
Már hosszú évek óta folynak a pletykák a híres francia sportautógyártó, vagyis az Alpine feltámadásával kapcsolatban, azonban nagy örömünkre végre vége a találgatásoknak, hiszen az illetékesek hivatalosan bejelentették, hogy a márciusi Genfi Autószalonon, a Renault kizárólag sportautókat készítő ‘almárkájaként’ tér vissza az Alpine, a visszatérés pedig egyben az első új generációs modell szériagyártású változatának debütálását jelenti, amit nagyon várunk.
Íme, az első hivatalos képek az új Alpine sportautóról, az A110-ről
A kis kupéról rengetegszer írtunk, hiszen sok-sok előzetes információt szivárogtattak ki a franciák, így nagy meglepetésekre vélhetően nem kell számítani. A névválasztás viszont meglepett minket, hiszen a szaksajtó által mindeddig A120 néven emlegetett újdonság végül A110 típusjellel debütál. Elsőre úgy tűnhet, hogy ennek semmi jelentősége nincs, azonban kicsit mégis van, hiszen az A110 jelzés sokaknak ismerős lehet: bizony, az Alpine ikonikus farmotoros kupéjára, az ős A110-re gondolunk, amit 1961 és 1977 között gyártott az egyébként 1955-ben talpra állított márka.
Mellette az elődje: az autó(sport)történelem ikonikus alakja az új Alpine A110 őse, az Alpine A110
Az A110 név ismételt használata pedig garantáltan azt jelenti, hogy a tervezők nagyon komolyan vették a feladatot, illetve azt, hogy a gyártó tényleg bízik az újdonságban. A genfi premierig a végleges néven felül elöljáróban csak hivatalos képeket tett közzé az Alpine, így a pontos műszaki specifikációk még mindig nem ismertek, azonban a legfontosabb, hogy a hírek szerint pehelysúlyú lesz az új A110 (is) - az alumínium széles körű használatának köszönhetően száraz tömege a várakozások szerint 1 tonna körül alakul, ami azt jelenti, hogy a Mazda MX-5 súlykategóriájában versenyezne a kis kupé, aminek szériagyártású változata is pont olyan fantasztikusan néz ki, mint a korábbi koncepciók, prototípusok.
Retro: hasonlít az újdonság elődjére; utastere kétszemélyes, erős középmotorja hátul hajt
Ez már önmagában garanciát jelentene az élményre, azonban a Renault sportrészlegét nem a félvállra vett munkákról ismerjük, hiszen a franciák mindig nagyon jók voltak a kiváló sportautók megalkotásában. Az A110 meghajtásáról egy új négyhengeres turbós benzinmotor fog gondoskodni 1,6-2 liter közötti hengerűrtartalommal és akár 300 lóerő körüli teljesítménnyel (egyébként a hírek szerint idővel több teljesítményszintre is számíthatunk), az erőt pedig vélhetően duplakuplungos váltó továbbítja majd a hátsó kerekekhez. Ezzel az A110 olyan illusztris társaságba kerül, ahol többek között az Alfa Romeo 4C, vagy éppenséggel a Porsche 718 Cayman verseng a vezetési élményt mindenek elé helyező tehetős vásárlók kegyeiért.
Máris elő lehet rendelni az 1955 darabos első szériára - biztosan óriási móka lesz!
A végleges specifikációkkal kapcsolatban különben már kár találgatni, hiszen alig hetet kell aludnunk a premierig: az Alpine A110-ről Genfben március 7-én, kora délután hull le a lepel, ami azt jelenti, hogy (remélhetőleg) mindent megtudunk. Apropó, valamit már most tudunk: a kétüléses, középmotoros sportkupé a 0-100 km/h-s sprintet mindössze 4,5 másodperc alatt letudja! Illetve egy 2 ezer eurós, vagyis bő 600 ezer forintos előleggel elő lehet fizetni a limitált, 1955 darabos ‘Premiere Edition’ indulószériára (az 1955 példány persze az Alpine ‘első’ születésének évére utal), bár meglepne minket, ha lenne még szabad autó. További nem túl jó hír, hogy az árak magasak lesznek: 15 millió forint körüli/feletti indulóárra számíthaunk.
