
Az Aston Martin 2013-ban nagy ünnepre készül, hiszen a századik születésnap nem telhet mindenféle felhajtás nélkül. A jeles jubileumra ezúttal a gyártó készül ajándékkal a rajongók számára, hiszen Dr. Ulrich Bez vezérigazgató suttogva elárulta, hogy egy igazi ragadozó felbukkanására számíthatunk.
A Coal Shuttle volt az első fecske, innen pedig az Aston töretlenül a világ legszebb autóit kínálta
Az újdonság pedig nem lesz a DB9 holmi centenáriumi kiadása, és nem lesz a One-77 szuperautóhoz hasonló limitált széria sem, azaz még idén nyáron egy teljesen új, és korlátozások nélkül megrendelhető típus felbukkanása várható. Apró mellékszál, hogy a döntéshozó arra is utalt, hogy a kritikus felhangok ellenére az új modell sem fog radikálisan különbözni a kínálat kissé egyhangú arculatától, hiszen álláspontja szerint nem elrugaszkodásra, hanem evolúciós lépcsőfokokra van szükség.
Lenne miből új ihletet meríteni, de Bez a konkurensekhez hasonlóan elzárkózik az ugrásszerű változások elől
Mindeközben az erőforrás tekintetében a hatliteres, V12-es monstrum 550-560 lóerős teljesítményére számíthatunk, ami könnyedén 4 másodpercen belüli sprintidőt ígérhet, s a fület gyönyörködtető dallamok ordítása is előre borítékolható.
