2018. Június 21., Csütörtök

Frissitve:01:57:12

Magazin

Szoftverhiba okozhatta az önvezető Uber prototípus halálos gázolását (videó)

Nyomtatás

Még március végén számoltunk be róla, hogy az Uber egyik teljesen önvezető prototípusa elgázolt egy nőt Arizonában, aki később belehalt a sérüléseibe. Azóta a hatóságok természetesen gőzerővel vizsgálják az esetet, és bár hivatalos információkat egyelőre nem osztottak meg a nagyközönséggel, néhány kiszivárgott információ szerint egy szoftverhiba okozhatta az esetet.

Módosítás dátuma: 2018. május 08. kedd, 15:59

Autócsodákkal randevúztunk Balatonfüreden – galérián az V. Concours d'Elegance

Nyomtatás

Múlt héten beharangoztuk, most pedig szállítjuk az immár ötödik alaklommal megrendezett Balatonfüred Concours d’Elegance rendezvényről készült beszámolónkat és óriásgalériánkat Önöknek. Talán mondanunk sem kell, hogy a tavalyi év után idén is elképesztő volt a felhozatal, a rendezők pedig minden dicséretet megérdemelnek – 2018-ban egyébként ismét a BMW jóvoltából lehettünk jelen már az első pillanattól fogva.

Módosítás dátuma: 2018. május 07. hétfő, 17:59

Programajánló: hétvégén jön az V. Concours d’Elegance Balatonfüreden

Nyomtatás

Ahogyan az előző években, úgy idén is megrendezésre kerül a Concours d’Elegance kiállítás Balatonfüreden, és ahogy eddig, most is érdemes lesz majd ellátogatni rá.  Immár ötödik alkalommal hódítják meg a Balaton északi partját az elmúlt évtizedek ikonikus autócsodái. A hét végén megrendezendő háromnapos autós ünnepen több mint 50 klasszikus jármű és szépségverseny várja a rajongókat.

Módosítás dátuma: 2018. május 02. szerda, 15:55

Emlékeztetőül – törött autókból készített telefontokot a Volkswagen

Nyomtatás

A Volkswagen egy igen érdekes kezdeményezéssel rukkolt elő nemrég, ugyanis a német márka megrendelt néhány telefontokot, amelyek törött autók karosszérialemezeiből készülnek. Elsőre talán kissé morbidnak hangzik mindez, de a németek projektjének bizony komoly üzenete van, ami természetesen azoknak szól, akik vezetés közben is használni szokták a mobiltelefonjaikat.

Módosítás dátuma: 2018. április 27. péntek, 17:39

Közösen még jobbá tehetjük a magyar autós újságírást

Nyomtatás

Már több mint nyolc esztendő lepergett azóta, hogy egy borongós téli napon nekiültem az Autó Pult első cikkének. Azóta rengeteget változtunk, de hitvallásunk, elképzelésünk maradt: olyan autós portált szeretnénk készíteni, amely segítséget nyújt vásárlói döntések meghozatalában, és önmagához hű maradva értéket teremt. Ebben kérjük most az Önök segítségét.

Módosítás dátuma: 2018. április 24. kedd, 15:58

Őrjöngő vadmacska – videón tombol a Jaguar F-Pace SVR

Nyomtatás

Az autórajongók számára nem sok szebb dallam létezik egy hörgő V8-asnál, a Jaugar pedig pontosan tisztában van ezzel, így nem meglepő, hogy a nemrég bemutatott F-Pace SVR -ről készült rövid reklámfilmben ez az egyik fő elem. Persze azért a látványról sem feledkeztek meg a marketingesek, a végeredmény pedig kétség kívül letaglózó lett – azt hiszem ezek után bárki képes lenne megkívánni az autót.

Módosítás dátuma: 2018. április 23. hétfő, 13:22

A bejáratás és következményei – második körünk az Opel Insignia krémjével

Nyomtatás

Még a tavalyi év augusztusában volt randevúnk minden idők legjobb Opel modelljével, a találkozás pedig olyan jól sikerült, hogy most megismételtük. Persze ezúttal sem csak kedvtelésből ültünk bele a 260 lóerős Insigniába, hanem alaposan lemértük, hogy mennyit változtak a korábban még bejáratós autó tulajdonságai.

Módosítás dátuma: 2018. április 17. kedd, 17:21

A McLaren Sennája mellé Senna McLarenje? – eladó a legenda F1-es autója

Nyomtatás

Vannak legendák, akiket sosem fogunk elfelejteni. Azt hiszem, hogy Ayrton Senna kétség kívül közéjük tartozik, hiszen még azok is ismerik a brazil nevét, akik azt sem tudják mi fán terem a Forma-1. Mondanunk sem kell, hogy ezek alapján mekkora kincsnek számít az a versenyautó, amivel utoljára nyerte meg a Monacói Nagydíjat a pilóta – most pedig egy szerencsés hazaviheti majd a McLaren MP4/8A típusú F1-es gépet.

Módosítás dátuma: 2018. április 12. csütörtök, 15:37

Rájuk fáj a fogunk: négyajtósok, amiket Európában is szívesen látnánk

Nyomtatás

A crossovereknek és SUV-knak kétségtelenül vannak a jó tulajdonságaik, azonban egy sor hátrányt is fel lehet sorolni velük kapcsolatban, így máig sem teljesen egyértelmű, hogy miért is kezdik szinte visszafordíthatatlanul átvenni a hatalmat az autópiacon. Az öreg kontinensen ez kiváltképp igaz, és bár nem ez az egyetlen oka annak, hogy nálunk sosem voltak igazán keresettek a nagyobb négyajtósok és szedánok, bizony ez is közrejátszik abban, hogy sok márka meg sem próbálkozik az európai piacokra betörni bizonyos négyajtósokkal. Most összeszedtük a legújabbakat ezek közül, melyeket nagyon is szívesen látnánk akár a hazai kereskedésekben is.

Módosítás dátuma: 2018. április 05. csütörtök, 18:36

Különleges ajándékkal készült a McLaren a BP23 vásárlóinak

Nyomtatás

Alig pár hónapja, hogy a McLaren bemutatta valaha volt leggyorsabb modelljét a Senna képében, az angolok máris a következő nagy dobásukra készülnek. Hamarosan érkezik ugyanis a legendás F1 szellemi utódjának tekinthető, egyelőre BP23 néven futó újdonságuk, amely a Senna testvéreként, ám a versenypályás használat helyett sokkal inkább a komfortra hangolva érkezik majd. Az autót ugyan egyelőre még nem láthatjuk, de azt most megmutatták a gyáriak, hogy milyen ajándékkal kedveskednek majd a vásárlóknak – méghozzá egy műtárgy képében.

Módosítás dátuma: 2018. április 05. csütörtök, 13:37

Szívómotoros autók 2018-ban – íme, a hazai kínálat

Nyomtatás

Az ún. 'downsizing' és a turbósítás már nem újkeletű dolog az autóiparban, hiszen a trend mintegy 10 éve kezdődött. Előtte inkább a nagyobb teljesítmény okán alkalmaztak feltöltőket a gyártók, azonban mostanra az egyre szigorodó normák és a(z eddig) könnyen kijátszható mérési ciklusok miatt szinte minden kategóriában megjelentek a turbómotorok. Sokan nem örülnek ennek, hiszen amellett, hogy a bonyolult csodaszerkezetek a valóságban ritkán képesek hozni a papíron ígért eredményeket, megbízhatóságuk és hosszú távú fenntartási költségük is számos kérdést vet fel. Az aktuális trendek ellenzőinek készültünk jelenlegi cikkünkkel, csokorba szedve a hazai piacon jelenleg elérhető szívómotoros benzines modelleket.

Módosítás dátuma: 2018. április 04. szerda, 18:50

2. oldal / 56