
Az apró négykerekű méregzsákok kedvelői már régóta várnak egy még radikálisabb Ford Fiestára, a hírek pedig arról szóltak, hogy már készülőben van egy izgalmas RS modell. Végül úgy néz ki, hogy az RS érkezése – legalábbis egyelőre – elmarad, ehelyett viszont a Ford sportmodellekért felelős Performance részlege a jelenlegi ST-t paprikázta fel, piacra dobva az ST200 névre keresztelt utódot.
Immár 200, sőt, átmenetileg 215 lóerővel gazdálkodhat a Fiesta ST200 sofőrje
Ahogy az ST modellek nomenklatúrájánál az lenni szokás, a 200-as szám a csúcsteljesítmény lóerőben megadott értékét jelzi, vagyis a gyáriak a jelenlegi Fiesta ST 1,6 literes 182 lóerős erőforrását 200 lóerősre izmosították, miközben a csúcsnyomaték még komolyabb mértékben, 240 Nm-ről 290 Nm-re emelkedett. És van ám egy kis turpisság is, ugyanis a négyhengeres EcoBoost turbómotor túltöltéssel, legfeljebb 15 másodpercig 215 lóerőt és 320 Nm-t képes kipréselni magából.
Belül nem sok minden változott
A 4 méteren belüli hossz és a csupán 1,16 tonnás önsúly ismeretében így sok mókára számíthatunk. A 0-100 km/h közötti 6,7 másodperces gyorsulási adathoz 230 km/h-s végsebesség társul. A tervezők egy aprócska cselt is bevetettek, ugyanis a váltó áttételezését 6 százalékkal rövidebbre vették, így még virgoncabbnak érződik a kis méregzsák – egyedül azt sajnáljuk, hogy önzáró (sperr)differenciálmű továbbra sincs a fedélzeten, ami a nagy nyomaték ismeretében bizony jól jönne.
Vékonyabb alkatúak előnyben: igencsak szűkek a Recaro sportülések
Lényeg a lényeg, sokkal rugalmasabb is lett az autó, így 4. fokozatban 50-100 km/h között 6,4 másodperc helyett immár csak 5,2 szekundumra van szüksége a Fiesta ST-nek, ami óriási előrelépés. Persze a rövidebb végáttétel miatt az autó étvágya egy hajszálnyival magasabb lett, a vegyes érték 5,9-ről 6,1 l/100 km-re ugrik, azonban ez elhanyagolható lehet a nagyobb erő ismeretében – márpedig ne feledjük, hogy a Fiesta ST eddig is az egyik legizgalmasabb sportos kisautó volt. Az erőt továbbra is hatfokozatú kézi váltó továbbítja az első kerekekhez.
Alig 6-6,5 millióért nehéz több élményt találni
A mérnökök a hírek szerint a futóművet sem hagyták érintetlenül, így az autó még dinamikusabbá vált, az elektronikus nyomatékelosztás pedig az önzáró differenciálmű hiányát igyekszik kompenzálni, hasonló hatást kiváltva - megfejelve a három fokozatban kapcsolható ESP-vel. A hátsó csatolt lengőkar 27 százalékkal merevebb lett, az első stabilizátorrúd átmérője pedig a korábbi 19-ről 21 mm-re nőtt, hogy megfeleljen az új lengéscsillapító-specifikációnak, ami jobb ütéselnyelési képességet biztosít. Akárcsak a Fiesta ST, az új ST200 is 15 mm-rel “mélyebben ül”, mint a standard Fiesta-modellek.
Az optimális fékhatásról 278 mm-es első és 253 mm-es hátsó tárcsafék gondoskodik, valamint egy, a standard Fiestákénál nagyobb főfékhenger. Kívül-belül viszont nagyrészt minden maradt a régi, egyedül az ST200 új ’viharszürke’ fényezése és fekete 17 colos kerékszettje jelzi az újítást, persze az ST200 feliratokon felül.
Móka ide vagy oda, azért a Fiestán már érződik a kor...
A Ford 40 évvel azt követően mutatta be az ST200 modellt, hogy a legelső Fiesta 1976-ban legördült a gyártósorról. Ennek örömére az apróság már rendelhető, igaz, a hagyományos, 182 lóerős verzióra még 900 ezer forintot kell rápakolnunk érte. Az így kapott 7,39 millió forintos ár pedig egészen terjedelmes különbség, a még izgalmasabb kiadás ugyanis nem kap gazdagabb alapfelszereltséget. A másik oldalról nézve viszont egészen jó áron kapjuk meg a fejlett extrákat is, így kb. 8 millió forintért már egy minden jóval megtömött ST200-ra kezdhetünk el alkudozni.
