Immár második alkalommal került kezeink közé a Peugeot kompaktjának frissített változata, ám ezúttal nem akármilyen változathoz volt szerencsénk: a remek, kézi váltós 1.6 e-HDI kivitel után rögtön a kínálat csúcsmodelljét, az automatás 2.0 HDI verziót nyüstölhettük egy héten keresztül. Hogy milyen volt? Természetesen finom, ám mégis vegyes érzelmekkel szálltam ki az autóból.

Kegyetlenek, és végtelenül kíméletlenek vagyunk, mert két olyan típust eresztünk egy szorítóba, melyek a papírforma, vagy éppen a sugalmazott rang szerint nem is lennének egy lapon említhetőek. Ha ugyanis igazságosak szeretnénk lenni, akkor a Focus ellen a vele még közelebbi rokonságban lévő V50-est küldenénk csatába. Van azonban egy elméletünk, ami jelen teszt révén talán bizonyítást nyerhet, s ez nem más, mint a pénzben megfogalmazott érték materiális formában való nehéz értelmezhetősége.

A Volkswagen Golfról, s a legfrissebb, köztudottan nagyon jól sikerült hatodik generációról elég hálátlan kihívás tesztet írni, hiszen ez az ujjgyakorlatnak tűnő feladat minden autós újságíró rémálma is lehetne. Mert ha szigorúan objektívek akarunk maradni - márpedig így teszünk -,akkor iszonyúan nehéz belekötni az autóba, és ha mindig minden négykerekű olyan lenne, mint egy ilyen Golf, a tesztelők tevékenysége kis túlzással feleslegessé válna.

Dinoszauruszokról szól most a történet. Óriásokról, akik fittyet hánynak az idő múlására. Hiszen manapság elektromos autózásról, 4-5 literes fogyasztással is dinamikus négykerekűekről, sőt, 8 litert kortyoló sportautókról beszélünk. Ennek fényében mit kell tudnia egy négykerekűnek, amely nem is gyors, mégis a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül gurít le torkán 10 liter gázolajat? Mindent.