2018. Június 21., Csütörtök

Frissitve:02:19:12

Magazin

Nemrég múlt el a bolondok napja – így mókáztak az autógyártók

Nyomtatás

A bolondok napja kedves „ünnep”, hiszen ilyenkor mindenki igyekszik megtréfálni ismerőseit vagy szeretteit. A modern, digitális világ beköszöntével pedig az autógyártók is csatlakoztak ehhez a jópofa szokáshoz, és akárcsak az elmúlt években, idén is jó pár érdekességgel készültek számunkra. Némelyikről hallatán persze rögtön mosolyra fakadunk, de voltak köztük olyanok is, amelyek egészen jó ötletnek tűntek.

Módosítás dátuma: 2018. április 04. szerda, 12:27

Fából vaskarika – fajátékok készültek a Maserati modelljei alapján

Nyomtatás

Az egyszerű autórajongót nem nehéz levenni a lábáról, hiszen szinte bármi elegendő lehet, aminek köze van szeretett négykerekűihez. Erre tökéletes példa a Maserati és a Playsam legutóbbi közös projektje: a prémium fajátékokkal foglalkozó gyártó ugyanis a legendás olasz márka autóit formálta meg a nemes anyagból, és a végeredmény még felnőtt szemmel is lenyűgöző – sőt, inkább úgy mondanánk, hogy felnőtt szemmel lenyűgöző csak igazán.

Módosítás dátuma: 2018. március 14. szerda, 15:20

Önök választották: a BMW 6-os GT az Autó Pult 2017-es Év Autója!

Nyomtatás

Szokásunkhoz híven – idén immár nyolcadik alkalommal – kihirdettük az Autó Pult Év Autóit. Ahogy az elmúlt években, úgy a 2017-es Autó Pult Év Autója választáson is kilenc kategóriában hirdettük ki a dobogósokat, a kategóriagyőztesekből pedig Olvasóink választhatták ki szavazásunk keretén belül a legjobbak legjobbját, vagyis az Autó Pult 2016-os Év Autóját. A szavazást február utolsó napján lezártuk, vagyis már meg is vannak az eredmények.

Módosítás dátuma: 2018. március 01. csütörtök, 11:59

Megsebzett ütőér – az M1-es autópálya kálváriája

Nyomtatás

A média és a közösségi oldalak az utóbbi időben rengeteget foglalkoznak az M1-es autópályával, nem véletlenül. Noha a szűk áteresztő keresztmetszet miatt már évek óta érik kritikák Magyarország egyik legfontosabb útszakaszát, 2018 elején mérvadóan romlott a helyzet. Most már az útburkolat minősége a központi téma. Lássuk hogyan jutott el jelenlegi, siralmas állapotába az M1!

Módosítás dátuma: 2018. február 27. kedd, 18:37

Land Rover a zsebünkbe – strapabíró okostelefon az angoloktól

Nyomtatás

Nem szokatlan, hogy az autógyártók néha más termékek felé is elkalandoznak. Ezt tette most a Land Rover is, ugyanis a Bullit Group vállalattal közösen piacra dobtak egy okostelefont, amely mindennel fel van vértezve, amire csak szükség lehet az angol márka vásárlóinak – ráadásul akárcsak a gyártó négykerekűi, a mobil is strapabíró lett.

Módosítás dátuma: 2018. február 23. péntek, 17:23

Szennyezőek az új benzinmotorok is – még idén részecskeszűrővel tisztulnak

Nyomtatás

Bizonyára sokan hallottak már arról, hogy a hosszú évek óta érvényben lévő fogyasztási és károsanyag-kibocsátási normák teljesen átalakulnak. Európában a jelenlegi (NEDC) szabályozást az idei évtől az új WLTP/RDE norma váltja fel, amelynek lényege, hogy a jelenlegi mérésekkel ellentétben nem laboratóriumi, hanem valós körülmények közötti adatokat igyekszik szolgáltatni.

Módosítás dátuma: 2018. február 20. kedd, 18:23

999 lépcsőfokot mászott meg a Range Rover Sport PHEV (videó)

Nyomtatás

Az autógyártók szeretnek elsők lenni, így időről időre kreálnak újabb és újabb kategóriákat és kihívásokat, hogy aztán azokat megvalósítva és teljesítve elmondhassák magukról, hogy világelsők voltak – ez persze nem jelenti azt, hogy nem figyelemreméltó az adott teljesítmény. Így tett most a Land Rover is: az angolok egészen Kínáig mentek egy elképesztő projekt megvalósítása érdekében – az új, konnektoros hibrid Range Rover Sportnak 999 lépcsőfokot kellett megmásznia.

Módosítás dátuma: 2018. február 16. péntek, 11:49

Az autórajongók álma – így állítsunk be egy legendát a nappaliba

Nyomtatás

Az autórajongók élete nem mindig könnyű, kiváltképp, ha arról van szó, hogy miben másban lehet kiélni szerelmüket ezen a téren, mint egy-egy „hús-vér” négykerekűben. A különböző méretarányos modellek és poszterek persze segítséget nyújtanak ebben, de szerencsére vannak cégek, akik mindig tudnak valami igazán különlegessel szolgálni, ha egy ízléses használati vagy dísztárgyról van szó. Ezúttal a Discommon sietett a segítségünkre.

Módosítás dátuma: 2018. február 12. hétfő, 10:54

Küzdelem, dicsőség, bánat, autómorzsák – a 2018-as Super Bowl reklámai

Nyomtatás

Vasárnap ismét temérdek ember gyűlt össze az 52. Super Bowl alkalmából, s ahogy az lenni szokott, az amerikai futball döntőjének szüneteiben a reklámok, pontosabban az autós reklámok is szerephez jutottak - ezúttal a szokásosan vicces és megkapó videókkal jelentkezünk.

Módosítás dátuma: 2018. február 07. szerda, 16:20

Minden ízükben arisztokraták – két nap a Rolls-Royce világában

Nyomtatás

Az autós újságírásban ezidáig eltöltött kereken egytucat évem során hasonlóra még nem volt példa, így talán érthető, hogy kitörő, már-már gyermeki örömmel olvastam decemberben a Rolls-Royce regionális sajtóképviselőjének angol nyelvű levelét, amelynek értelmében tiszteletemet tehettem januárban egy felejthetetlen, kétnapos téli Rolls-Royce menetpróbán, a festői szépségű Magas-Tátrában. A meghívóban gyakorlatilag ennyi állt, az pedig ezek után természetes, hogy semmilyen kérdés nem merült fel a visszaigazolás tartalmát illetően.

Módosítás dátuma: 2018. február 09. péntek, 19:21

Meleg helyzet – kigyulladt egy Alpine a Top Gear műsorvezetői alatt

Nyomtatás

A Top Gear sokak szerint már nem a régi, amióta a legendás műsorvezető-hármas elhagyta a produkciót, de természetesen az új nevekkel is megy tovább a show. Az angolok nem is akárkikkel helyettesítették a korábbi arcokat: többek között Chris Harris és Eddie Jordan is tagjai az új stábnak, nemrég pedig együtt kellett megélniük egy elég kellemetlen szituációt, amikor egy előszériás Alpine A110-et hajtva az autó hirtelen kigyulladt.

Módosítás dátuma: 2018. február 05. hétfő, 10:29

3. oldal / 56