2018. Április 24., Kedd

Frissitve:03:45:46

Rolls-Royce Wraith és Ghost menetpróba – Ecstasy szellemei

Nyomtatás

Törzsolvasóink két múlt heti cikkünkből  – amiket ide és ide kattintva olvashatnak el – minden bizonnyal tudják, hogy a Rolls-Royce jóvoltából két napra belecsöppenhettem a patinás brit luxusmárka világába; a Magas-Tátrába invitáltak bennünket az illetékesek egy kis téli tesztvezetésre, bebizonyítva, hogy a zord téli körülmények nem is állnak annyira távol ezektől a méregdrága autóktól, mint azt sokan gondolnák.

Előző írásomból az is kiderült, hogy hiába vártam nagyon a nyitható tetejű Dawn kipróbálását, a hotelünk egyik lakója spontán megvásárolta a gyönyörű fehér tesztautót, így nekünk már nem lehetett szerencsénk hozzá, mint ahogy a vadonatúj Phantomot is csupán statikusan volt alkalmunk megcsodálni, de bőven volt mi kárpótoljon, hiszen így is négy Rolls-Royce modellt vezethettünk hóban, kanyargós országutakon, autópályán, sőt, Európa egyik legmagasabban fekvő repterének bólyákkal kitűzött menetdinamikai pályáján is. Azt gondolják, hogy a dögnehéz luxuscirkálók úgy viselkednek a szlalompályán, akárcsak egy elefánt a porcelánboltban? Tévednek: még a legkevésbé sportos beállítottságú, 5,57 méter hosszú Ghost EWB is szépen vette az akadályokat, a kétajtós Wraith kupék pedig némi mosolyt is csaltak az arcunkra, pedig a gyorsan túlmelegedő téli gumik is nehezítették dolgukat.

A Rolls-Royce nagyon büszke autóira, amiket alapvetően igazságtalanság is lenne egyszerű négykerekűként vizsgálni – már-már műalkotásnak tekinthetők. A márka számára természetesen technikai fronton is fontos a naprakészség és a korral való haladás, azonban a Rolls-Roycenem erről szól: akik elsősorban az ‘újra’ és a legmodernebb kütyükre vágynak, jobban járhatnak valamely aktuális csúcs BMW-vel, hiszen a Rolls a fejlesztések tekintetében mindig az anyacég mögött van, és lesz is egy lépéssel: az illetékesek elmondták, hogy kizárólag olyan technológiák kaphatnak helyet autóikban, amelyek már bizonyították tartósságukat, hiszen ők nem egyszerű fogyasztói cikkeket gyártanak, hanem az örökkévalóságnak igyekeznek luxustermékeket készíteni.

Ez biztosan így van, ugyanakkor hozzátennénk, hogy nincsenek csodák: a brit márka kis túlzással egy maréknyi emberből álló csapattal tervezi és készíti autóit korlátozott számban, manufakturális körülmények között, így nem őrölhetnek olyan gyorsan a malmok, mint például a BMW-nél. De nem is kell, hiszen itt minden az exkluzivitásról szól; az anyagokról, a formákról, a kidolgozásról és a végtelen személyre szabási lehetőségről, vagyis a páratlan exkluzivitásról. Apropó, anyagok: gyári instruktorunk, Andi – aki gyerekkorától kezdve Rolls-Royce-ok üléseit koptatja, nem mellesleg világszerte elismert versenyzői személyi edző (plusz síoktató is) – egy érdekes előadást tartott nekünk arról, hogy mennyire jót tesznek az ember reflexeinek a természetes anyagok; állítólag negatív ionokkal töltik fel a véráramot, ami fokozza a közérzetet és gyorsítja reflexeket. Márpedig ami itt bőrnek látszik, az a legfinomabb valódi bőr, ami pedig fának, az igazi fa – és persze ugyanez a helyzet a gazdag krómozásokkal, alumínium/fém elemekkel, stb.

Az autók technikájára visszatérve tudni érdemes, hogy az általunk próbált Rolls-Royce modellek még az előző, 2008-ban bemutatott 7-es BMW (alaposan módosított) alapjait használják, ami abból kiindulva, hogy a Ghost 2009-ben mutatkozott be, egyáltalán nem meglepő. A britek sokkal hosszabb modellciklusokkal dolgoznak, mint az ‘átlagmárkák’, és abból kiindulva, hogy a 2003-ban prezentált Phantom zászlóshajó utódja csak tavaly év végén jelent meg, egészen biztos, hogy még hátra van néhány éve a Ghost/Wraith/Dawn triónak. A vadonatúj, 5,76/5,98 méter hosszú Phantom különben már olyan finomságokkal büszkélkedhet, mint például az alu karosszéria, továbbá az aktuális 7-es BMW-től megkapta többek között a lézerlámpákat, valamint az ebben a méretkategóriában nagyon hasznos összkerékkormányzást. A kisebb Rolls-oknak egyelőre meg kell lenniük enélkül, de így is meglepően kezesek.

A Phantom akárhol bukkan fel, szinte megáll körülötte a levegő és az élet, az óriásnak lenyűgöző hatása van; egy rövidke beállás erejéig (a gyáriak gyorsan elhajtottak a Phantommal) az újdonságot összefotóztuk a hosszított 7-es BMW-vel, amivel érkeztük az eseményre, és érdemes megnézni a képeken, hogy a BMW luxuslimuzinja mennyire kicsinek tűnik a cégcsoport legnemesebb autója mellett. A Ghost/Wraith/Dawn trió méretben és hatásban valahol a kettő között van. Dimenzióik az eltérő ajtószám ellenére közel megegyeznek, persze a hossz- és tengelytáv-adatokat leszámítva. A Wraith és a Dawn 5,3 méter hosszú, amihez 311 cm-es tengelytávolság tartozik, a ‘normál’ Ghost 5,4 méteres (tengelytávolsága 3,3 méter), a hosszított Ghost EWB pedig 5,57 méteres hosszával egy kisebb arasz híján olyan nyúlánk, mint a rövidebbik Phantom. Persze mindehhez impozáns szélesség tartozik, tükrök nélkül is közel 2 méteresek ezek az autók, üres tömegük pedig 2,4-2,5 tonnára rúg.

Hogy az autók véletlenül se legyenek alulmotorizálva, méltó erőforrás került a hosszú motorháztetők alá. Mindhárom Rolls-modell mozgatásáról ugyanaz a szív gondoskodik: alapjait tekintve egy, a BMW által fejlesztett 6,6 literes, biturbós V12-esről van szó, ami a kivitel függvényében 570-632 lóerőt és 820-870 Nm-t teljesít. Az üzemanyagfajtáról kár is szót ejteni: a márkánál csakis a benzin jöhet számításba, egyelőre... Az átlagfogyasztás papíron 14,3-14,7 l/100 km közötti, a valóságban pedig inkább 18-20 liter felé tendál, így a hatótávolság a 83 literes tankkal 500 km alatti, ami bár szerény érték, ám mégsem zavaró, hiszen a tulajdonosok a hosszabb távokat inkább levegőben szokták abszolválni, sok esetben privátrepülőjük szolgáltatásait kiélvezve...

A gyári 0-100 km/h-s sprintidők a kivitel függvényében 4,5-5 másodperc közöttiek, a végsebességet pedig minden esetben 250 km/h-ban korlátozza az elektronika, amit a lezárt repülőtéren ki is próbálhattunk. A 600 lóerős monstrumoknak nem kellett sokáig küszködniük a fizika törvényeivel, hogy elérjék a leszabályozást. A gyáriak szerint 320 km/h körül állapodna meg az elméleti végsebesség, ha nem lenne az elektronikus béklyó, amit nem ajánlott kivetetni, hiszen akkor ugrik a nagyvonalú garancia, másrészt pedig a terhelve akár 3 tonnás monstrumok és az óriási sebesség párosát nem bírják az abroncsok, márpedig ilyen tempónál senki nem szeretne defektet kapni, jobb hát a békesség.

Az összkerékhajtás a Cullinan nevű luxusterepjáró érkezéséig nem ismert fogalom a márkánál, tehát a bődületes erőt a luxusautók hátsó kerekeihez továbbítja a ZF-féle 8-fokozatú automataváltó, aminek egyik típusnál sincs manuális fokozatválasztási opciója, sem pedig fokozatkijelzője, ami a Rolls-Royce szerint teljesen felesleges. Egyáltalán örüljünk annak, hogy megosztja a márka velünk a pontos műszaki adatokat, merthogy korábban csak annyit árultak el a britek a teljesítményt illető kérdésekre, hogy bőven elegendő. Az előválasztó kar a kormányoszlopon található, de nem egy teljesen digitális megoldásról van szó, mint például a Mercedeseknél, hanem egy félig ‘analóg’ kulisszáról. A karon van egy ‘Low’ gomb: ezt az idejétmúlt amerikai törvények szülték, amelyek értelmében manuális mód hiányában kötelező egy ‘fokozott motorfék üzemmód’. A Rolls-Royce esetében így egy fokozatot vált vissza a nyolcsebességes automata, aminek gondolhatják, hogy mennyi értelme van, de hát kötelező...

A sportosabb Wraith Black Badge kupé esetében viszont a Low gombot akkor már kihasználták a tervezők és párosítottak hozzá egy dinamikusabb váltási programot is. Ilyenkor később vált fel, és korábban kapcsol vissza az automata, továbbá javul valamelyest a gázreakció, ráadásul kinyit egy szelep a kipufogórendszerben, amitől az egyébként fordulaton, terhelve is szinte hallhatatlan V12 vérpezsdítő dallamokon szólal meg. A hang gyönyörű, az erő pedig lenyűgöző, de a tervezők azért tudatosan vigyáztak arra, hogy az autó a márkához méltó módon véletlenül se legyen ideges, így padlógázra késnek a visszakapcsolások, majd pozitív értelemben eszetlenül meglódul a nagyvas. A ‘Power Reserve’ (erőtartalék) műszer mutatója kilendül balra a 0% értékre, az abroncsok könyörögnek a tapadásért, és a kezdősebességtől függetlenül keményen az ülésbe présel az autó – az 570 lóerős ‘sima’ Ghost és a 632 lovas Wraith is.

Ám az ultramagas szintű luxuskörnyezethez sokkal jobban illik a méltóságteljes suhanás. Ilyenkor a csúcstechnológiájú légrugós felfüggesztések az útfelülettől függetlenül vajpuhán ringatnak, belül pedig csend honol, amit nagy sebességnél is legfeljebb az óriási tükröktől érkező halk szélzaj próbál megtörni. Utasként unalmunkban nézhetünk akár tévét is, de gyönyörködjünk inkább a csillagos égboltban, ami nem újdonság a márkánál, de a hatás még mindig lenyűgöző. A harmóniát semmi nem képes megtörni, az illatozó, vastag, mégis pihe-puha bőrök valóságos idillt teremtenek, amit az álomfinom szőnyegek, a nagy felületen alkalmazott gyönyörű fabetétek és a mívesen kidolgozott fém/krómozott elemek koronáznak meg. Ültem már hasonlóan kényelmes autóban, de olyanban biztosan nem, amiben ennyire egyedi hangulat uralkodott.

A kedvenc helyem a hosszított Ghost EWB elfektethető jobb hátsó ülése volt, ahol bármeddig el tudtam volna ott ücsörögni, a nappalink komfortja hozzá képest nevetséges. Miközben a lágy rugózás folyamatosan álomba próbált ringatni, a ‘Bespoke Audio’ névre keresztelt audiofil hifirendszer mívesen kidolgozott hangszóróiból koncertminőségben szólt a zene. Már csak egy pohár pezsgő hiányzott a teljes boldogsághoz, de helyette a Wraith vezetőülése várt. Meglepő volt számomra, hogy a szűk hegyi szerpentineken is mennyire kezesen viselkedett a kupé. Persze mindig érzi az ember, hogy egy óriási, nehéz vasat terelget, de semmivel nem igényel az autó vezetése nagyobb odafigyelést, mint egy ‘normális’ autóé. A kényelem és a rugózás itt is páratlan, ugyanúgy adottak a visszafelé nyíló – és gombbal csukható – ajtók, sőt, a csillagos égbolt is, de a kupét mindezek mellett jó vezetni, kanyarról kanyarra fűzni, köztük pedig dinamikusan gyorsulni és erősen fékezni; van benne spiritusz.

Ez részben a dinamikát előtérbe helyező, elsősorban a fiatalabb vásárlóközönséghez szóló ‘Black Badge’ csomagnak köszönhető, ami mindegyik kipróbált modellhez rendelhető. Ez esetben az áthangolt hajtáslánc és az egyedi kipufogórendszer mellé dinamikusabb felfüggesztések, valamint könnyű 21 colos szénszálas-alumínium kerekek járnak (amelyek sajnos a téli gumik miatt nem lehettek a kipróbált autókon), a megjelenést pedig kívül többek között krómozott/polírozott helyett sötétszürkés-feketés elemek, belül pedig a fafurnérok helyett valódi szénszálas díszbetétek teszik egyedivé. Kétségtelenül egyedi az összhatás, de szerény véleményem szerint egy Rolls-hoz jobban illenek a csillogó külső elemek és a klasszikus fabetétek, én személy szerint meglennék a sportcsomag nélkül.

A szériában járó légrugózás egyébként egyik modellnél sem állítható manuálisan; a gyáriak szerint erre sincs szükség, hiszen az autó felismeri az aktuális menetszituációt és mindent megold magától, nem kell vesződni a különféle beállításokkal. És tényleg működik: egyszer sem változtattam volna a beállításokon, egyedül egy manuális váltómódnak örültem volna a hajtósabb menet során a lassú visszakapcsolási reakciók miatt. Továbbá hiába mozogtak egészen ügyesen a téli gumikon az autók, ilyen zord, havas-jeges körülmények között az óriási nyomatékot kizárólag négykerékhajtással lehetne elegánsan átvinni az útra, bár ki akarna csúszós utakon száguldozni egy 2,5 tonnás Rolls-Royce volánja mögött?

Apropó, volán: a nagy átmérőjű, klasszikus háromküllős kormányokat imádtam. Végre egy gyártó, aki tartja, hogy nincs szükség feleslegesen vastag kormánykarimákra: megfelelő tapadású bőrborítás esetén a vékony karimával is tökéletesen irányítható az autó, a kormány fogása pedig nagyon kellemes. Az már csak hab a tortán, hogy a kormányzás egészen közvetlen, a mai BMW-kkel összehasonlítva több visszajelzés érkezik az úttestről. A repülőtéren különben szlalomgyakorlatokat és nagy sebességű kikerülési manővereket is csináltunk az autókkal; meglepődtünk, hogy mennyire kezes és jóindulatú mindegyik Rolls modell, bár a Wraith-nek a vezetés szempontjából itt sincs párja.

Néhány szóban? Egyedülálló anyagok, hihetetlen minőség, nemes vér, klasszikus értékek, erő, lenyűgöző kényelem és végtelen konfigurációs lehetőség, páratlan presztízsértékkel fűszerezve. Röviden így lehetne jellemezni a Rolls-Royce műalkotásait, amelyek olyan emberek számára készülnek, akik úgy tudnak letenni 100-200, vagy még ennél is több millió forintot az asztalra, hogy nem igazán érzik meg hiányát. Utazni és relaxálni a Ghost jobb hátsó ülése az igazi, a vezetés szerelmeseihez a Wraith szól, a csodaszép Dawn pedig a vágyálmok netovábbja. Kivétel nélkül a világ legkülönlegesebb autócsodáiról beszélhetünk, amelyekre mind a mai napig érvényes a márka jelmondata, amit anno az egyik alapító, Sir Henry Royce, vagyis a zseni mérnök fogalmazott meg:

Törekedj a tökéletesre mindenben, amit csinálsz. Vedd a létező legjobbat, és tedd még jobbá. Ha pedig nem létezik, akkor tervezd meg.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark