.jpg)
A BMW tulajdonában lévő márka illetékesei egyelőre mélyen hallgatnak legfrissebb büszkeségükről, a Paceman-ről, pedig a hírek szerint a háromajtós típus a szeptember végén megrendezésre kerülő Párizsi Autószalonon máris bemutatkozik a nagyközönség előtt. Sebaj, a napokban teljesen széria köntösben lebukott az autó, bár nagyfelbontású képek egyelőre sajnos nem láttak napvilágot. A MINI jelenkori kínálatának különben hatodik modellje a Paceman, amely az ötajtós Countryman padlólemezét örökli.
A 2,6 méteres tengelytáv, a 411 centiméteres hossz és az 1789 mm-es szélesség tekintetében közösködik a két testvér, ám a kupés kialakítású Paceman szélvédőjét jócskán megkurtították a tervezők, tetővonala pedig hátrafelé jobban fog esni, így dinamikusabb megjelenésű lesz – persze emiatt szűkösebb hátsó fejtérre számíthatunk. Továbbá a dinamikát hangsúlyozandó a hasmagasság 20-25 mm-rel csökkenni fog.
.jpg)
Technikáját, hajtásláncait és extráit tekintve mindenben osztozni fog a Paceman a Countryman-nel, bár a 98 lóerős 1,6 literes benzines alapmotor vélhetően kimarad a kínálatból. Benzinfronton az 1,6 literes 122 lóerős szívó egység jelenti majd a belépőt (Cooper), felette pedig ugyanezen erőforrásnak turbós változata, a remek 184 lóerős Cooper S áll majd a kínálatban. A dízelmotorok kedvelői egy 115 lóerős 1,6 literes (Cooper D) és egy 143 lovas kétliteres (Cooper SD) négyhengeres öngyulladós közül válogathatnak. Felárért természetesen automataváltó és összkerékhajtás is rendelhető lesz.
A sportos JCW kivitelről egyelőre nem szól a fáma, de biztosak lehetünk benne, hogy miután nemrég mutatkozott be a Countryman JCW, a Paceman John Cooper Works kivitelének érkezése is csupán idő kérdése. Amennyiben bejelentik az illetékesek, egy 218 lóerős, összkerékhajtású változatra számíthatunk, amely biztosan rengeteg örömöt képes majd varázsolni tulajdonosainak arcára.
.jpg)
A pontos piaci starttal kapcsolatban egyelőre nincsenek hivatalos információink, ám valószínűsíthető, hogy a Párizsi Autószalon lecsengését követő néhány hónapon belül elérhető lesz az újdonság a márkakereskedésekben, ami azt jelenti, hogy még az idei év végéig hazánkban is viszontláthatjuk. Egy biztos: a divatos MINI nem lesz olcsó mulatság, állítólag körülbelül 400 ezer forinttal lesz drágább egy vele megegyező konfigurációjú Countryman-nél. Apropó: szerintünk ugyanezen alapra egy nyitható tetejű kivitel is adná magád, nem gondolják?
