
Alig egy hónapot kell várnunk az új generációs Audi A3 palettájának bővülésére. A szeptember 27-én kezdődő Párizsi Autószalonon lehull a lepel az ötajtós változatról és az S3-ról is.
A Sportback kiadás a hírek szerint 2640 mm-es tengelytávot kap, amely már önmagában négy centiméterrel nagyobb teret kínál majd a háromajtós változathoz viszonyítva – ebből pedig főképp a hátsó lábtér kamatozhat majd. A plusz két ajtót leszámítva a tágasabb kiadás egyébként formailag a már megismert új generációra hajaz, azaz az új Audi egyen ábrázatot hordja magán.
Az S3 kiadás viszont még eggyel magasabbra teszi majd a lécet. A hatásosabbra szabott lökhárítókkal, légterelőkkel, kettős kipufogóvéggel és széria 18 colos kerekekkel ringbe lépő sportkompakt kétliteres turbómotort cipel majd az orrában, amelyből 280 lóerő körüli teljesítményt csikarnak ki a mérnökök. Ezt duplakuplungos automataváltó továbbítja majd a széria összkerékhajtás felé, hogy a komponensek összjátéka végül 5,5 másodperc körüli 0-100-as sprintértékben egyesülhessen.
A józan ötajtós mellé vérmes sportkiadás is érkezik.
Ennél többet a leleplezéskor tudunk majd meg a modellről, ahol mi is ott leszünk és a helyszínről, első kézből szolgáltatjuk majd az információkat.
