Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Évek óta várjuk már, de hamarosan végre eljön a pillanat: a Genfi Autószalonon az Alpine végre leleplezi az A120 végleges, sorozatgyártású változatát. A franciák a nagy eseményt már javában hirdetik, hiszen nemrég két álcázott példánnyal rótták Párizs útjait, és megosztottak egy ízelítő fotót is, amelyen a genfi bemutatót teszik hivatalossá.

Ez már a sorozatgyártású kivitel - galériaAz A120 formáit a korábbi koncepciókból már szinte teljes mértékben ismerhetjük, de az Alpine azért így is tartogat még számunkra izgalmakat, hiszen a motortér tartalmáról eddig semmilyen hivatalos információt nem osztottak meg a franciák. A legtöbb forrás szerint ugyanakkor egy 1,8 literes négyhengeres kerül majd be az autóba, amelynek teljesítmény 250 és 300 lóerő között alakulhat – habár egyesek szerint egy nagyobb, 2-literes szerkezet kerül majd az A120-ba.

Annyi azonban már biztos, hogy a Porsche 718 Cayman és az Alfa Rome 4C ellen harcba induló francia 4,5 másodperc alatt futja majd meg a 0-100-as sprintet, amit az izmos motorja mellett könnyű súlyának köszönhet. Az alumínium alapoknak és egyéb okos megoldásoknak köszönhetően ugyanis sikerült nagyon alacsonyan tartani a tömeget, ráadásul az autó formái nem csak látványosak, hanem aerodinamikailag is tökéletesen kidolgozottak – minden elemnek megvan a saját, fontos szerepe. Az autó alja például teljesen le lesz fedve, és a hátsó diffuzór sem díszből került fel az A120-ra.

Párizsban már láthatták az autót - galériaA két prototípus egyébként Párizs legfelkapottabb látványosságai környékén tűnt fel, igaz csak az esti órákban. Az ügyesen álcázott négykerekűek azonban így is felhívták magukra a figyelmet, noha az autózás szerelmesei már eddig is tűkön ülve várták a Renault tulajdonában lévő Alpine újdonságának bemutatóját. A korábbi hírek szerint egyébként a mostani bemutató után egy erősebb verzióval és kabrió kivitellel is készülnek a gyáriak.

Az újdonság persze nem lesz olcsó, hiszen a hírek szerint 15 millió forint feletti alapárral találkozhatnak majd a vásárlók. A franciák egy limitált, bevezető szériával is készülnek az ügyfelek számára: a Premiere Edition kivitelből mindössze 1995 darab készül majd. Ezek az autók 12 országba jutnak el még a jobbkormányos modellek megérkezése előtt néhány hónappal – a majdani tulajdonosok körülbelül 620 ezer forint ellenében kérhették az előjegyzést, amihez speciális alkalmazás is jár. Az autók fekete, fehér és kék színben kerülnek legyártásra. Biztos vagyok benne, hogy ezekből a példányokból nem marad sok a gyáriak nyakán. Alig két hét múlva pedig minden részletre fény derül.