2017. November 20., Hétfö

Frissitve:01:03:59

70 éves a Ferrari – 7 érdekesség a márkáról

Nyomtatás

A Ferrari idén ünnepli alapításának 70. évfordulóját, amiről természetesen mi sem feledkezhettünk meg, azonban úgy gondoltuk, hogy a márka történelmét már bizonyára sokan ismerik, és könnyen hozzá is férhető, így inkább néhány igazi érdekességgel szerettünk volna szolgálni, melyek talán kevésbé köztudottak – de legalábbis kifejezetten izgalmasak.

Az ágaskodó ló

Enzo Ferrari, a legendás márka alapítója 1898. február 18-án született Modenában, és bár 26 éves korában az Alfa Romeo hivatalos pilótája lett, már akkor is komoly terveket dédelgetett: mindig is szeretett volna saját autókat tervezni – azóta pedig tudjuk, hogy álmait bizony nem is akárhogyan valósította meg. Azt azonban kevesen tudják, hogy hogyan is lett a Ferrari logójának egyik legfontosabb eleme az ágaskodó ló, pedig ez egy kifejezetten érdekes történet.

Francesco Baracca az olasz légierő egyik pilótája volt az I. világháborúban, az ágaskodó ló pedig az ő vadászgépét díszítette, mint személyes jelkép. Baracca bevetés közben hősies halált halt 1918-ban, szülei pedig úgy gondolták, szép gesztus felajánlani fiúk hőn szeretett szimbólumát az autóversenyző Enzónak, aki el is fogadta ezt a nagylelkű ajándékot, és szülővárosának tiszteletére egy sárga pajzsba helyezte az azóta legendássá vált ágaskodó lovat, míg hazáját magasztalva a trikolor színeivel díszítette az embléma tetejét. Az Alfa Romeo engedélyezte Ferrarinak, hogy versenyautóján is használja a szimbólumot, ami aztán egész életében végigkísérte, és az általa alapított márka jelképe lett.

„Ígéretes bukás”

1938-ban Enzo egy évre elvállalta az Alfa Corse vezetését, ám saját cégre vágyott, így 1939-ben kilépett és megalapított az Auto Avio Costruzionit – két versenyautót is megalkotott ebben az időben. A Ferrari nevet ezek után kezdte volna el használni, ám a Maranellóban található gyárat a II. Világháború alatt kétszer, 1944-ben és 1945-ben is lebombázták, így végül 1947-ben született meg az első hivatalos Ferrari, a V12-es 125 S. Mindössze két példány készült a versenyautóból, amely első megmérettetésén 1947. május 11-én vett részt.

A Piacenzában található versenypályán megrendezett viadalon Franco Cortese vezette a 125 S-t, de sajnos nem úgy alakult a verseny, ahogyan azt Ferrari elképzelte: az üzemanyag-pumpa hibája miatt az első helyről kellett kiállnia az autónak. Enzo azonban nem csüggedt, és „ígéretes bukásként” jellemezte ezt a versenyt, tudván, hogy az autóban hatalmas a potenciál. Ezt pedig be is bizonyította, ugyanis két héttel később Rómában már első lett Cortese, és a következő 12 versenyből még ötször tudott diadalmaskodni. A gyűjtők nagy bánatára a Ferrari 125 S két eredeti példányából egy sem maradt meg az utókornak, ugyanis a gyáriak még akkor szétszedték őket, hogy az alkatrészeiket új modellekhez használhassák fel – elképzelni is nehéz, hogy milyen összegek repkednének ezért az autóért, hiszen már így is egy Ferrari a valaha volt legdrágább négykerekű.

Miért éppen a piros?

Ha azt kérik tőlünk, hogy képzeljünk el egy Ferrarit, szinte biztosan egy vörösen izzó sportautót látunk lelki szemeink előtt, ami nem csoda, hiszen ez az a szín, amit mind a mai napig a legtöbben választanak – mostanában 45 %-ra tehető a piros szín aránya az újonnan eladott Ferrarik körében. Valószínűleg sokan nem is gondolkodtak, hogy miért éppen ez az árnyalat lett a befutó. Talán Enzo kedvenc színe volt, talán csak jól áll egy sportautónak? Egyik sem nyert, ugyanis egy sokkal kevésbé szubjektív oka van ennek a jelenségnek: a Ferrari alapításakor a Nemzetközi Automobil Szövetség egyszerűen előírta, hogy minden olasz versenyautónak pirosnak kell lennie – a Ferrari ma Rosso Scuderiának hívja ezt az árnyalatot.

A nagy konkurens születése

Ez a történet talán közismertebb, ráadásul nem is kifejezetten a Ferrariról szól, de úgy érzem, mégis meg kell említenünk, hiszen Enzo tulajdonképpen saját magának köszönheti, hogy megalakult az egyik legkomolyabb konkurense, a Lamborghini. Egy szép napon az 1960-as évek elején Ferruccio Lamborghini – akinek márkája akkor még csak traktorokat gyártott – megkereste a Ferrarit, ugyanis egy élvezetes sportautóra vágyott. A választása egy 250 GTE-re esett, ám nem volt teljesen megelégedve a kuplungjával, így visszavitte azt a gyáriaknak. A legenda úgy tartja, hogy Enzo kissé arrogánsan fogadta a kritikát, és azt mondta Ferruccio-nak, hogy csináljon jobbat, ha tud. Akár így volt, akár nem, Lamborghini úgy döntött, hogy a traktorok után belevág a sportautók fejlesztésébe is, és a márka 1963-as megalapítása után 1966-ban bemutatkozott a Miura – a többi pedig már történelem, de azóta is nagy a versengés a két márka között.

„A motorjaimnak lelke van”

Enzo Ferrari az egész életét arra tette fel, hogy autókat tervezzen, és ezt sikerült művész szintre emelnie. Az általa alapított márka mind a mai napig gyakorlatilag a legerősebb arculattal rendelkező cég, amely az exkluzivitás magasiskoláját mutatja be. Ezt persze nehéz számokban mérni, de sokat elárul, hogy a Ferrari hatalmas nyereséggel dolgozik, és lassan már ott tart, hogy minden egyes elkészülő példányra többszörös túljelentkezés van – gyakorlatilag maguk választhatják meg, hogy kinek adják el az autóikat, ezt pedig nem sok márka teheti meg. Ehhez természetesen hozzájárul az is, hogy a különböző versenyeken már több mint 5000 győzelmet számlálnak a Ferrari négykerekű csodái, és ezeket a diadalokat is kevesen tudják jobban hasznukra fordítani, mint az olaszok. Korábban egyébként 7000-re limitálták az éves darabszámot az exkluzivitás miatt, ám Luca di Montezemolo 2014-es lemondása és Sergio Marchionne hatalomátvétele után ezt visszaemelték 7200-ra, és a jövőben akár 10 000-ig is kitolhatják.

Mindörökké szívó V12?

Már a legelső Ferrari is V12-es erőforrással készült el, és a legkeménykalaposabb rajongók mind a mai napig úgy vannak vele, hogy egy igazi utcai Ferrariban 12 henger dolgozik. Az olaszok, pontosabban Enzo tragikusan korán, mindössze 24 évesen elhunyt fia, Alfredo (Dino) még az 50-es évek elején belekezdett egy V6-os egység fejlesztésébe a márka versenyautói számára. Az ő emlékére egyébként meg is született a Dino 206S versenyautó, és utcai változatok is készültek. Mostanra ugyan mindenki Ferrari Dino-ként emlegeti ezeket a modelleket, ám a Dino egy külön márkaként létezett akkor, és ennek egyetlen egyszerű oka volt: Ferrari csak V12-es motorral készülhetett. Ennek a politikának egyébként a 70-es években az olajválság vetett véget – ekkor szűnt meg a Dino, mint márka, és ekkor jelent meg az első V8-as Ferrari is, a 308-as. V12-est természetesen most is kínál a Ferrari, ám a turbókorszak a Ferrarit sem kerülhette el, illetve ott van a hibrid LaFerrari is.

A Ferrari örök?

Az utolsó „fejezetünk” tulajdonképpen nem is egy érdekesség, hanem sokkal inkább egyfajta elmélkedés arról, hogy a világ egyik legmeghatározóbb márkája vajon merre tart a jövőben. Külön részben foglalkoztunk azzal, hogy az olasz gyártó az egész autóipar egyik legikonikusabb, legkomolyabb identitással rendelkező márkája, de az egyre gyorsabban közeledő változások bizony nagy hatással lehetnek az olaszokra is. Ez alatt pedig természetesen az elektromos autózást és az önvezető technológiákat értjük. Előbbit ugyan a teljesítmény terén valószínűleg nem okoz majd nagyobb gondot, sőt, minden eddiginél komolyabb képességekre számíthatunk, de a rajongók számára nagy törés lehet a V12-es erőforrások elhagyása – igaz, az új turbókorszak beköszöntét is túlélték valahogy.

Az autonóm autózás már nehezebb dió, de egyelőre még több évtizednyi idejük van a sportautókat gyártó márkáknak, hogy megbirkózzanak ezzel a „problémával”, ugyanis nagyon sokára lesz, mire kötelezővé válhat majd ez a technológia – ha egyáltalán eljön ez a pillanat. Mindenesetre a hétköznapi autók terén igyekeznek egyre jobban kivenni a kezünkből az irányítást, miközben a sportautók és hiperautók világában továbbra is nagyon fontos a közvetlenség, de mindeközben persze olyan elképesztő megoldásokkal vannak már tele ezek az autók, melyek – ha úgy kívánjuk – képesek autóversenyzőt faragni egy átlagos sofőrből is.

A másik komoly kérdés a márka jövője kapcsán, hogy vajon mindig képes lesz-e megőrizni az exkluzivitását. Talán még az elektromotoroknál is nagyobb ijedtséget keltett a rajongókban a készülő SUV híre, mely a vezetőség szerint előbb vagy utóbb mindenképpen szükségessé válik. Egy ilyen modellt azonban nehéz lesz úgy megalkotni, hogy képes legyen tartani a lépést a többi, vérbeli sporttípussal, noha a Ferrari azt ígéri, hogy ezt sem „tömegterméknek” szánják, még a saját szintjükhöz viszonyítva sem. Bárhogy is legyen, abban biztosak vagyunk, hogy a Ferrari mindig is kiemelkedő szereplője lesz az autóiparnak, és reméljük 30 év múlva újabb érdekességgel kibővített írásunkat olvashatják majd a márkáról.




Hozzászólások  

 
#1 Andras79 2017-11-15 18:42
Fantasztikus cikk egy fantasztikus márkáról! ;-) Gratula Tibor! Valóban exkluzív információkat sikerült beleírni... :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark