Ahogy korábban a Peugeot megszellőztette az RCZ legerősebb kiadásának sorozatgyártását, immáron a hivatalos bejelentésről kell hírt adnunk. A franciák az 1,6 literes turbómotorra alapozva mutatják be a szériává érett RCZ R-t, méghozzá stílszerűen a július 12-én esedékes Goodwood Festival of Speed elnevezésű, nagy múltra visszatekintő eseményen.
Vélhetően morcosabb arcú lesz az R verzió - galériaPersze olyan részleteket még egyelőre nem tudunk, hogy a gyártáskész modell rendelkezik-e majd az autószalonokon is felbukkanó, kétségkívül látványos matt fekete fényezéssel, hiszen az oroszlánosok még nem közöltek képet az újdonságról. Épp ezért könnyen lehet, hogy a jelenlegi kínálatban is szereplő példányokhoz képest apró módosításokkal, tetszetősebb felnikkel varázsolják mérgesebbé az összképet.
Ellenben a legfontosabbakat, azaz az erőforrással kapcsolatos információkat már ismertette a márka: az RCZ R motorházában a BMW-vel közösen fejlesztett 1.6 THP teljesít majd szolgálatot, méghozzá kivételes literteljesítménnyel.
Noha korábban rekordközelinek tekinthettük az 1598 köbcentiből kipréselt 264 lóerőt, mára a Mercedes-Benz 45 AMG modellekbe épített, 180 lóerős literteljesítményű négyhengeresével jóval magasabbra helyezte a lécet, de a Peugeot 165 lóerő/literes adata is elismerésre méltó. Mindemellé a remek turbómotortól megszokott takarékosság társul, hiszen a franciák 155 g/km-es kibocsátást, azaz 6,7 literes étvágyat ígérnek az RCZ R-hez, ami a korábbi tapasztalataink szerint abszolút reális lehet.
260 lóerejével a sportkompaktokat szorongatja - galériaAz igényes műszaki tartalmat, illetve a sportosságot új Torsen differenciállal fokozza a gyártó, ami érthető is, hiszen ekkora teljesítmény az első kerekeken már alaposabb felkészültséget igényel. Az is bizonyos, hogy a korábbiaknál méretesebb felnik és szélesebb abroncsok szerepelnek majd az újdonságon, azonban ezek pontos paramétereit az árakkal együtt csupán később tudjuk közölni. Az értékesítés 2013 végén, jövő év elején indulhat meg.


