
Nem meglepetés, hogy MINI a haszonjárművek irányába nyit, azonban mostmár nem csupán a bizonyos tényt közölhetjük, hogy lesz áruszállító változat a MINI palettáján, hanem a kész koncepcióról készült fotókat is közzétesszük.
Öröm itt utaznia az árunakAhogy az a képeken is kiválóan látható, a Clubvan a MINI Clumbmanre épült, ám annak ablakait ezúttal üveg helyett lemezekkel burkolták le. Természetesen a lényegi pont a hátsó ülések eltávolításával keletkezett raktér, amely azért még így is igényes maradt. A kárpitokkal burkolt puttony mérete mintegy 1200 literes lehet, ami bőven több, mint a Clubman lenyitott ülésekkel produkált 920 literes adata. Természetesen a MINI áruhordója még így sem lesz a legtágasabb munkás, azonban az életmód-áruszállítónak nem is célja, hogy a kategória nagy öregjeit veszélyeztessék.

Nem a legnagyobb, de lehet bele pakolniA MINI sokkal inkább az üzleti ügyfelekre, illetve a szabadidős elfoglaltságokhoz eszközt keresőkre hajt, akik egyben stílusos autót is kapnak a pénzükért. A csomagtérben egyébként összesen hat darab rögzítési pont is kialakításra került, illetve egy 12 Voltos csatlakozó növeli a praktikumot. Az utasok és a raktér között rozsdamentes acélból készült védőhálót szereltek. Az árakról még egyelőre nincs információnk, azt azonban már tudni lehet, hogy a kis brit áruszállítók még az év vége előtt begördülhetnek a szalonokba. Ezzel egyidőben a MINI oxfordi gyára is újjászületik, felkészülve a következő generációs MINI, illetve annak különféle változatainak termelésére.
