási és hangvezérlő funkciókkal. A képeken egyébként két különböző felszereltségi szinten látható az autó: a narancssárga a Sport, míg a bordó a Titanium szintet képviseli.

Már-már prémiumos részletek - galériaA gyártó a bemutatáskor nem is a már ismert vonalakra, hanem sokkal inkább az autó fejlett biztonsági és vezetéstámogató rendszereire helyezte a hangsúlyt, melyek között már-már prémiumos megoldásokat találhatunk. Ilyen például az autó orrát 180 fokban átlátó Osztott Első Kamera technológia, mely segít a manőverezésben vagy az adaptív kormányzás, mely a jármű sebességétől függően alakítja a kormányáttételt. A Ford Aktív Zajtörés rendszere is érdekes újdonság: három mikrofon segítségével méri a belső zajokat az autó, hogy aztán a hangszórók segítségével kioltsa őket.

Modern belső - galériaHa mindez még nem lenne elég, akkor a kék oválosok további olyan asszisztenseket kínálnak, mint az aktív parkolóasszisztens keresztirányú forgalomfigyeléssel, az adaptív sebességtartó automatika, az ütközés hatását csökkentő rendszer, az akadályokra figyelmeztető rendszer, a felfúvódó hátsó biztonsági övek, a holttérfigyelő , a sávtartó asszisztens vagy a közlekedési táblákat felismerő kamerák.  Kényelem terén fűthető kormánykereket, fűthető és hűthető első üléseket és láblendítéssel nyitható csomagtérajtót biztosítanak a gyáriak.

Míg az elsőkerékhajtású változatok elöl MacPherson, hátul pedig egy új, független hátsó felfüggesztést kapnak, addig az Edge elérhető modern összkerékhajtással is, melyhez többek között olyan asszisztensek is járnak, mint a nyomaték és fékerőelosztó rendszer - mely érzékelők segítségével állítja be a megfelelő értékeket – valamint a kanyarsegéd.

Most már hivatalos, hogy Európának kezdetben mindössze egy kétliteres dízel Duratorq TDCi erőforrás jelent majd két teljesítményfokozattal. Míg a gyengébbik verzió 180 lóerőt és 400 Nm nyomatékot teljesít majd egy hatfokozatú manuális váltón keresztül, addig az erősebbik 210 tagú ménessel és 450 Nm nyomatékkal ostromolja majd az aszfaltot egy szintén hatsebességes, Powershift automataváltón keresztül – amely kormány mögötti váltófülekkel is rendelkezik. Mostanra az is biztossá vált, hogy 2015 vége felé hazánkba is megérkezik majd az Edge, amiből alig várjuk már a tesztautó megérkezése.