A terepjárók vagy az összkerékhajtás szó hallatán sokak a korszakalkotó Jeepek sárdagasztását, a Land Roverek hegymászó képességeit vagy a Mercedes Unimogok mindenre kiterjedő tudását vizionálják – hozzáteszem teljesen helyesen –, ám a kép ennél árnyaltabb, hiszen az említett nagy öregek megjelenése előtt sem volt tiltott gyümölcs a műutak elhagyása.
Magazin
Hóban-sárban: a terepjárás hőskora
Utolsó reménysugár? - új KRESZ-től lesz idilli a közlekedés

Kétség sem férhet ahhoz, hogy a közigazgatási szféra legalább akkora bajban van, mint a hitelspirálba került lakosság, amit aztán a szakpolitikusok ügyesen kritizálhatnak a szorult helyzet kialakulása végett, miközben alaposan körültekintve talán nem is találnánk olyan állami tulajdont, amit ne terhelne devizahitellel tarkított jelzálog.
Mi lesz, ha egy Bentley 42 literes Packard motort kap? A legférfiasabb autó

Az automobilok nagy családjának egy kicsiny szegmensét képezik a különc autók, melyeknek ugyan nincs semmilyen racionális értelmük, viszont tudják azt, amire józan megfontolásból épített társaik mára egyre inkább képtelenek – hatással tudnak lenni az emberekre.
Mentőautós történelemmel emlékezünk a ma 125 éves szervezett mentőszolgálatról

Pontosan 125 évvel ezelőtt, 1887. május 10-én indult útjára a magyarországi szervezett mentés a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület megalakulásával. Manapság oly természetes, ha közúti baleset történik: jönnek a mentők, és segítenek. Pedig ez nem volt ám mindig így! 1876-ban ugyan törvényi szabályozás született, mely leírta a népesebb városok mentőintézeteinek szükségességét, és az elsősegély-oktatás fontosságát, ám akkoriban egyetlen nagyvárosunk sem látta át a mentés fontosságát, így ha valaki közterületen, egy üzemben, vagy netán otthon, a lakásában lett rosszul/szenvedett balesetet, hát bizony saját maga kellett eljutnia a kórházakba.
Kérdések és válaszok az Andrássy út új kerékpársávjáról

Az Andrássy úton a kerékpársáv helyet cserél a parkolóhelyekkel. Miért volt rá szükség, és vajon meghozza majd a biciklis mennyországot az új forgalmi rend, vagy ugyanannyi szitkozódás lesz autós és kerékpáros között?
Bomba siker: Michelisz győzelemmel zárta a hétvégét!

Michelisz Norbit senki nem tudta nemhogy megszorongatni, de még csak megközelíteni sem a második futamon; miután a rajtot követően a fiatalember az első kanyarig körbeautózta az élről indulókat, őrült tempóban szakadt le a többiekről és higgadt versenyzéssel, az autót jól beosztva fényév távolságban futott be a mezőny előtt.
Mindenki egyért - megjelent ingyenes táblamagazinunk legújabb száma
Szemfüles Olvasóink már bizonyosan értesültek arról, hogy nemrégiben megjelent számítógépen, és tableteken is böngészhető magazinunk legfrissebb kiadványa, melynek örömére szerkesztőségünk is pezsgőt bontott.
Szürreális négykerekű Pingvin, mely eltűnt a sarkkörön

Az automobilizmus 126 éves története nem fukarkodik szürreális járművekben. Ám míg legtöbbjük sosem jutott túl a tervezőasztal papírján, vagy a kiállítások pódiumán, a cikkem témáját képező speciális hójáró (becenevén Pingvin) sikeresen túllépett a tervezési fázison, mi több, működött is az Antarktiszon.
Minden, amit a kecskeméti Mercedes gyárról tudni érdemes
Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. - ez a becsületes neve a vadonatúj, Kecskeméten felépített Mercedes gyárnak, ahol jelenleg a második generációs B-osztály összeszerelése folyik. A modell hazai sorozatgyártása március 29-én indult be, az ünnepélyes gyármegnyitón pedig mi is ott voltunk.
Miért is jó az a fránya fekvőrendőr, és mi a jövője?

Talán nem túlzok, amikor azt írom, hogy a fekvőrendőr a közlekedésmérnök szakma legdurvább bosszúja. Már maga az elnevezés is meglehetősen agresszív, hiszen összemosódik szegény rendőrrel, akinek aztán semmi köze nincs az egészhez. Ráadásul ez a bizonyos szó azt sugallja, hogy a rendőr még az úton fekve is csak bosszúságot okoz.
Határtalan autók a határokon túl
A legtöbb autógyártó már globális szereplő a piacon, ám az adott régióban való megjelenés bizony mindig a külső szemlélődő által láthatatlan belső stratégia függvénye, amit azonban a közeljövőben a gazdasági változásoknak köszönhetően jelentős átrendeződések tarkíthatnak. Lehetnek vidám és kevésbé örömteli momentumok is, de annyi bizonyos, hogy hazánk némileg peremvidéknek számít a nyugati és keleti félteke között, így a mindkét ízlésvilágot jellemző árnyalatok is megjelenhetnek.
1. oldal / 14










